- Gazdaság
- munka
- mesterséges intelligencia
- digitalizáció
- munkahely
- ivsz
- tajthy krisztina
- bíró pál
- csányi péter
- otp
- otp bank
- google magyarország
Ne szokjon hozzá a munkahelyi székéhez, azoknak az időknek hamarosan vége!

További Gazdaság cikkek
-
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
- Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
- Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
- Nem kell aggódnia az utasoknak, fontos döntést halasztott fel fél évvel a Ryanair
- 800 ezer forintos részesedést kapnak a kecskeméti Mercédesz-gyár dolgozói
Égető a digitális tudás elsajátítása, nem csak a vállalkozások, hanem az egyének szintjén is, hiszen öt–tíz éven belül a ma létező munkahelyek nagy része megszűnik vagy jelentősen átalakul – mutatott rá Tajthy Krisztina az Egyensúly Intézet rendezvényén.
Kell-e félnünk? Abszolút kell félnünk!
– figyelmeztetett az IVSZ főtitkára. Ugyanakkor megjegyezte, hogy aki hajlandó tanulni, megmenekül a munkanélküliség rémétől. Ezt a Világgazdasági Fórum kutatásával támasztotta alá, mely szerint a következő öt évben a mesterséges intelligencia és a diszruptív technológiák munkahelyekre gyakorolt hatása nettó pozitív lesz. Hangsúlyozta, hogy bár a tanulásra a félelem is motiválhat, érdemes ösztönzőket is alkalmazni – célirányos képzéseket kell nyújtani, amely egyaránt a kormány, a vállalkozások és az egyének felelőssége. A szakértő szerint több százezer munkahely sorsa múlik ezen.
Egy 50 éves ember se elégedjen meg azzal, amit tud. Folyamatosan képezze magát!
– jelezte Tajthy Krisztina, hozzátéve, hogy az átképzésre megannyi lehetőség nyitva áll, ilyenek például a bootcampek és vállalati továbbképzések.
Képzésekből áll a jövőnk
„A szakemberhiány miatt az infokommunikációs szektorban pár éven belül akár 25 ezer munkahely is betöltetlen maradhat” – erre már Bíró Pál világított rá. A Google Magyarország igazgatója szerint fel kell készülnünk egy elképesztően felgyorsult világra, amelyben a digitális technológiák átírják az egész gazdaságot, a társadalmi együttműködéseket, az egész életünket. „Lesznek olyan munkák, amelyek megszűnnek, létrejönnek újak, és átalakulnak régiek” – mondta a keresőmotoros cég igazgatója.
Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és egyben a digitális divízió vezetője pozitívan tekint a mesterséges intelligenciával felturbózott jövőbe.
Megfordul az ember fejében, hogy lesz-e szükség a munkájára. Tágabb értelemben véve, akár az ipari forradalom, akár a korábbi technológiai forradalmak, nem munkanélküliséget, hanem hatékonyságnövekedést okoztak
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
Mutatjuk, mely munkavállalók iránt ugrik meg az igény, és milyen készségek kellenek a sikerhez.
– mondta a banki vezető, aki szerint a számítási és hálózati kapacitások növekedése hatékonyabbá tette az embereket. A legnagyobb befektetésnek nevezte a felhalmozódó adatokból kinyerhető hasznos tudást. A változást inkább abban látja, hogy a repetitív, manuális munkafolyamatokat egyre inkább átveszik a programok, az embernek pedig megmarad az izgalmasabb, kreativitást igénylő, új ötleteket szárba szökkentő munka. Csatlakozott az előtte felszólalókhoz, és kiemelte az önfejlesztés fontosságát.

A ChatGPT veszélyesebb, mint az atombomba?
Korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk a rohamosan terjeszkedő nyelvi modellben, a ChatGPT-ben rejlő veszélyekről. Az Index megkérdezte a kerekasztal-beszélgetés szakértőit, hogy szerintük a ChatGPT van-e olyan veszélyes, mint az atombomba.
Csányi Péter szerint még nem tudjuk megmondani, hogy a mesterséges intelligenciának hol húzódnak a határai, ugyanakkor teljesen a programra hagyatkozni hiba lenne. A mostani formájában inkább asszisztensi feladatokat bízna a nyelvi modellre a banki vezető.
Ahhoz, hogy tudjuk, miként működik a modell, nekünk kell tanítani és nekünk kell kontrollálni. Nekünk kell meghatározni, hogy miből tanuljon. Ez nemzetgazdaságilag és politikailag is fontos
– mondta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, és elárulta, hogy egy mesterségesintelligencia-projekten dolgoznak az állammal és az ELTE-vel közösen, ami egy magyar nyelvi modellben ölt majd testet.
