Verekedésig fajult a vita a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatásán
További Gazdaság cikkek
-
Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
- Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
Korábban sem fogadták jól a debreceniek a beruházás fejleményeit, január 9-én bekiabálások és pfujolások zavarták meg azt a lakossági közmeghallgatást Debrecenben, ahol a városban akkumulátorgyárt építő kínai képviselőket hallgatták volna meg.
A fórumon többen hangot adtak aggályaiknak, a lakosok többek között attól tartanak, hogy az épülő üzem veszélyezteti a környék ivóvízbázisát, a megnövekedett forgalom pedig nemcsak a levegőt szennyezi, hanem a térségben élők nyugalmát és biztonságát is zavarja.
Január 20-án, péntek reggel érkezett a hír, hogy megkapta a katasztrófavédelmi engedélyt a kínai CATL cég által tervezett debreceni akkumulátorgyár, így elindítható a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem építési engedélyezési eljárása. Ez újra a felszínre hozta a debreceniek indulatait.
Majdnem lerepült a feje, olyan pofont kapott
A beruházást még tavaly ősszel jelentették be, a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének számító kínai CATL a tervek szerint egy 7,37 milliárd eurós (mintegy 3000 milliárd forintos) beruházást valósítana meg ezzel az országban – ezzel ez lenne Magyarország történetének legnagyobb beruházása. A gyárat a tervek szerint 2025-re adnák át.
A debrecenieknek az a problémájuk a gyárral, hogy:
- a természeti környezetben károkat okozna;
- a gyár vízigénye nagyobb lesz, mint az egész városé;
- az akkumulátorgyártás károsanyag-kibocsátással is jár, és attól tartanak a debreceniek, hogy az bekerül a környezetbe;
- az akkumulátorgyár 9000 munkavállalót fog foglalkoztatni, azonban a városban nincs ennyi munkaerő, ezért jó eséllyel más nemzetiségű – román, kínai és egyéb – vendégmunkások érkeznének, aminek nem minden debreceni örül.
Talán ami leginkább felháborította a tiltakozókat, hogy előzetesen nem kérdezték meg őket, hogy szeretnének-e egyáltalán egy ekkora beruházást a város körzetében. A közmeghallgatáson már kész tények elé állították őket, hogy zöld utat kapott az építkezés.
A péntek reggeli közmeghallgatáson így a január 9-eihez hasonló dühös tömeg fogadta a beruházási oldal képviselőit. A Debreciner tette közzé az eseményen készült videót, amelynek már az első percében, egész pontosan a huszadik másodpercében elcsattant egy pofon.
A kontextust a kiabálás miatt nehéz kivenni, de nem fogta vissza magát a férfi, aki behúzott az asszonynak. A nap folyamán nem ez volt az első agresszív megnyilvánulás a tiltakozók részéről: lehazaárulózták a főispánt, a képviselőknek pedig olyan mondatokat kiabáltak be, hogy „Az unokái le fogják köpni a sírját!”.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)