Kiderült, miért választja egyre több koreai befektető Magyarországot
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Az elmúlt években Dél-Korea az egyik legnagyobb külföldi befektetővé vált Magyarországon – hangsúlyozta a miniszter. Magyarország Ázsiában a legnagyobb kereskedelmi forgalmat Kína után Koreával bonyolítja le, és jelenleg mintegy 300 koreai cég működik hazánkban– világított rá Varga Mihály.
A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy 2021 -ben Dél-Koreából érkezett az egyik legnagyobb befektetés az SK Innovation iváncsai, majd 2022-ben a W-SCOPE nyíregyházi beruházásával, és a magyar kormány három koreai érdekeltségű vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
A tárcavezető kiemelte, hogy a Koreai Köztársaság a Keleti Nyitás legnagyobb tőkebefektetője Magyarországon. Ez egybevág a kormány azon törekvésével is, hogy Budapest regionális pénzügyi központtá váljon, amely hídként szolgál az ázsiai és az európai piacok között – ismertette az MTI.
Beruházásokkal pörgetik a GDP-t
A magyar kormány célja emellett, hogy idén elkerülje a recessziót: ehhez az is kell, hogy fenntartsuk az ideérkező beruházások ütemét – fűzte hozzá. Varga Mihály a találkozón rámutatott: a Koreai Köztársaságba irányuló magyar export több mint 12 százalékkal, 672 millió dollárra nőtt a tavalyi évben. Hozzáfűzte, hogy a gazdasági kapcsolatok további erősödését segíti az a beruházásösztönzési és kereskedelemfejlesztési megállapodás is, amelyről tavaly ősszel állapodott meg Szöul és Budapest.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a két ország pénzügyminisztériuma közötti tudáscsere programban magas szintű adó- és vámhatósági együttműködés folytatunk a koreai féllel.
Hong Kyu Dok, a Koreai Köztársaság új magyarországi nagykövete 2023 januárja óta tölti be posztját. A Magyar–Koreai Gazdasági Vegyes Bizottság, amelynek társelnöke Varga Mihály, legutóbbi, 4. ülését márciusban tartották online formában, míg a következő, személyes jelenlétű ülést a felek várhatóan Budapesten tartják 2024-ben – ismertette az MTI.