Így lehet pénzhez jutni, amíg nem jön az uniós forrás

GettyImages-1240130368
2023.04.06. 15:08
A 2014–2020-as uniós ciklus már nem, a 2021–2027-es pedig még nem kínál tömegpályázatokat a beruházni, fejleszteni kívánó kis- és középvállalkozások számára. Ebben a meglehetősen nehéz átmeneti időszakban az Indexnek nyilatkozó fejlesztéspolitikai szakértő szerint a kedvező kamatozású hitelprogramok még mindig mentőövet jelenthetnek.

Az elmúlt években az uniós pályázatok jelentős szerepet játszottak a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaiban, egyes felmérések szerint a gépbeszerzések akár 50-60 százaléka mögött ilyen támogatások felhasználása állt. Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője az Index megkeresésére úgy összegzett, hogy

ezek a források lehetőséget teremtettek arra, hogy a hagyományosan tőkehiányos hazai kkv-szektor tagjai is olyan minőségi beruházásokat hajthassanak végre, amelyek révén a méretükhöz képest számottevően nagyobb hozzáadott értékű termelési lánchoz csatlakozhassanak, ezáltal magas minőségű gyártmányokkal képviseljék Magyarországot akár a nemzetközi piacokon is.

Egy szemléletes példával élve az ECC ügyvezetője arról beszélt, hogy a szóban forgó beszerzések nem hasonlíthatók azokhoz a lakossági vásárlásokhoz, amikor a magyar családok svájcifrank-alapú hitelből felsőbb kategóriás autót vásároltak, ezzel szemben a vállalkozásokat célzó uniós források a termelés átlagos minőségét, pontosságát, volumenét növelték, ami nemcsak az adott cégnek jelentettek nagyobb bevételt, hanem magyar családoknak adtak munkát, továbbá szoros nemzetközi kapcsolat kiépítésében is segítették a reálgazdaság szereplőit.

„Ez közvetve nemcsak a termelő cégeknek, hanem az őket kiszolgáló gépgyártó és -kereskedő vállalkozásoknak is munkát jelentett, ezáltal adóbevételt a költségvetésnek mind az értékesített termék, mind pedig a hozzá kapcsolódó szolgáltatás, illetve az alkatrészellátás jóvoltából” – állapította meg Tóth Ádám Ferenc, hozzátéve, hogy a magas hozzáadott értékű eszközpark segítette egy új műszaki kompetencia kiépítését is a vállalkozásoknál.

Eszközbeszerzés és energiahatékonyság

Voltak kisebb hullámhegyek és hullámvölgyek, a magyar ipar a fejlesztéspolitikai szakember szerint az elmúlt években remekül teljesített, noha előbb a pandémia, majd a gyártási láncok összeomlása, végül pedig az orosz–ukrán háború hatalmas akadályokat gördített a szektor útjába. Megítélése szerint a nagyvállalatok – éveken túlnyúló stratégiára épülő – beruházási kedvét e kockázatok nem befolyásolták, ezáltal a feldolgozói kapacitásaikat folyamatosan bővítették. „A beruházási elképzelések széles skálán mozognak. A legtöbben továbbra is eszközbeszerzésben gondolkodnak, ugyanakkor egyre többen vannak, akik inkább az épületeiket szeretnék energetikailag korszerűsíteni” – mutatott rá az ECC ügyvezetője.

A különböző formában, de éveken át folyamatosan elérhető uniós források elsősorban a feldolgozóipar termelékenységét javították, és ezt segítette az alacsony kamatkörnyezet is.

Tóth Ádám Ferenc kiemelte: a lízing az egyik leghatékonyabb finanszírozási forma, ami tervezhetővé teszi a beszerzéseket, kiszámítható költségstruktúrát biztosít a háttérben. Rávilágított, hogy az elmúlt években több olyan finanszírozási program indult, amely a nemzetközi kamattrendek ellenére támogatta a hazai beszerzéseket. Ezek több formában és struktúrában jelentek meg, de mindegyik célja az volt, hogy célzott kamattámogatást nyújtson a beszerzésekhez.

Tudatosan döntenek a magyar cégek

„Ezt ki tudták használni nemcsak a feldolgozóiparban, hanem a mezőgazdaságban és a szállítmányozásban dolgozó magyar vállalkozások is” – jelentette ki a szakértő. Úgy véli, amellett hogy ezek a finanszírozási formák kedvező beruházási környezetet teremtenek, a beruházások szerkezete átalakult, és a megváltozott energiaköltségeket is figyelembe véve minden korábbinál tudatosabban hoznak döntéseket a magyar vállalkozások.

Érdemes felidézni, hogy a tavaly novemberben ismét megnyitott, a kkv-k technológiai korszerűsítését célzó hitelkonstrukció (GINOP-8.3.5-18) B célja egy széleskörűen felhasználható forgóeszközkölcsön, amellyel a járvány okozta elhúzódó gazdasági nehézségek ellensúlyozása érdekében a vállalkozások likvid működésének zavartalan biztosításához szükséges működési költségek, illetve készletbeszerzések finanszírozhatók. A legfeljebb 150 millió forintos hitelösszeg 5 éves futamidőre volt igényelhető, fix 0 százalékos ügyleti kamattal, kezelési költség nélkül, alacsony a biztosítéki elvárás mellett.

A beérkezett hitelkérelmek forrásigénye már néhány órával a benyújtás kezdetét követően, december 8-án 10 óra körül meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a pályázatot felfüggesztették. Ugyanakkor az MFB pontokon december 13-án 10 óráig a támogatási kérelmeket még be lehetett nyújtani. A hatalmas érdeklődés és a nagy számú benyújtott hitelkérelmek miatt azonban (a Magyar Közlöny 2023. március 29-i számában megjelentek szerint) a kormány a keretösszeg további 108 milliárd forintos emeléséről döntött.

A látókörünkbe tartozó cégek csaknem 90 százaléka élni kívánt a felhívás nyújtotta 0 százalékos lehetőséggel, és a maximális, 150 millió forintos hitelösszeget igényelte

– emelte ki Tóth Ádám Ferenc. Az igények majd 70 százalékos arányban készletbeszerzésre irányultak, amit sokan munkaerő-, valamint rezsiköltséggel egészítettek ki.

Mentőöv lehet egy jó hitel

Az ECC ügyvezetője kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban a hazai kis- és középvállalkozások által preferált termék az új vagy akár megkezdett beruházásokra is igényelhető Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon belül elérhető Beruházási Hitel (forinthitel esetén évi 6–12 százalékos kamattal, akár 10 éves futamidővel, igény esetén 2,5 év rendelkezésre tartással és 3 év türelmi idővel), valamint a KAVOSZ Zrt. termékpalettáján szereplő Széchenyi Beruházási Hitel MAX+, amely széles körben felhasználható energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő zöldberuházási hitelcélok megvalósítására, akár 500 millió forint összegig, ugyanúgy akár 10 éves futamidővel érhető el.

(Borítókép: Sascha Schuermann / Getty Images)