Változás a lakáspiacon, így alakulnak most a négyzetméterárak

BJASZ20230213021
2023.03.22. 14:35
Egyre többen költöznek el a nagyvárosokból, de a négyzetméterárak még így is nőnek – derült ki az ingatlan.com kutatásából, amelyben az állandó lakosok számának alakulását vizsgálták az egyes településeken. Az elemzésben ismertették azt is, hogy a különböző településeken hogyan alakultak az átlagos négyzetméterárak a múlt év első negyedévéhez képest.

Az ország legnagyobb városai közé sorolható vármegyeszékhelyek, valamint több fővárosi kerület zsugorodott a múlt év során az állandó lakosok számát tekintve. Közben pedig az agglomerációs körzetek települései szerte az országban népszerű költözési célpontnak számítottak – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Az országon belül Érd az első: 821 fővel nőtt a fővárosi agglomerációhoz tartozó városban élők száma.

Utána szintén a fővárosi vonzáskörzethez tartozó települések következnek: Erdőkertes, Nagytarcsa, Biatorbágy és Gyömrő 343–360 fős bővülést ért el egy év alatt. Az érintett településeken lévő ingatlanok átlagos négyzetméterára pedig 4–21 százalékkal nőtt.

A lakosságszámot tekintve a főváros lakossága 13 ezer fővel tovább csökkent, 1,63 millióra. A legnagyobb vesztesek között van még Budapest IV. és XXI. kerülete, valamint Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc, hiszen 1133–2259 fővel csökkent a lakosságuk,

A NÉGYZETMÉTERÁRAK UGYANAKKOR ÍGY IS 13–21 SZÁZALÉKKAL EMELKEDNI TUDTAK.

A kisebb települések közül kiemelkedik például a falusi csokos borsodi település, Zsujta, ahol a 22 százalékos lakosságbővülést 117 százalékos ingatlandrágulás kísérte.

Száguldó négyzetméterárak

Egy év alatt Érd lakossága 821 fővel nőtt, ezzel a budapesti agglomeráció egyik legnagyobb városa vezeti az országos rangsort. Az érdi átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon pedig egy év alatt 16 százalékkal, 753 ezer forintra emelkedtek.

Érd után további budapesti agglomerációs települések következnek: a Pest vármegyei Erdőkertesen, Nagytarcsán, Biatorbágyon és Gyömrőn 343–360 fővel nőtt a lakosság. A szóban forgó településeken az átlagos négyzetméterárak 4–21 százalékkal 661–813 ezer forintra emelkedtek.

A lakosságszám szerinti változást nézve a top 10-ben szerepel még többek között a szintén Pest vármegyében lévő Vácrátót, ahol a lakosság 12 százalékos bővülését 17 százalékos drágulás kísérte, így a négyzetméterárak 733 ezer forintra nőttek. 

A legjobb tízben az egyetlen nem Pest vármegyei település Hajdúsámson. A Debrecen vonzáskörzetében található településen a lakosok száma 254 fővel bővült, az átlagos négyzetméterárak pedig 15 százalékkal, 439 ezer forintra emelkedtek – derült ki az ingatlan.com elemzéséből. 

Ugyanannyiért nagyobbat

Folytatódott a korábbi évekre jellemző trend, az agglomerációs települések ugyanis erősödtek, a drágább lakásokkal rendelkező, nagyobb városokban pedig csökkent a népesség.

Sokan ugyanis kiköltözéssel válaszoltak a magas lakásárakra, ehhez pedig hozzájárult a lakáshitelkamatok emelkedése is.

Összességében ugyanannyi pénzért egy-egy nagyvároshoz képest annak vonzáskörzetében nagyobb lakóingatlant lehetett vásárolni. Ezzel a lehetőséggel pedig továbbra is sokan éltek

– értékelte a múlt évi változásokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: egy-egy település lakosságszám-változásánál figyelembe kell venni, hogy nemcsak a be- és kiköltözésekről van szó, hanem a népesség a természetes alakulása, azaz a születések és halálozások különbsége, valamint az egyéb okokból történő lakcímbejelentések is szerepelnek az adatokban.

Zsugorodó nagyvárosok

A másik végletet a vármegyeszékhelyek és a budapesti kerületek képviselik. A fővárosi összlakosságszám tavaly 13 ezer fővel tovább csökkent, 1,63 millióra. Budapest IV. és XXI. kerületében, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon 1133–2259 fővel lettek kevesebben.

Az ingatlanok a lakosok számának visszaesése ellenére drágultak, a kínálati árak 13–21 százalékkal emelkedni tudtak, mégpedig 435–729 ezer forintra.

Balogh László szerint a lakosságszám-csökkenést elkönyvelő budapesti városrészek és a vármegyeszékhelyeken bekövetkező lakásdrágulás azzal magyarázható, hogy az arányokat tekintve mindössze egy százalék körüli mértékben esett vissza a népesség, így marad kereslet az ottani lakásokra.

Ráadásul a budapesti kerületek és az egyetemvárosok a befektetési célú vásárlók kedvelt célpontjai, ami pedig felfelé húzza vagy megtámasztja az árakat – magyarázta.

A szakértő azt is elmondta, hogy a kisebb települések közül érdemes kiemelni többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Zsujtát, ahol 53 fővel több állandó lakos volt idén, ami 22 százalékos növekedésnek felel meg.

Ezzel párhuzamosan az átlagos négyzetméterár kiugró mértékben, 117 százalékkal, 312 ezer forintra emelkedett a településen, ami ráadásul a falusi csokos községek listáján is szerepel. Az ingatlan.com szakembere szerint a zsujtai ingatlanárak a jelentős drágulás ellenére még így sem számítanak magasnak a vármegyében.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)