A Ryanair kiakadt a magyar kormányra: „Ökoadónak álcázzák a lopást”

2023.04.21. 15:44
A Ryanair közleményben reagált az alkotmánybírósági döntésre. A döntésben elutasították a légitársaság panaszát, mely szerint az extraprofitadó sérti az arányos közteherviseléshez való jogát. A Ryanair szerint ennek már nincs is jelentősége, mert egy másik adóelemmel váltotta fel a magyar kormány az extraprofitadót.

Korábban megírtuk, hogy április 20-án visszautasította az Alkotmánybíróság a Ryanair tavalyi panaszát, amit azért nyújtott be a cég, mert szerintük a kormány által több szektor szereplőire kivetett extraprofitadó sérti a légitársaság arányos közteherviseléshez fűződő jogát.

A Ryanair pedig egy nappal a visszautasítás után reagált is, amiben azonban nincs sok köszönet a magyar kormány számára.

A döntésének nincs különösebb jelentősége, mivel a kormány már felváltotta az extraprofitadót egy másik adónemmel, az ökoadóval

– olvasható közleményükben.

De azért sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt. A légitársaság úgy véli, a kormány célja, hogy

ökoadónak álcázzák a lopást, miközben ez csak egy túlzott mértékű adó

– írták, valamint világosság tették, hogy jelenleg is több millió eurót fizetnek évről évre az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere keretében, amely a Magyarországra érkező és onnan induló járatok károsanyag-kibocsátására is vonatkozik – írja a 24.hu.