Lantos Csaba: Egész évben marad a rezsicsökkentés

PAP 1823
2023.02.16. 10:55
Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra – emelte ki Lantos Csaba. Az energiügyi miniszter az MVM Csoport rendezvényén részletezte az előttünk álló időszakot.

Az MVM Csoport csütörtökön tartotta meg Az energiapiacról tényszerűen, szakértői szemmel című szakmai rendezvényt. A rendezvényen felszólalt Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója.

Marad a rezsicsökkentés

A hivatalos megnyitóbeszédet Lantos Csaba tartotta, aki elmondta, hogy nem csak az MVM-nek, hanem mindenkinek megváltozott a helyzete a jelenlegi energetikai állapotban. Az MVM egy együttműködő partnerként fog fellépni, „amely tesz az emberekért és a sikeres energetikai átmenetért” – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte továbbá, hogy a veszélyek időszakában aktívan kell reagálni.

Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra

– emelte ki. A kormány most is az akciót és a cselekvést választotta, ezért hozta létre az Energiaügyi Minisztériumot. „A mi célunk, hogy hatékonyan kezeljük az energiahelyzetet. Ezt olyan körülmények között tesszük, amikor túlzás nélkül a történelmünk legnagyobb energetikai válságát éljük” – szögezte le Lantos Csaba.

A miniszter szerint az enyhe tél és a korábban megtett intézkedések oda vezettek, hogy ezt a hátralévő időszakot mindenféle gond nélkül megússza az ország. „A magyar családok védelme rendelkezésre áll. A legfőbb cél, hogy diverzifikáljuk Magyarország portfólióját” – szögezte le a miniszter. Hozzátette, hogy az ország importfüggősége nagyon nagy, ezért a legfontosabb, hogy ezt most csökkentsük.

Lantos Csaba ezt követően részletezte, hogy a kormány azonkívül, hogy biztosította az olcsó energiát a családoknak, a spórolást magán kezdte. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 17 százalékkal csökkent a gázfogyasztás az előző évhez viszonyítva. Ráadásul a villanyáram-fogyasztás is csökkent. Ez mindenképpen figyelemre méltó.

A továbbiakra nézve kiemelte: a rezsivédett sávhatárt egész évre kihúztuk. Tehát a sávhatár alatti rész egész évben nem fog változni. A sávhatár felett a lakossági piaci ár pedig április 30-ig változatlan marad. Továbbá a rendszerhasználati díj a lakosság számára idén szintén nem emelkedik.

Segítség a vállalkozásoknak

Lantos Csaba ezek után ismertette, hogy nagyon sok olyan intézkedés történt, amely a vállalkozásokat is segíti. A feldolgozóiparban és a turizmusban számos olyan kedvezményeket lehet találni, ami csökkenti a vállalatok terheit – emlékeztetett.

Az energiapolitikák jövőképe, hogy az energiafüggőségből eljussunk az önellátásba

– szögezte le, majd kitért arra, hogy a kormány továbbra is munkaalapú társadalmat képzel el, ahol mindenkinek van lehetősége értéket előállítani. „A cél nem lehet más, mint hogy kitörjünk a közepesen fejlett országok közül” – fogalmazott, majd hozzátette: ehhez folyamatosan fejlesztésekre van szükség az energetikában. A miniszter szerint az energiabiztonság mellett olyan energiaárakat kell garantálni, amely a lakosság számára megfizethető, a vállalkozásoknak pedig egy regionális versenyhez mérhető.

A jelentős elektrifikációhoz három feltételen keresztül vezet az út a miniszter szerint:

  1. csökkenteni kell a földgáz arányát,
  2. folytatódni fog a megújuló energiaforrásoknak a termelése, valamint
  3. jobban szeretnénk kiaknázni a geotermikus energiát.

(Borítókép: Lantos Csaba 2023. január 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar

Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?

5 órája

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

Neked ajánlott