Döbbenetes számok derültek ki, ekkora tőkét vontak ki a svájci bankból
A Credit Suisse legfontosabb vagyonkezelési üzletága által kezelt vagyon 502,5 milliárd frankra csökkent március végére, ami csaknem 29 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában – derült ki a Credit Suisse közleményéből. „Ezek a tőkekiáramlások mérséklődtek, de 2023. április 24-én még nem fordultak meg” – tették hozzá.
Az első negyedév végén a Credit Suisse-nek 108 milliárd frank nettó hitelfelvétele volt az UBS-mentőcsomag mellé összeállított 200 milliárdos állami garanciaalapból. Az új tulajdonos bejelentette, hogy leépíti a CS befektetési banki üzletágát.
Rémálom a Credit Suisse-nél
A Credit Suisse ügyfelei azután kezdtek pénzt kivonni a bankból, hogy a bank belekeveredett a Silicon Valley Bank és a Signature Bank márciusi amerikai összeomlását követő piaci zavarokba. Később a hatóságok mentőcsomagot állítottak össze a Credit Suisse számára.
Ez több mint 200 milliárd frank pénzügyi garanciát tartalmazott, és az UBS beleegyezett, hogy átveszi a Credit Suisse-t.
A Credit Suisse veszteséges volt, és az elmúlt években számos problémával szembesült, többek között pénzmosási vádakkal. A Credit Suisse 2022-ben 7,3 milliárd svájci frank veszteséget jelentett, és jelezte, 2024-ig nem számítanak nyereségre – összegezte a BBC.
(Borítókép: Credit Suisse bank a svájci parlament épülete előtt. Fotó: Denis Balibouse / File Photo / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt
Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.
2024. december 31., 07:47
- Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni
Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.
2024. december 31., 06:22
- Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon
Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.
2024. december 31., 12:15
- Mindeközben
Szarvas Andi: Lehet mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el
51 perce
- Mindeközben
Egyre jobban hasonlít Nicole Kidmanre tinilánya, együtt buliztak most Los Angelesben
2 órája
- Címlapon
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek
A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.
4 órája
- Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt
A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.
2024. december 31., 14:40
- Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik
Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.
2024. december 30., 21:22
- Mindeközben
Házasság első látásra: Reni váratlanul összetépte végső döntését tartalmazó levelét
3 órája
- Mindeközben
Demi Moore-nál talán csak lányai örültek jobban Golden Globe-győzelmének, megható videón a család reakciója
4 órája
- Címlapon
Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen
Az eset Budapest XI. kerületében történt.
3 órája
- Címlapon
A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el
A diktatúra hétköznapjaiban csak emberi vágóhídként emlegették.
4 órája
- Címlapon
A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él
Akikkel mostohán bántak az elmúlt évszázad nagyhatalmai.
4 órája
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt a TV2-nek a Házasság első látásra bakija miatt, hogy a fal adta a másikat
7 órája
- Címlapon
Az Afrikába kevert Michael Jackson lopta el a KFT show-ját
A nézők mondtak ítéletet: a telt házas koncert végén öt percig zúgott a vastaps.
2 órája
- Gazdaság
Elköszönt Tállai András, itt folytatja a munkát
Január egytől nyolcadik államtitkári kinevezésével folytatja a munkát a politikus.
2024. december 31., 09:52
- Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon
Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.
2024. december 31., 11:57
- Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre
27,5 millió forint a bírság összege.
2024. december 30., 09:56
- Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya
Megjöttek a III. negyedév adatai.
2024. december 30., 10:27
- Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz
Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
2024. december 31., 14:52
- Gazdaság
Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról
A szürke autót hajtók is veszélyben vannak.
2024. december 30., 19:41
- Gazdaság
Legtehetségesebb dolgozóikat veszíthetik el azok a munkaadók, amelyek nem rugalmasak
Kulcsfontosságúvá vált a hibrid munkavégzés feltételeinek megteremtése.
2024. december 30., 20:13
- Címlapon
Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene
A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.
13 órája
- Címlapon
Az utolsó percben jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát
Pedig a második félidő elején úgy tűnt, az Internazionale simán nyeri a meccset.
33 perce
- Gazdaság
Fontos változás fogadja majd az autósokat a hazai kutakon
Érdemes lesz résen lenni az év utolsó napján.
2024. december 30., 12:41
- Gazdaság
A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli
A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.
2024. december 30., 16:26
- Gazdaság
Reszkethetnek az ételfutárok, Nagy Mártonék kipécézték őket
Jön a szuperhatóság, ami ha kell, lesújt a futárcégekre.
2024. december 30., 15:26
- Gazdaság
Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek
Többek között csökkenti az önértékelést és önbecsülést, emellett jelentős negatív változásokat idéz elő az énképben.
2024. december 30., 16:36
- Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét
Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.
2024. december 30., 17:53
- Gazdaság
Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése
Ez történt idén, és ez jöhet jövőre az ingatlanpiacon – az Index évértékelője.
2024. december 30., 11:11
- Gazdaság
Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot
A napelemesek kezdhetnek örülni.
2024. december 30., 18:04
- Gazdaság
Karácsonykor több településen elment a mobilnet és telefon szolgáltatás
Váratlanul megrongálódott egy Telekom-adótorony.
2024. december 30., 18:44