Romániában felszívódott 33 ezer bangladesi vendégmunkás
További Gazdaság cikkek
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
- Elbúcsúzott Orbán Viktor egyik leghűségesebb minisztere
Romulus Badea, a romániai munkaerő-közvetítők szakmai szervezetének alelnöke szerint az adatokból világosan látszik, hogy a látszólag vendégmunkásokat toborzó és Romániába irányító külföldi ügynökségek valójában embercsempész hálózatok, amelyeknek az a céljuk, hogy a szolgálataikat igénybe vevő „vendégmunkásokat” eljuttassák Romániába, ők aztán az első adandó alkalommal továbbmennek valamelyik nyugat-európai országba.
Az economie.hotnews.ro internetes portál példaként említi, hogy eddig mintegy 35 ezer bangladesi állampolgár érkezett vendégmunkára Romániába, közülük azonban jelenleg csak 1500-an tartózkodnak az országban.
Már a reptéren eltűnnek
Marius Ștefănescu, a munkáltatók szakmai szervezetének elnöke szerint a bangladesiek csak tranzitországként tekintenek Romániára, mennek is tovább, mivel nagy közösségeik élnek például Olaszországban.
Hozzátette: az embereket bangladesi ügynökségek közvetítik romániai cégeknek, de a „vendégmunkások” már a rekrutáció pillanatában tudják, hogy nem maradnak Romániában, sokan már közvetlenül a Romániába érkezésük után, a reptérről indulnak is tovább, mások itt maradnak egy kis ideig, de az ő úti céljuk is valamelyik nyugati ország.
Szerinte a román cégeket becsapják a helyi ügynökségek, akik már a bangladesi toborzás pillanatában tudják, hogy ügyfeleik nem maradnak Romániában.
Nem Romániáról álmodnak Bangladesben
Németország vagy Nagy-Britannia minden munkavállaló számára vonzó, származási országtól függetlenül – mondja Romulus Badea. Mindannyian magas bérekről álmodoznak, de azt nem veszik észre, hogy az illegális munkavállaló státusza gyakorlatilag kizárja ezt a lehetőséget.
A szakember szerint bár a professzionális munkaerő-toborzási irodák tökéletesítették toborzási technikáikat, hogy csökkentsék az illegális kivándorlás kockázatát, az emberkereskedők is résen vannak.
Jó tanácsként Badea azt mondta, hogy a jelöltek kiválasztása ne csak önéletrajz alapján történjen, hanem legyen mindig egy online interjú is. Sőt, a származási országban gyakorlati vizsgákat javasolnak a szakmunkásoknak, hogy ellenőrizzék, valóban rendelkeznek-e azokkal a szakmai tulajdonságokkal, amelyekre szükség van Romániában.
Mint mondta: a jelentkezők profilja (életkor, családi állapot – házas vagy nem, gyerekkel vagy nem, korábbi külföldi tapasztalat) is mutathat illegális kivándorlásra való hajlamot, vagy éppen ellenkezőleg, stabilitást és a munkaszerződés felelősségteljes vállalását.