Ilyen vastag borítékot még nem láttak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

D  US20150120020
2023.01.21. 09:16
A Mercedes-Benz történetében először fizetnek Németországon kívüli gyár dolgozóinak nyereségbónuszt: a bruttó 870 ezer forintos összeg egy egyszeri kifizetés formájában, április elején, a márciusi bérrel együtt kerül a kecskeméti munkavállalók számláira.

Április 10-éig a Mercedes Benz Manufacturing Hungary minden dolgozója bruttó 870 ezer forintos bónuszt kap – közölte Facebook-oldalán a Vasas Szakszervezeti Szövetség. A Portfolio által kiszúrt bejelentés emlékeztetett arra a decemberi Index-értesülésre, amely szerint a német autóipai konszernnel kötött bérmegállapodásba tavaly került be a nyereségrészesedés, így a kecskeméti az első Németországon kívüli gyár, ahol ezt sikerült kialkudni. 

Lapunk érdeklődésére a prémiumautó-gyártó kecskeméti bázisa mindezt azzal kommentálta, hogy „2022-ben a Mercedes-Benz csapata ismét bebizonyította rátermettségét”. A vállalatnál kifejtették: a félvezetők hiánya és a logisztikai kihívások ellenére, a regionális Covid-intézkedések, valamint a geopolitikai bizonytalanságok okozta kihívásokkal teli környezetben is sikeres évet zárt.

Köszönetképpen az elért eredményekért és a nagyfokú rugalmasságért a Mercedes-Benz részesedést biztosít munkavállalóinak a vállalat sikeréből.

Az alaphírt megerősítve arról tájékoztatta az Indexet a társaság, hogy  a kecskeméti gyár történetében most először a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. aktív dolgozói, valamint a gyárban aktív szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók is eredményrészesedési juttatást kapnak.

A bruttó 870 ezer forintos összeg egy egyszeri kifizetés formájában, április elején, a márciusi fizetéssel együtt kerül a munkavállalók számláira.

A nyereségrészesedés az egyik eleme annak a 2022. decemberi bérmegállapodásnak, amelyet a vállalat a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezetével és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) folytatott sikeres tárgyalások után kötött.

Ebben állapodtak meg

A 2023-as évre vonatkozó bérmegállapodás többek között magában foglalja a többlépcsős, 17+7 százalékos béremelést, valamint az inflációkövető külön kifizetéseket is.

A vállalat értékelése szerint a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár a rendkívül versenyképes juttatási csomagjának köszönhetően, valamint azzal, hogy stabil foglalkoztatást és biztos jövőképet biztosít munkavállalói számára, továbbra is Magyarország egyik legvonzóbb munkáltatója.

Gyárbővítés, toborzás

A Bács-Kiskun megyei üzem jelenleg több mint 4500 embert foglalkoztat. A vállalat jelentős számú új munkatárs felvételét kezdte meg Kecskeméten a tervezett gyárbővítéssel és a jövőbeli, új, tisztán elektromos hajtású modellek gyártásával összefüggésben.

A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár 2023-ban több száz új munkavállalót, többek között

  • mérnököket,
  • karbantartókat,
  • logisztikusokat,
  • HR-es kollégákat

fog felvenni konkrét pozíciókra.

(Borítókép: Ujvári Sándor / MTI)