emberkereskedelem
Nagy-Britannia kezdeményezte a testvérpár kiadatását.
A műveletsorozatban 59 ország és négy nemzetközi szervezet vett részt.
Az emberkereskedők kihasználhatják a nagy számban megjelenő drukkerek érkezését.
Évekig manipulálták áldozataikat, március 25-én fogták el a három férfit.
A KözTér csatorna új produkciója aktuális problémáról beszél.
Egyiküknek még házasságot is ígért, miközben egy kórház mögött futtatta.
2025. szeptember 26., 11:17
A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását meghosszabbította.
A Tisza Párt szerint technikai hiba állt a tömeges blokkolás mögött.
Egy idős férfit munkára kényszerítettek, és kihasználták a csalások végrehajtásában is.
60-70 ezer forintért vitte a lányokat luxushotelekbe.
Az 57 éves férfi irányított, a 32 éves nő pedig online egyeztetett és kezelte a pénzügyeket.
Magyarországon és Németországban is futtatta őket.
Két család ellen indult eljárás.
A színész ügynöke szerint alaptalanok a vádak.
Fegyveres kényszerítést is alkalmazott a hajcsára.
Már korábban is felmerültek a színésszel kapcsolatban hasonló vádak.
Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.
Emberkereskedelem, kényszermunka, testi sértés és szexuális erőszak miatt is bűnhődniük kell.
A férfi a családtagjai segítségével lányokat kényszerített prostitúcióra Németországban.
Hét gyanúsítottat előállítottak.
Tovább zajlik a nyomozás emberkereskedelem gyanúja miatt.
2024. december 16., 16:06
Kisebb összeggel vagy élelemmel fizetett nekik a szolgáltatásaikért.
2024. december 13., 17:52
Emberkereskedelem miatt zajlik a nyomozás.
Szinte minden héten egy újabb nő áll elő hasonló történettel.
2024. november 23., 20:00
Folyamatosan zajlik a tanúk meghallgatása.
2024. november 17., 14:01
Összehangolt akcióban csaptak le az elkövetőkre.
2024. november 13., 13:36
A lány rendre visszaszökött a gyermekotthonból szexmunkát végezni.
Családjával évekig sanyargatta nyugdíjas „lakótársát”
Ismerőse élettársát 3,5 millió forintért akarta megvásárolni.
2024. szeptember 30., 11:23
A hatóságok szerint rengeteg figyelmeztető jel volt.
2024. szeptember 27., 13:19
A kiszolgáltatott áldozatokat erőszakkal vették rá az együttlétekre.
Volt, akit drogokkal tömött, hogy teljesítse a kérését.
Összehangolt intézkedésekre lenne szükség.
A beszervezett magyar nők száma eléri a harmincat.
Az influenszert többek között nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják.
Tizenhét sértettet azonosítottak, és tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Több mint ezer áldozatot sikerült azonosítaniuk.
Az ügyész börtönbüntetés kiszabását és több millió dolláros kártérítést is követelt.
Mindezt azok után, hogy Vlagyimir Putyintól átvette a Barátság érdemrendet.
Egyikük bántalmazta is a sértettet.
A gyanútlan, sokszor kiskorú nők jól fizető, vendéglátóipari állást reméltek.
2023. december 25., 15:39
Tizenketten menedékkérelmet nyújtottak be.
Prostitúcióra kényszerítettek és többször bántalmaztak nőket.
2023. november 23., 09:26
Idehaza toboroztak, majd Németországba szállították őket.
Börtön várhat rájuk.
Videó is készült a család elfogásáról.
A prostituáltakat várandósan is dolgoztatták.
Három férfit vett őrizetbe a rendőrség.
2023. szeptember 14., 15:00
Egy kétségbeesett nő kiszolgáltatott helyzetével éltek vissza.
2023. szeptember 4., 12:04
Miskolcon követték el a bűncselekményeket.
2023. augusztus 28., 11:41
Minden családtagnak megvolt a maga szerepe.
2023. augusztus 23., 15:10
Az elkövetők rejtegették, bántalmazták és megfélemlítették a sértettet.
Az influenszer szóvivője is reagált a fejleményekre.
A szakértők elárulták, mire lehet következtetni mindebből.
Lépett a román ügyészség.
A vádlott Észak-Írországban állt bíróság elé.
Bakondi György szerint a muszlim vallás egyre erősebb Európában.
75 millió dollárt kapnak az áldozatok.
Virágzik a gyerekkereskedelem a platformokon.
Egy nő és két férfi ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.