Megszólalt a Világbank elnöke: 2024-ig is eltarthat a gazdasági válság?

2023.01.23. 06:04
David Malpass, a Világbank-csoport elnöke vasárnapi nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világgazdaság lassulása akár hosszú ideig is elhúzódhat, szerinte akár egy vagy két évig is kitarthat.

David Malpass a Sky Newsnak adott interjújában azt mondta: a tartós infláció és az új befektetések hiánya jelentik a legnagyobb problémát. „Ha most meg kellene jósolnom, hogy mi történik egy vagy két év múlva, nehéz dolgom lenne. Sajnos azt kell mondjam, nem valószínű, hogy erős fellendülés várható a közeljövőben.”

Ez a válság sok nehézséget, megpróbáltatást szül, és a recesszió még sokáig itt marad velünk. A világgazdaság lassulása 2023 végéig, vagy akár 2024-ig is eltarthat, és ez komoly aggodalomra ad okot

– mondta a Világbank elnöke.

Mint mondta, borúsan látja  a következő éveket, és arra intette a gazdasági, üzleti szféra szereplőit, valamint a befektetőket és az üzletembereket, készüljenek fel arra, hogy a nehéz idők nem múlnak el egyik hónapról a másikra.

Azokat a kormányokat, amelyek úgy döntöttek, hogy pénzügyi segélyeket nyújtanak az embereknek, arra kérte Malpass, hogy továbbra is segítsék az állampolgárokat abban, hogy meg tudjanak birkózni például az elszálló energiaárakkal, egyben felszólította őket, hogy a kifizetések ne legyenek határozatlan idejűek.

Politikailag szükséges és egyben népszerű kezdeményezés, hogy a kormányok támogatják az állampolgárokat. Ez teljesen érthető és elfogadható, de minden ilyen határozatnak, döntésnek időhöz kötöttnek és célzottnak kell lennie

– mondta David Malpass a Sky News műsorában. 

A Világbank-csoport elnöke hozzátette: „Ahelyett, hogy korlátlanul és időintervallum meghatározása nélkül mindenkinek előnyöket, támogatásokat és segélyeket biztosítunk, jobb lenne a jövő szempontjából, ha ezeket hat hónapig a lehető legszűkebb rétegek kapnák meg, akiket a leginkább rosszul érintenek a mostani rendkívül magas árak és költségek.”