The Economist: Csak ez végezheti ki Vlagyimir Putyin rezsimjét

Vlagyimir Putyin elnök a nyugati szankciók közepette az orosz gazdaság erejével büszkélkedik, a nemzetközi pénzügyi intézmények becsléseire hivatkozva, amelyek szerint az orosz GDP 2022-ben csak szerény mértékben csökkent. Az orosz vezető magabiztossága aligha meglepő, és nincs ezzel egyedül: széles körben elterjedt nézet, hogy a rezsimje ellen bevezetett szankcióknak alig volt gazdasági hatásuk − írja a The Economiston megjelent elemzésében Kirill Rogov orosz politológus, újságíró és író, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa és a Re: Oroszország politikai hálózat alapítója.

Az orosz gazdaságról nemrégiben készített áttekintést a Re: Russia Project, egy szakértői hálózat, megkérdőjelezi ezt a tézist. A közgazdászok egy csoportja − köztük az orosz pénzügyminisztérium és a központi bank korábbi vezető személyiségei, a Kaliforniai Egyetem egyik professzora és a cikk szerzője − által készített jelentés megállapítja, hogy a szankcióknak valóban nagy hatásuk volt: a GDP 12 százalékának megfelelő tőkekiáramlást eredményeztek Oroszországból.

Van azonban egy erőteljes erő, amely enyhíti a szankciók hatását, nevezetesen a magas energiaárak.

Az energiaértékesítésből származó bevételek növekedése és az import (szankciók miatti) csökkenése a GDP mintegy 18 százalékát kitevő kereskedelmi többletet eredményezett. Ez a többlet és a beáramló petrodollárok segítettek Oroszországnak elkerülni a gazdasági összeomlást. De egy rejtett válság nem azonos egy erős gazdasággal. Ezt a helyzetet „a válságnál is rosszabbnak” nevezzük, mert az energiaexportból származó magas bevételek érzéstelenítőként hatnak, ami nem teszi lehetővé, hogy a gazdaság megérezze a szankciók által okozott károkat és megfelelően reagáljon.

Jelenleg a globális olajpiacon a kínálat meghaladja a keresletet. A Nemzetközi Energiaügynökség márciusi előrejelzése szerint azonban a kereslet az év végére jelentősen megnő; ez ismét felfelé hajtja az árakat. Még ha figyelembe vesszük is az orosz nyersolaj árának jelentős árengedményét, amely részben a G7-ek által bevezetett árplafon eredménye, az olaj elegendő forrást biztosít Putyinnak háborúja folytatásához és elnyomó rezsimjének fenntartásához. Az orosz olaj piacra jutásának korlátozására irányuló nyugati erőfeszítéseknek valószínűleg kevés hatásuk lesz.

A lap szerint itt az ideje beismerni, hogy a magas olajár a fő oka Putyin Oroszországon kívüli és belüli agressziójának. És érdemes a problémát tágabb perspektívába helyezni. Az 1990-es években a Brent nyersolaj hordónkénti átlagára 27 dollár volt. A 2000-es években 54 dollár, az elmúlt 12 évben pedig több mint 70 dollár. Oroszország az elmúlt 15 évben átlagosan évi 250 milliárd dollár bevételre tett szert az olaj- és gázértékesítésből.

Mindez megerősítette tekintélyelvűségét − és másokét is.

Az 1990-es években számos korábban tekintélyelvű ország igyekezett közeledni a Nyugathoz, és a nyugati piaci intézmények és a demokrácia adaptálására törekedett, mivel érdekelt volt a fejlett országokkal folytatott kereskedelem és a befektetések bővítésében. A magas nyersanyagárak kora azonban kevésbé vonzóvá tette ezeket a stratégiákat. A külföldi befektetések kevésbé váltak szükségessé, mert azokat sikeresen helyettesítette a nyersanyagok árának beáramlása. 

Alacsonyabb árak mellett el sem kezdődött volna a háború

A szerző szerint, ha az energiaárak sokkal alacsonyabbak lettek volna, az ukrajnai háború nem következett volna be. A kereskedelemből származó hatalmas bevételek nemcsak a tekintélyelvűséget és az azok elosztásából profitáló elitet szilárdították meg, hanem Putyin rezsimjének és csatlósainak a hatalom és a legyőzhetetlenség általános érzését is adták, ami ösztönözte azt, amit „petro-nacionalizmusnak” nevezhetnénk. Ugyanez gyengítette a nyugati országok befolyását, mivel a piacaikhoz és befektetéseikhez való hozzáférés egyre kevésbé lett fontos Oroszország gazdasági jóléte szempontjából.

A lap szerint mindezek alapján választ találhatunk két kulcskérdésre:

A válasz az, amikor az olaj- és gázbevételek jelentősen csökkennek. Ehhez azonban valószínűleg több mint egyévnyi áresés kell (ilyen év az elmúlt 20 évben háromszor fordult elő). Három, négy vagy talán öt év kell ahhoz, hogy az életszínvonal olyan mértékű csökkenése és a gazdaság olyan mértékű pénzhiánya bekövetkezzen, amely arra kényszerítené az egyszerű oroszokat és az elitet, hogy egyszer s mindenkorra megállapítsák, hogy a rendszer rossz, és politikai és gazdasági alternatívákat keressenek.

Bár valószínűleg többévnyi pénzügyi éhezés kellene ahhoz, hogy ez a fordulat bekövetkezzen, az ukrajnai háború és a szankciók most drámaian megnövelték a rezsim sebezhetőségét a csökkenő energiaárakkal szemben. Az elégedetlenség megfékezése érdekében fenn kell tartania a magas katonai és szociális kiadásokat, ugyanakkor meg kell küzdenie a hatalmas tőkekiáramlás következményeivel is. A kritikus ágazatokban importhelyettesítést kell biztosítania, és új infrastruktúrát kell kiépítenie a kereskedelmi forgalom keletre és délre történő kiterjesztése érdekében. Ha az energiaárak tartósan csökkennek, Putyin háborúja kimeríti az országot. 

Ezzel szemben, ha az olajárak magasak maradnak, a Nyugatnak ugyanolyan mértékben kell majd fegyvereket átadnia Ukrajna számára, mint amilyen mértékben az olajbérleti díjak lehetővé teszik Putyin számára, hogy fegyvereket gyártson. És még ha Ukrajnának sikerül is sikeres katonai ellentámadást indítania a következő hónapokban, ami arra készteti az orosz vezetőt, hogy fegyverszünetre törekedjen, a rezsimje nagy valószínűséggel túlél, és fennáll a háború kiújulásának veszélye.

A szerző szerint ezen a helyzeten csak a szénhidrogénárak jelentős és tartós csökkenése változtathat. A kérdés csak az, hogy addigra Oroszország gazdaságilag és politikailag is függeni fog-e Kínától ahhoz, hogy kikerülhessen a tekintélyelvűek táborából?

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. április 19-én. Fotó: Sputnik /  Gavriil Grigorov / Kremlin /  Reuters)