Megérte várni, újra jönnek a milliárdok Brüsszelből

BudapestBrusszel
2023.06.07. 07:33
Másfél év is eltelt azóta, hogy összesen 200 milliárd forintot különítettek el élelmiszer-feldolgozók és a borászatok fejlesztésére, megérte azonban várni, mert a napokban több érintett pályázónál is csörgött a kassza – tudta meg az Index.

„Az élelmiszeripari pályázatok 2021. év végi benyújtását követően a napokban megindult a nyertesek kiértesítése”  jelezte lapunknak Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője.

A Vidékfejlesztési Programban (VP) az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése” című, VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 kódszámú felhívásnál két célterületet határoztak meg:

  • Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére 160 milliárd forintot különítettek el,
  • borászati üzemek fejlesztésére pedig további 40 milliárdot.

„Másfél év után örömmel vettük egy kelet-magyarországi ügyfél csaknem kétmilliárd forint összegű támogatását, amelyből a projekt keretében egy tésztaüzemet építenek fel”  emelte ki az ECC ügyvezetője. Viszonyításképp 100 millió és 5 milliárd forint között lehetett nyerni, amelynek az 50 százalékát lehet előlegként felvenni.

Korszakváltás a vidékfejlesztésben

A szakember egyúttal emlékeztetett, hogy tavaly novemberben eldőlt: a VP zárására való tekintettel a továbbiakban nincs lehetőség a vidékfejlesztési pályázatoknál:

  • kimentést adni azoknak, akik 12 hónapon belül nem tudtak elszámolni a megítélt támogatás legalább 10 százalékával,
  • mint ahogy a 24 hónapos megvalósítási határidő meghosszabbítására sincs további lehetőség.

Erre való tekintettel a kiíró akkor arra kérte a kedvezményezett gazdasági társaságokat, hogy még a projekt megkezdése előtt vizsgálják felül és mérlegeljék, hogy a megvalósításra tervezett idő – a jelenlegi nehezített gazdasági környezetben is – valóban elegendő-e a projekt teljes befejezéséhez, a záró elszámolás benyújtásához, a működtetés megkezdéséhez és a szükséges jogerős engedélyek megszerzéséhez. Akik úgy ítélték meg, hogy a projekt megvalósítását az általuk vállalhatónál több kockázati tényező befolyásolja, és ezért nem garantált a határidőben történő lezárás, dönthettek a támogatási kérelem visszavonása mellett is.

Versenyképesség mindenekelőtt 

Fontos tudni, hogy 2023. január 1-jén megkezdődött a Közös Agrárpolitika következő programozási ciklusa: az új időszakban is lesz lehetőség többek között

  • a versenyképesség növelését,
  • a klímaváltozás elleni fellépést,
  • a generációs megújulást
  • vagy az élelmiszeripari fejlesztéseket szolgáló projektek támogatott megvalósítására.

Akik tehát már rendelkeznek egy megtervezett, felmért projekttel, amennyiben azt még nem kezdték meg, a jövőben meghirdetendő, beruházásokat támogató felhívásokra – frissített adatokkal és költségvetéssel – újra benyújthatják támogatási kérelmüket.

Van megoldás a finanszírozásra

Tóth Ádám Ferenc előrebocsátotta: az új agrárpályázatok meghirdetéséig is jó lehetőséget kínálnak a látókörükbe tartozó vállalkozások aktuális beruházásainak finanszírozására az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Kártya termékek.

  • Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX legfeljebb 500 millió forint összegben igényelhető, akár 10 éves futamidejű, kedvezményes feltételrendszerű, állami kamat-, kezelési költség és kezességi díjtámogatásban részesített, mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével összefüggő, illetve halászati és akvakultúra-ágazatban megvalósuló agrár beruházási hitelcélok, valamint hozzá kapcsolódó forgóeszközök beszerzéséhez.
  • Az Agrár Széchenyi Kártya legfeljebb 200 millió forint összegben igényelhető, 1, 2 vagy 3 éves futamidejű, kedvezményes feltételrendszerű, kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatásban részesített, kifejezetten a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére kialakított szabad felhasználású folyószámlahitel.

(Borítókép: Index)