Napvilágot láttak a kormány rendkívüli lépésének részletei

2023.04.26. 16:07
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium nyilvánossá tette, hogy az élelmiszerekre kivetett kötelező akciók kormányrendeletének pontos tervezete hogyan nézhet majd ki.

Mint ismert, az infláció – és ezen belül is a kimagasló élelmiszer-infláció – letörése érdekében a kormány görög és francia példák alapján további eszköz bevezetéséről döntött,

Kapcsolódó
Eldőlt, a kormány rendkívüli helyzetben titokzatos fegyverrel válaszol

Eldőlt, a kormány rendkívüli helyzetben titokzatos fegyverrel válaszol

Döntött a kormány, legkésőbb július elsejétől léphet életbe.

és A jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium most kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még a mai napon megkezdődik – derült ki a minisztérium közleményéből.

Lassan végleges lesz a szabályozás

A kormányrendelet tervezete az alábbiakat rögzíti a kötelező akciózás vonatkozásában:

  • A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni.
  • A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti 4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.
  • A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
  • A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni – az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.
  • A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni.
  • Húsz akcióköteles termékkategória került meghatározásra, többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet az Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.
  • Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük.
  • A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani.
  • A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után.

A kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy „az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót, és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt” – zárja közleményét a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

7 órája

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó

Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.

március 4., 18:31

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02