Óriási kőolajmezőket talált Romániában az OMV leányvállalata

2023.06.14. 08:50
Az OMV romániai leányvállalata, az OMV Petrom kedden jelentette be, hogy újabb kőolajforrásokat találtak Romániában.

A Reuters hírügynökség szerint az olajmezők felfedezése évtizedek óta a legnagyobb találat lehet. Az OMV Petrom szerint a kőolajmezőket az ország déli részén találták, és úgy kalkulálnak, hogy 

nagyjából 30 millió hordónyi kőolajat tudnak kitermelni belőlük.

Az energiaforrásokat három különböző helyen találták, a legnagyobb ezek közül Verguleasa térségében van, amelynek közelében az OMV már végez kőolaj-kitermelést, és a meglévő infrastruktúra az újonnan felfedezett mező kiaknázásában is segíthet.

Az olajmezők mellett kisebb földgázmezőket is talált az OMV Petrom. Cristian Hubati, a vállalat igazgatóságának tagja azt mondta a felfedezésekről, hogy ezeknek köszönhetően ismét fel tudják lendíteni a kitermelésüket (amely az utóbbi időben egyébiránt erősen csökkenő tendenciát mutatott).

Az OMV Petrom ezen kívül hamarosan döntést hozhat arról is, hogy az állami tulajdonú Romgazzal közösen elindítanak-e egy befektetést a Fekete-tengeren is, ahol gázt termelhetnének ki. A 

Neptun Deep-gázprojekt előreláthatóan 4 milliárd euróból valósulna meg.