Bíró Pál, a Google Magyarország vezére nem kommentálta a versenytárs nyelvi modelljében rejlő veszélyeket, viszont rámutatott a terület fontosságára, azzal szerinte foglalkozni kell. Elmondta, hogy már most is nagy áttöréseket értek el különböző szegmensekben a mesterséges intelligencia segítségével, például a fehérjemolekulák szintézisében.
Riadót fújtak a kutatók, a ChatGPT veszélyesebb, mint gondoltuk
Többet tud rólunk, mint azt szeretnénk.
Kína és Amerika nem dőlt hátra, és mi?
„A digitalizáció nemzetstratégiai kérdés, éppen ezért a magyar kis- és középvállalkozásokat kell helyzetbe hozni, hogy ne növekedjen tovább a versenyképességi szakadék” – mutatott rá a beszélgetés moderátora, Filippov Gábor. Az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója szerint a közepes fejlettség csapdájából a digitalizáció a kiút. Rámutatott, hogy a digitális szektor az évtized végéig közel 8000 milliárd forint többlettel gyarapíthatja Magyarország gazdaságát – de csak akkor, ha ledolgozza eddig felhalmozott lemaradását.
A digitális infrastruktúrákban az átlagnál valamivel jobban teljesítünk, azonban a digitális kompetenciák terén, és ezzel összefüggésben a vállalatok digitalizáltságában lemaradásban vagyunk. Meggyőződésünk, hogy egy Magyarországhoz hasonló, kis lélekszámú, természeti erőforrásokban szegény ország számára a digitalizáció egy kitörési pont lehet, míg ha maradunk ebben a pozícióban, az a tartós leszakadásunkhoz vezethet
– magyarázta a kutató. Az országok digitális helyzetét vizsgáló DESI-indexre mutatott, amely szerint a digitális technológiák integráltságában hazánk a 25. helyen áll az uniós mezőnyben. Ez esetben is igaz, hogy nemcsak a fejlettebb referenciaországoknál, hanem közvetlen versenytársainknál is rosszabbul teljesítünk.
Amerika és Kína vajon miért áll az élen? Mert az állam hátradőlt? A Szilícium-völgy sem jött volna létre megfelelő keretek nélkül. Nagy szerepe van ebben az államnak, meg kell teremteni a forrásokat, nyitottság kell. Senki sem dőlhet hátra
– fogalmazott Csányi Péter, majd kiemelte a tudatos stratégia és a szabályozás fontosságát. Szerinte a nemzetállamoknak nem abban kellene versenyeznie, hogy ki szabályoz szigorúbban még az Európai Uniónál is.
Van, ahol már egy videóhívás is fejtörést okoz
Bíró Pál szerint a fejekben is változásra van szükség, amit egy példával szemléltetett: amint a lezárások megszűntek, a magyarok voltak az elsők, akik visszamentek nagyobb mértékben az offline boltokba. „Ez azt mutatja, hogy az emberek számára a digitalizáció kényszer volt. Vannak, akik továbbra sem érzik magukat komfortosan a területen” – állapította meg a digitális óriásvállalat hazai vezetője.
A Google Magyarország vezére elárulta, hogy sok magyar kis- és középvállalkozásnál már egy Zoom- vagy Google Meets-megbeszélés lebonyolítása is kihívást jelent.
Tapasztalatai alapján többségében a vezetés nem nyit az új technológiák felé, és a munkavállalók unszolják a cégvezetőt a változtatásra. Szerinte szerencsésebb, ha ez fordítva történik.
Tajthy Krisztina az átképzés fontosságára hívta fel a munkáltatók figyelmét. Szerinte sokkal könnyebb felvértezni a jelenlegi alkalmazottakat a technológiai tudással, mint a piacról beszerezni a már képzett munkaerőt. Ezt a Világgazdasági Fórumon megkérdezett munkáltatók tapasztalataival támasztotta alá, mely szerint a digitális képzésekre fordított pénz egy éven belül megtérül a cégnek a hatékonyságnövekedése miatt. Ugyanakkor a szakértő figyelmeztet, hogy az egyén felelőssége megkerülhetetlen, a munkavállalónak is akarnia kell a változást, nyitnia kell az új felé.
(Borítókép: Maskot / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
11 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
12 órája
- Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
38 perce