Lépett a kormány, folytatódik az infláció elleni küzdelem

infláció2
2023.04.21. 09:27
Újabb intézkedés az infláció letörése érdekében: kötelező akciózást vezet be a kormány – tájékoztatott erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium.

A közleményüket úgy kezdik, hogy a háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte eddig nem látott inflációhoz vezetett. „A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt” – fogalmaztak.

Maradt az árstop

A tárcák emlékeztetnek arra, hogy ennek érdekében a kormány folyamatosan újabb eszközöket vezet be, a korábban meghozott 20 intézkedésen túlmutatóan a Gazdasági Versenyhivatallal egy közös online árfigyelő rendszert, a fogyasztóvédelmi hatósággal pedig egy olyan adatbázist hoz létre, amelyekkel a verseny fokozása érdekében célzottan figyeli és bemutatja a termékek árváltozását.

Emellett szakmai egyeztetéseket folytat a legfontosabb terméktanácsok vezetőivel az egyes élelmiszer-alapanyagok árváltozása mögötti folyamatok pontos feltárása érdekében. A kormány intézkedései működnek, az infláció januárban tetőzött, azóta folyamatos és trendszerű csökkenésnek indult. Az infláció mérséklődésének üteme azonban még nem áttörő.

A kabinet legutóbbi ülésén meghosszabbította 2023. június 30-ig az élelmiszerárstopot, illetve görög és francia példák alapján új inflációellenes eszköz bevezetéséről határozott: a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi, s ennek hatékony végrehajtása érdekében a következő elvi döntéseket hozta.

Megjöttek a részletek

A tervezett szabályozás szerint a fontosabb élelmiszerek 20 termékkategóriába kerülnek besorolásra annak érdekében, hogy kellően széles termékskálára terjedjen ki a kedvezményes vásárlás lehetősége. Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező árleszállítást megelőző 30 napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük.

Az akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, nem vonatkozhat árstopos termékekre.

A szabályozás alapján az érintett kiskereskedelmi boltokban az adott héten az akciózott termékek eltérhetnek egymástól, emellett egy adott kiskereskedelmi egységben hetente is változhat az adott termékek köre. Ez kiemelten fontos a verseny fenntartása érdekében.

Az aktuális kedvezményezett áru termékek listáját az üzletek bejáratnál és az akciós újságokban jól látható módon fel kell tüntetni. Ez alapján minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós áru élelmiszerkosár az adott boltban, amit az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.

A kötelező akciózás legkésőbb 2023. június 1-ig kerül bevezetésre.

A részletszabályok kidolgozására a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium lett kijelölve. A két tárca a közleményét úgy zárja, „a kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így már a közeljövőben tovább mérséklődhet a szankciós infláció. Ahogy eddig is, mind a fogyasztóvédelem, mind a Gazdasági Versenyhivatal részéről folyamatosak és szigorúak lesznek az ellenőrzések.”

(Borítókép: Index)