Warren Buffett: Ezt a hibát ne kövessük el, ha a pénzről tanítjuk gyerekeinket

2023.06.17. 10:46
Warren Buffett arról beszélt, mik a legfontosabb pénzről szóló tanítások, amelyeket akár már óvodáskorban is átadhatunk a gyermekeknek.

Mielőtt Warren Buffet a Berkshire Hathaway vezérigazgatója lett, a legendás befektető egy maroknyi kisvállalkozást indított – hatéves korában kezdve, amikor 25 centért vett egy hatos csomag kólát, és minden egyes dobozt egy ötcentesért adott el. Emellett magazinokat és rágógumit árult házról házra járva.

„Az apám volt a legnagyobb inspirációm” – mondta el Buffett a CNBC-nek adott interjújában még 2013-ban.

Azt tanultam meg tőle, hogy korán el kell sajátítanom a megfelelő szokásokat. A megtakarítás volt az egyik fontos lecke, amit megtanított nekem.

– tette hozzá Buffett.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi a legnagyobb hiba, amit szülőként elkövetünk, amikor a pénzről tanítjuk a gyerekeket, a milliárdos azt válaszolta:

Néha a szülők megvárják, amíg a gyerekeik tizenévesek lesznek, mielőtt elkezdenének beszélni a pénzkezelésről – pedig már óvodáskorukban elkezdhetnénk ezt

– mondta el a milliárdos

2011-ben Buffett segített elindítani a Titkos milliomosok klubja című animációs gyermeksorozatot, amelyben ő maga mentorként szerepelt egy diákcsoport számára.

A sorozat 26 epizódból áll, és mindegyik egy-egy pénzügyi tanulsággal foglalkozik, például azzal, hogyan működik a hitelkártya, vagy miért fontos nyomon követni, hová tesszük a pénzünket.

„Mindhárom gyermekemet megtanítottam ugyanezekre a leckékre” – ecsetelte Buffett a CNBC-nek.