Rekordot döntöttek 2022-ben a Mészáros Csoport jótékonysági pályázatai
A kommüniké szerint a kuratórium végül 52 pályázat 250 millió forintos támogatásáról döntött, amivel összesen 1 milliárd forintra nőtt a 2022-ben odaítélt támogatások összege.
Minden pályázati ciklusnak megvannak a sajátosságai: míg nyáron a rászoruló gyermekeknek szóló rekreációs programokon volt a hangsúly, a téli hónapokban az energiaválság és a magas infláció miatt az energiakorszerűsítési és a megélhetési körülmények javítását célzó pályázatok voltak többségben
– fogalmazott a közleményben Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.
Hozzátette: mint ahogyan egész évben, természetesen sok kérés érkezik gyermekek egészségügyi kezelésével kapcsolatban is. „A tavalyi évben beérkező több mint 2200 pályázati kérelem – amelyek értéke meghaladta a 14,5 milliárd forintot – azt jelzi, hogy alapítványunk az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé lépett elő” – fogalmazott.
Egyetlen év alatt csak pályázati úton 2021 magánszemélyt és civil szervezetet támogattunk 1 milliárd forinttal. Ezt egészítette ki a rászoruló családok üdültetése és az év végi nagy élelmiszer-adomány összesen több mint 300 millió forint értékben
– tette hozzá a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója.