Amerika is megirigyelhetné a magyar bankszektor immunrendszerét

A jegybank mutatók százaival figyeli a bankok állapotát, akárcsak egy orvos a páciense életjeleit. Interjúnkban a bankvilágot sújtó legnagyobb kihívásokat vesézve a jegybank alelnöke beszélt az Indexnek

• a bankpánik pusztító hatásáról,
• az amerikai és európai bankproblémákról,
• a magyar bankszektor immunrendszeréről,
• a bankszektor jövőjéről,
• az infláció elleni harcról,
• a felügyelői élet kihívásairól.  

Tüsszentett az óriás, mindenki megérezte

Azt látjuk, hogy az amerikai bankcsődökkel és a svájci bankmentéssel párhuzamosan az OTP részvényei is mélyzuhanásba kezdtek. Mennyire gyűrűzött be a válság hazánkba?

Az óriás tüsszentett, és ezt a világon mindenhol megérezték. Világszerte minden banki részvényt megütött a piac. Ez akár nevezhető természetes reakciónak is, amit az idéz elő, hogy a befektetők elbizonytalanodnak, és elkezdik átcsoportosítani megtakarításaikat. Nő a bizalmatlanság a bankokkal szemben, és ez legelőször jellemzően a részvényárfolyamokban csapódik ki, hiszen a tulajdonosok viselik a kockázatok oroszlánrészét. Ha zuhanás van, kevesebbet ér a befektetésük, ezért nem csoda, ha menekülnek a túl kockázatos pozíciókból. Ugyanakkor ez amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan meg is változhat, amint a bizalom helyreáll. Ennél azonban fontosabb, hogy az OTP-nél és a magyar bankoknál sem indult el a betétek kivonása az események miatt, inkább a nyugtalanság rövid távú hatásait érezzük a részvénypiacokon, ám hosszabb távon várhatóan elülnek ezek a hullámok. 

Az öreg kontinens bankjait követő Euorstoxx 600 bankrészvénymutató (SX7P) már harmadik hete veszít értékéből, egy hónap alatt 14 százalékot zuhant, az utóbbi napokban viszont jelentős pluszban kereskedték, és a kéthetes mélyzuhanásban lévő Deutsche Bank is visszaerősödésbe kezdett. Ez már a fordulat kezdete lehet?

Egyértelműen kijelenteni ezt korai lenne még, de az látszik, hogy egyfajta megnyugvás indult el a piacon. Ez sok befektetőnek ideális beszállópont is lehet. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a nagy árfolyam-ingadozások vonzzák a spekulánsokat is, akiknek érdekében áll e mozgások felerősítése. Még időnek kell eltelnie, hogy biztosan kijelenthessük a fordulatot, de úgy vélem, Amerikában és Svájcban határozott felügyeleti és szabályozói lépésekkel sikerült megelőzni a globális pánikot.

A 2008-as pénzügyi válság tornádó módjára szántotta fel a magyar bankszektort és a gazdaságot. Mik a fő különbségek a 15 évvel ezelőtti és a mostani válság között?

Tizenöt éve olyan eszközökkel – kockázatos, a befektetőknek összecsomagolt jelzáloghitelekkel – voltak tele az amerikai bankok, amelyeknek struktúráját kevesen látták át, de ez nem tartotta vissza őket az adásvételben akár nemzetközi szinten is, s így gyakorlatilag egymást fertőzték a pénzintézetek. Ennek akkor az lett a következménye, hogy a bankok egymás iránti bizalma is megrendült, de a mostani helyzetben ez nem áll fenn, egyedi banki problémákat látunk. Az Egyesült Államokban ezt az azonnal mozdítható (likvid) eszközökre vonatkozó lazább szabályozás is erősítette, Svájcban pedig kizárólag az amerikai hírek miatti aggodalom hatott. Az Európai Unióban és itthon viszont rendkívül szigorú a szabályozás és jó a bankszektor hírneve.

A betegség neve: pánik

Az utóbbi hetekben rengetegszer találkoztunk a bankpánik szóval. Az elemzők nagy része úgy nyilatkozott, hogy az európai bankok esetében nincs strukturális probléma, inkább a bankokba vetett bizalom rendült meg. Mekkora galibát tud okozni pusztán a pánik?

A bankpiac alapvetően bizalomra épül, amely ha elvész, akár neves bankokat is térdre kényszeríthet. A történelem számos példát mutat erre. Nem kell komoly strukturális probléma egy bank bukásához, elég az is, ha az emberek nem hisznek benne. Ezt a bizalomvesztést láttuk a Credit Suisse esetében is. 

A bankválság meglehetősen ráijesztett a piacra, hogyan lehet visszaépíteni a pénzintézetekbe vetett bizalmat? 

Ezen dolgoznak most Amerikában és Svájcban a szabályozók a felügyelőkkel közösen. A bankok megfelelő működésének két legfontosabb mutatója a tőke és a likviditás, utóbbi a baj esetén azonnal mozdítható eszközöket jelenti. Ezek megfelelő voltát különböző mutatószámok jelzik. Ha ezek rendben vannak, akkor, ha meg is inog a bizalom, visszaállítható. 

Megállapította, hogy az amerikai fiaskótól jelentősen eltér az európai bank esete. Mi kényszerítette térdre Svájc történelmi jelentőségű bankját? 

A Credit Suisse gondjai sokkal inkább a vállalatirányítási hibákból, az intézmény rossz hírnevéből, az elmúlt évek ottani rossz döntéseiből fakadnak. Számos olyan botrány került elő, amely mögött a bank neve sejlett fel – rossz befektetési döntésektől kezdve a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozási szabályok megszegéséig fiaskók sokaságába keveredett. 

Azért, mert a „rosszfiú szerep” – korábbi történetei miatt – annyira ráégett a Credit Suisse-re, hogy a jelenlegi turbulens időszakban a befektetők inkább elkerülték, s fokozatosan elveszítette az emberek bizalmát. A helyzet pikantériája az, hogy egy jelentős méretű intézményről beszélünk. Ha ilyen esetében kezdődik el egy bizalmi válság és a likviditási kiáramlás elindul, azt csak nagyon erős eszközökkel lehet megfékezni. Ebben segítenek a pénzügyi felügyeleti hatóságok, így történt Svájcban is. 

A bankválság a kaliforniai San Franciscóból indult, és merőben más tünetekkel jelentkezett, mint az európai variáns. Hogy néz ki az amerikai banki diagnózis?   

Meglehetősen kevés szó esik arról, hogy a Silicon Valley Bank (SVB) csődjében nagy szerepet játszott a szabályozói követelmények lazasága. Az Egyesült Államokban ugyanis a 250 milliárd dollár mérlegfőösszeg alatti bankok mentesültek olyan szabályok alól, ami kötelező az Egyesült Államok nagybankjaira és természetesen valamennyi európai bankra is. A kulcsszó az LCR-ráta, ami a bankok rövid távú likviditásmegfelelési mutatója – ha ez 100 százalék felett van, akkor az intézmény elméletben legalább harminc napig bírja a likviditási stresszt, és válság idején is tudja fedezni a kifizetéseket. Ezt a mutatót kapcsolták ki Amerikában a kisebb méretű bankoknál.

Az SVB túlzott arányban vásárolt be amerikai állampapírokból, amelyek árfolyama leértékelődött az amerikai jegybanki kamatemelések miatt. Amikor a banknak likviditási gondjai keletkeztek, ezektől így csak nagy veszteséggel tudott megválni, hiszen nem volt megfelelő nagyságrendű, gyorsan mozdítható pénze. Mivel nem volt bekapcsolva az e problémát jelző szabályozási mutató, lappangva bújt meg a háttérben a veszély, ami aztán hirtelen bedöntötte a bankot. A helyzetet rontotta, hogy az SVB erőteljesen egy szektorra, a fintech ágazatra fókuszált, és a betétesei túlnyomó többsége nagybetétes volt, akik gyorsan hatalmas összegeket vettek ki az intézményből, felgyorsítva ezzel a bukását. 

A magyar bankszektor állja a sarat

A magyar bankszektor hogy állta a sarat, mennyire viselte meg a kívülről érkező banki bizonytalanság? 

Európában azért teljesen más a helyzet, mint az Egyesült Államokban, mert szigorúbb a szabályozás. Magyarországon például elő sem fordulhatna következmények nélkül az amerikai banknál látott 51 százalékos kötvényállomány-kitettség: nálunk ez a szám a bankszektor egészében mindössze 21 százalék, és nincs egy banknál sem érdemben ennél nagyobb koncentráció. A korábban említett LCR-mutatónak ráadásul itthon úgy kell 100 százalék fölött lennie, hogy bármilyen kötvényállománya is van a banknak, bárhogyan is tartja azokat nyilván a könyveiben, mi azt az aktuális piaci eladási értéken számítjuk, amikor az LCR-értéket megállapítjuk. A magyar bankszektorban ráadásul e mutató bőven meghaladja az elvárt limitet, jelenleg 168 százalékon áll. Képletesen ez azt jelenti, hogy a teljes magyar készpénzállománynak, azaz több mint 8000 milliárd forintnak megfelelő, gyorsan mozdítható forrása van a bankszektornak, és akkor az MNB esetleges likviditási segítségnyújtásáról nem is beszéltünk.

A magyar bankoknak és egyéb pénzügyi intézményeknek érdemben nincs közvetlen üzleti kapcsolata ezekkel a bajba került amerikai és svájci intézményekkel, amelyek növelnék az átfertőzés veszélyét. A hitelek minősége is összehasonlíthatatlanul jobb a 2008-as válsággal ellentétben, például a hazai lakossági ügyfelek hitelei ma forint- és nem devizaalapúak. A magyar bankrendszer sokat tanult a legutóbbi pénzügyi válságból.

A magyar bankszektor stabilitását jelző mutatói közül a konszolidálttőke-megfelelési mutató mintegy másfélszerese a 15 évvel ezelőttinek. Ez a szám önmagában elegendő ahhoz, hogy megfékezze a pánikot?

Ennél természetesen több mutatót vizsgálunk, folyamatosan áttekintve a potenciális kockázatokat. Nemcsak az egyedi bankoknál, de a szektor egészét tekintve és nemzetközi szinten is elemezzük a pénzpiaci fejleményeket. Ha valahol banki probléma üti fel a fejét, áttekintjük, milyen hatása lehet itthon, és ha azt látjuk, hogy egy kockázat nagyobb az átlagnál, akkor azonnal kezeljük.

Bár a munkánk nagyobb része a megelőzésről szól, előfordulhat, hogy egy kockázat valósággá válik, és ilyenkor aktívan kezelni kell azt, kiküszöbölve vagy minimalizálva hatásait. Láttuk, hogy Amerikában és Svájcban az ottani felügyeletek csírájában elfojtották a fertőzés lehetőségeit, de ugyanilyen aktívan léptünk fel mi is tavaly a Sberbanknál, amikor külső ok, az orosz–ukrán háború és annak eredményeként bevezetett szankciók eredményeztek problémát. Időben, gyorsan léptünk, ennek eredményeként tudtuk sikeresen, teljes mértékben kártalanítani a hazai ügyfeleket. Egyébként a 2008-as válság után minden hazai bank számára kötelező, hogy forgatókönyvek készüljenek arra az esetre, ha egy bankot menteni, netán szanálni kell. Ezeket a modelleket és terveket folyamatosan karban kell tartani.

Milyen tanulságokat, következtetéseket vont le a jegybank az utóbbi időszak kiszámíthatatlan, meglepetésszerű banki eseményeiből?

Mindez erős visszaigazolása annak, hogy az MNB és a jogszabályalkotók 2008 tanulságaként az elmúlt évtizedben időben elvégezték a házi feladatot, szilárddá tették a bankrendszert. Nem ültünk fel azoknak a szirénhangoknak, hogy engedjünk a következetességünkből és szigorunkból, mert úgymond, anélkül is egészséges marad a bankpiac.

Mi nem így láttuk, az előző években mindent megtettünk azért, hogy egészséges legyen a bankrendszer és a banki eszközök állománya. A jövedelemarányos törlesztőrészlet bevezetésével például nem engedtük, hogy erején felül vegyen fel túl sok hitelt a lakosság. Sikerült emellett megértetnünk az emberekkel, hogy fix kamatozású hiteleket vegyenek fel a változóakkal szemben, olyannyira, hogy a fix hitelállományunk a jelzáloghiteleken belül több mint 80 százalékon áll.

Ez azt jelenti, hogy ha bekövetkezik egy kamatemelési ciklus, akkor több ideje van arra a lakosoknak, hogy felkészüljenek a törlesztőrészletek változására, nem azonnal jelentkezik náluk a probléma. Mindezek a lépések erősítették a bankszektorunk immunrendszerét, ezért sem tudott megfertőzni minket a bankválság. Így most viszonylag nyugodtan elemezhetjük az eseményeket. 

A magasabb infláció, a magasabb kamat az idei évben kétségtelenül megnöveli a bankok profitját, ugyanakkor a költségeik is jelentősen nőnek, ráadásul jelentős céltartalékot kell képezniük. Összességében hogyan viszonyulnak a hazai bankok az inflációhoz?

A tankönyvi meghatározás szerint az emelkedő kamatok növelik a bankok profitját. Problémát jelent viszont, ha a piac szereplői a betéteknél nem olyan gyorsan követik a kamatváltozást, mint a hitelezési oldalon. Mindez rövid távon nyereséget hoz a bankoknak, de ahogy másnak sem, úgy hosszú távon nekik sem kedvez a túl magas infláció. Az ő érdekük is az, hogy annak mértéke minél gyorsabban visszatérjen az MNB által kitűzött sávba.

Az amerikai és svájci banki turbulencia mennyire hozta nehéz helyzetbe a magyar gazdaságot?

Egyelőre nem okoztak érdemi lassulást vagy problémát. Ilyenkor a pénzügyi világ valamivel idegesebb, ezért annyi várható, hogy mindenki konzervatívabb lesz, nem a következő hetekben fognak megszületni a legbátrabb üzleti döntések.

Nem félő, hogy a magas kamatok túlságosan lefékezik a gazdaság lendületét? Ha mérséklődnek a vállalati beruházások, akkor annak hatása megjelenik a reálgazdaságban, már látjuk például a kiskereskedelem zsugorodását.

A jegybank elsődleges feladata az árstabilitás elérése és fenntartása.

Az infláció letörése tehát az elsődleges célunk. Ha az inflációt nem tudjuk kontrollálni, akkor nem beszélhetünk fenntartható és hosszú távú növekedésről sem. A legfontosabb ezért, hogy csökkentsük a pénzromlás mértékét, visszanyerjük az árstabilitást.

Ha az inflációt nem tudjuk megfékezni, akkor felborul a gazdaság egészének egyensúlya. Ezt mindenáron el kell kerülni.

(Borítókép: Kandrács Csaba. Fotó: Németh Kata / Index)