Jellinek Dániel elárulta az Indexnek, mi lesz a Sofitel sorsa
További Gazdaság cikkek
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
A tulajdonosváltással kapcsolatban kérdéseinkre Jellinek Dániel, a vállalat alapítója és vezérigazgatója válaszolt, aki elmondta, hogy több mint három éve vásárolta meg az Indotek Csoport a Sofitel hotelt azzal a céllal, hogy nagyszabású értéknövelő beruházás keretében megújítsa. Az újjáépítési tervek elkészültek, és a felújítás előkészítő munkálatai is megkezdődtek. Időközben a hotel mellett elhelyezkedő ingatlant is megvásárolták, mely tranzakcióval egy komplex ingatlanfejlesztés valósulhat meg, ezzel az értékteremtés egy fontos szakasza zárul most le.
A felújítás következő fázisa maga a hotelfejlesztés és -üzemeltetés, ami a vállalatcsoport jelenlegi üzleti stratégiájában nem szerepel prioritásként, fő tevékenységi szegmense ugyanis továbbra is a válságba jutott ingatlanok és vállalatok akvirálása. Jelenleg is több olyan ígéretes befektetési célpontot látnak Magyarországon, valamint külföldön, amelyek a turisztikai ágazatnál magasabb hozammal kecsegtetnek. A magasabb hozamú felvásárlások érdekében időről időre bizonyos eszközöket értékesítenek, és a realizált profitot, illetve a felszabadult tőkét más akvizíciókra tudják fordítani. Tavaly év végén a Gellért Szállótól is hasonló megfontolásból váltak meg – jelezte Jellinek Dániel, aki az Indexnek megerősítette a Sofitel eladását.
Igen, valóban eladjuk a Sofitelt, amelynek értékesítésére egyébként egy pályázatot írtunk ki, amit egy nemzetközi tanácsadó iroda támogatott, és amelyre az Equilor Alapkezelő Zrt. nyújtotta be a legjobb ajánlatot, az egyik általa kezelt alap nevében. A tranzakció jelenleg is folyamatban van a nyertes ajánlattevővel.
Mint ismeretes, a tavalyi évben szerzett többségi tulajdonrészt a Tiborcz István tulajdonolta BDPST Zrt. abban a Gránit Bankban, amelynek portfóliójában a Diófa Alapkezelő és az Equilor Befektetési Zrt. is helyet foglal, azonban az Equilor Alapkezelő Zrt. ebben a portfólióban nem szerepel. A témában megkerestük a BDPST Groupot is, de hivatkozva a jelenleg érvényes, rájuk vonatkozó ingatlanfejlesztési megbízási szerződésre, illetékesség hiányában a jelenlegi tulajdonoshoz, az Indotek Zrt.-hez irányítottak bennünket.
Horvátország legnagyobb vállalatában, a Fortenovában részesedés megvételéről is tárgyalt az Indotek, de a hírek szerint ezek abbamaradtak. Arra a kérdésünkre, hogy esetleg újraindultak-e az egyeztetések, és ehhez szükséges a forrás, az Indotek vezére azt a választ adta, hogy konkrétumokról és a folyamatban lévő tranzakciókról nem beszélhet, de annyit megoszthat, hogy jelenleg is számos ingatlan- és vállalatfelvásárlást folytatnak Magyarországon és külföldön egyaránt.
Kritikák kereszttüzében
Több kritika is éri az egykori Sofitel felújítása kapcsán a tervezőket, neves építészek emelnek szót egy tervezett beruházás ellen. Jellinek Dániel szerint a Sofitel korábbi homlokzata (a másik két Duna-parti szálloda homlokzatával együtt) mára elavulttá vált, felújítása mind a városképi megjelenés, mind pedig ingatlanfejlesztési szempontból elengedhetetlen. Ezzel minden hivatalos szakmai fórum is egyetértett, és támogatták a megálmodott felújítási koncepciót is, így kaphatott a projekt építési engedélyt.
Ettől függetlenül teljesen természetesnek gondolja és megérti, hogy vannak eltérő vélemények, illetve olyanok, akik más koncepció mentén látnák jónak a felújítást. Éppen ezért a leendő tulajdonossal közösen úgy döntöttek, hogy
teret biztosítanak egy szakmai fórumnak, amelyre az épület tervezői mellett meghívják a tervezői szakma azon részét is, ami aggályait fejezte ki a felújítás egyes részei kapcsán.
Kitért arra is, hogy a hotel megvásárlását követően szakértők bevonásával készítettek egy ingatlanfejlesztési tervet, annak érdekében, hogy a Duna-part emblematikus épületét úgy építhessék újjá, hogy az továbbra is ikonikus stílusjegyekkel bírjon.
A jelentősen leromlott állapotú épület teljes körű átépítést és felújítást igényel, így megbízták a Bánáti és Hartvig Építész Irodát, illetve a nemzetközileg elismert, a világ minden pontján hasonló épületeket tervező Asymptote Architecture irodát. A felújítással az volt a cél, hogy az megőrizze Zalaváry Lajos alapkoncepcióját, mindemelett illeszkedjen az időközben megújult környezetéhez, de saját karakterként egyfajta szimbóluma is lehessen a Duna-parti ingatlanok sorának. Ezt szolgálja a tervekben szereplő tetőterasz is, amely kivételes kilátást biztosít majd az odalátogatóknak – magyarázta az Indotek alapítója.
Folyamatosan alakul az ingatlanportfólió
Az Indotek Group az egyik legnagyobb ingatlanportfólióval rendelkező társaság Magyarországon: 350-nél is több ingatlannal rendelkeznek, övék a legnagyobb bevásárlóközpont-portfólió idehaza, ezenkívül pedig számos irodaházban, ipari ingatlanban és lakóingatlan fejlesztési projektben érdekeltek. Ezt a portfóliót aktívan kezelik, és ahogyan azt Jellinek Dániel említette, ennek része az, hogy folyamatosan értékesítenek és akvirálnak, tehát nem csak megtartás céljából vásárolnak. „Jó példa erre, hogy most vettünk egy kereskedelmi ingatlant Debrecenben, Ózdon és Gyulán viszont pár hónapja megváltunk két kereskedelmi ingatlantól” – jegyezte meg.
(Borítókép: Németh Kata / Index)