Reagált a világpiac Moszkva lépésére, emelkedtek az árak

2023.02.10. 16:09
Emelkedéssel reagált a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy Oroszország márciustól csökkenti olajtermelését.

Alekszandr Novak energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes péntek délelőtt bejelentette:

Oroszország napi 500 ezer hordóval csökkenti termelését márciustól.

Az illetékes szerint jelenleg minden kitermelt kőolajat sikerül eladni, de mint mondta, a korábbi ígéretéhez híven nem ad el kőolajat mostantól azoknak az országoknak, amelyek közvetlenül vagy közvetve ragaszkodnak a február elejétől bevezetett árplafonhoz.

Emiatt csökkenteni kell a termelést márciustól

– mondta Alekszandr Novak, aki hangsúlyozta, hogy Oroszország a továbbiakban a piaci helyzet alakulása alapján dönt a termelésről.

Emelkedtek az árak 

Alekszandr Novak bejelentése után az északi-tengeri Brent olaj ára emelkedett, majd kisebb korrekcióra került sor, de továbbra is magasabban állt a jegyzése 15 óra körül a reggeli szintekhez képest. Reggel 8 órakor a Brentet még 84,31 dolláron jegyzeték hordónként, Alekszandr Novak bejelentésére 87 dollár közelébe drágult, majd 85,50 dollárra gyengült vissza 15 órára – összegezte az MTI.

Oroszország olajtermelése alig változott az elmúlt hónapokban, napi 9,8-9,9 millió hordó volt, és a miniszterelnök-helyettes szerint februárban is ezen a szinten várható. A G7-országok, Ausztrália és az Európai Unió árplafont vezetett be december 5-től az Oroszországból származó kőolajjal, illetve az EU február 5-től az olajtermékekkel szemben. 

A kőolaj esetében a limitár hordónként 60 dollár, a benzin és a gázolaj esetében hordónként 100 dollár, a fűtőolajnál pedig hordónként 45 dollár. Az oroszok február elején adtak választ a lépésre.