- Gazdaság
- háború
- orosz-ukrán-konfliktus
- nyersanyagpiac
- fordulat
- nyersanyagellátás
- energia-veszélyhelyzet
- energiaválság
Itt a nagy fordulat: Putyin fegyvere szépen lassan elillanhatott
A földgáz ára 2021 tavaszától kezdve egészen a tavaly nyári időszakig, a történelmi csúcsot jelentő 350 euró/megawattos szintig emelkedett.
Ezt követően csökkenni kezdett, és bár az őszi hónapokban történt emelkedés, az idei év első öt hónapjában körülbelül 66 százalékkal csökkent az árfolyam – írta meg a Bloomberg.
Jelenleg ráadásul 25 euró alatt kötnek ügyletet A HOLLAND TŐZSDÉN EGY MEGAWATT FÖLDGÁZért cserébe.
Ez az árszint legutóbb 2021 májusában volt érvényes. Ennek jelenleg az a legnagyobb következménye, hogy az olcsó gáz kiveszi az egyik legfontosabb gazdasági fegyvert Vlagyimir Putyin kezéből.
Ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy a gázhiány miatt több európai ország átmenetileg újra megnyitotta a szénerőműveit.
Fordulat Európában, de vannak még bajok
A földgázárak változása mögött több komponens együttes hatása áll. Ahogy azt már korábban megírtuk, ezek közül a legfontosabb, hogy az elmúl tél enyhe volt, illetve sikerült uniós átlagban 15 százalékos megtakarítást végrehajtani – Magyarországon ez 17 százalék lett.
Ugyanakkor a földgáz árának csökkenéséhez hozzájárul az európai gazdaság gyenge teljesítménye is, például a német gazdaság váratlanul visszaesett az első negyedévben.
Mindemellett több európai országban szintén jelentősen visszaesett a gazdaság termelékenysége. Fontos kiemelni, hogy további jelentős fordulat állt be Európában, ugyanis a kontinens egyre nagyobb arányban támaszkodik a megújuló energiaforrásokra. Ez jellemzően a szél- és naperőműveket érinti.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, vasárnapi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.