Emberkereskedelem miatt őrizetbe vették egy család két tagját Fejér Vármegyében

2023.08.23. 15:10
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves férfival és 66 éves anyjával szemben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A police.hu-n megjelent szerdai közlemény szerint a rendőrök hétfőn fogták el az elkövetőket, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi a későbbi sértettel közel 15 éve ismerkedett meg. Mivel tudta, hogy nehéz körülmények között él, nincs hol laknia, munkát ajánlott részére, cserébe szállást és ellátást ígért.

A sárbogárdi háznál a háziállatokat kellett ellátnia, munkaadói a férfit egy istállóba költöztették, melyben vezetékes víz és fűtés sem volt.

Télen csak az állatok testhője adott meleget neki, tisztálkodási lehetőséget egy kerti kút biztosította.

Az elkövetők rejtegették, bántalmazták és megfélemlítették a férfit, a telket nem hagyhatta el, így több mint egy évtizedig nem mert elszökni.