Matolcsy György lapjai döntőek lehetnek, rajta múlhat a növekedés

A világgazdaság számos országában játszanak a monetáris és a gazdaságpolitika döntéshozói azzal az ötlettel, hogy a korábbi inflációs célokat meg kellene változtatni – nyilatkozta lapunknak Pásztor Szabolcs, annak vonatkozásában, hogy meghatározó gazdasági szereplők azt szorgalmazzák, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banknak (MNB) lassan módosítania kell az inflációs célértéken. Különben a növekedésünk bánja.

Megváltozott a kontextus

A jelenlegi 3 százalékos cél megemelésének az lenne az egyik fő oka, hogy elmúlni látszik az az időszak, amikor az általános gazdasági és kereskedelmi liberalizáció, a feldolgozóipar távoli országokba való kiszervezése, a globális értékláncok kiszélesedése és milliók bekapcsolódása a globális munkaerőpiacba az inflációs pályát lefelé szorította.

Jelenleg a világgazdaság olyan időszakba lépett, amikor az energia ára felértékelődött, az értékláncok rövidül(het)nek, megindult a blokkosodás és a munkaerő ára is felértékelődött. Ráadásul az éghajlat-változásnak, a geopolitikai kockázatoknak és a zöld átmenetnek is ára van. Ezt az időszakot már egyre többen azonosítják magasabb árakkal, megváltozott gyártási költségekkel.

Pásztor Szabolcs szerint ebben a kontextusban kell értelmeznünk például az eurózóna 2 százalékos vagy a magyar jegybank célkitűzését. Így vélhetően növekedik majd azon gazdaságpolitikai döntéshozók száma, akik sürgetik az inflációs horgony felszedését. Az érvelés szerint a tekintélyes monetáris szigorítás és a korábbi inflációs célhoz való ragaszkodás lassíthatja a nagyobb gazdaságokat.

Ám ez a vita korántsem eldöntött, hiszen sokan azzal érvelnek, hogy a magasabb árszínvonalba való beletörődés egyenesen magasabb majdani inflációhoz és vontatottabb gazdasági növekedéshez vezet. „Alapvetően a kérdéskör megértése is sok kihívást rejteget, hiszen a fejlett világ országai korábban azért küzdöttek, hogy egyáltalán legyen gazdasági növekedés és valamiféle árszínvonal emelkedés. A világpolitikai és geopolitikai események azonban alapvetően változtatták meg az inflációs környezetet és az ahhoz kapcsolódó gondolkodásmódot is” – tette hozzá.

Erről senki sem szeret beszélni

Pásztor Szabolcs szerint a gazdaságfejlesztési miniszter igazából ehhez a polémiához csatlakozik, amikor amellett érvel, hogy módosítani kellene az inflációs célt. A korábbi tapasztalatok alapján már néhány elméleti alapvetés megfogalmazódott az inflációs horgony kiigazításáról:

• Egyrészt az inflációs célok megváltoztatása a költségvetési konszolidáció végrehajtása nélkül inkább kockázatos, mint fenntartható.
• Ráadásul, ha a célértékek folyamatosan változó megállapításának oka a költségvetési kiadásokhoz való igazodás, akkor a közvélemény nem hinné el, hogy az újbóli korrekció tartós.
• Ma már jól látható, hogy az inflációs célkövetés korlátai különösen a nagyobb kínálati oldali bizonytalanság idején válnak nyilvánvalóvá, mivel a döntéshozók nehezen tudják jól meghatározni, hogy az adott kínálati sokk átmeneti vagy tartós.

Az Oeconomus Gazdaságkutató kutatója szerint alacsony inflációs környezetben a döntéshozóknak kellő idejük van annak eldöntésére, hogy adott kínálati sokk természetes módon eltűnik-e, vagy éppen velünk marad. A mostani világgazdaságban azonban, ahol az infláció már most is meghaladja a célértékeket, és a sokkhatások súlyosbodásának kockázata magas, a döntéshozók nem engedhetik meg maguknak, hogy hosszan elidőzzenek a kérdésen.

Valóban lehetnek előnyei a magasabb inflációs célnak, ugyanakkor tévedés lenne azt feltételezni, hogy a célhorgony kiigazítása egyszerű feladat. A fogyasztókat és a vállalkozásokat meg kell győzni arról, hogy a célérték csak egyszer változik. Ez nem minden esetben könnyű feladat.

Pásztor Szabolcs arra is emlékeztetett, az eurózónában még tartják a 2 százalékos célkitűzést, Amerikában és Japánban is. Azért határozták meg ezen a szinten, mert alapvetően ez az az áremelkedési ütem, amely még elfogadható a vásárlók számára, és a gazdaság növekedését is lehetővé teszi. Ennek tükrében nem véletlen, hogy a jegybankok többsége a 2 százalékos célkitűzésre rendezkedett be.

Az MNB középtávú célja hosszú ideje 3 százalék (± 1 százalékos toleranciasávval). Ez azt jelenti, már korábban is azonosított enyhén magasabb inflációs pályát. A jegybankok nem nyilvánosan mérlegelik az inflációs célok változtatásának lehetőségét, ebben a témában szándékosan kerülik a kommunikációt.

Utóbbi érthető is, hiszen a kialakult folyamatok tanulmányozása szükséges ahhoz, hogy döntések szülessenek és a pénzügyi stabilitás szavatolt legyen. Ráadásul az inflációs cél vagy horgony azért is szükséges, hogy alátámassza a jegybanki hitelességet és elkötelezettséget az árstabilitás kapcsán. Ilyen esetben a gazdaság szereplői azt látják, ez a monetáris politikáért felelős szerv, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a pénzügyi stabilitást és a fizetőeszköz vásárlóértékét.

Mások a nézőpontok

A fiskális politika döntéshozói mindig azt tartják a szem előtt: úgy növekedjen a gazdaság, hogy közben egészségesek legyenek a makromutatók, fenntartható legyen a növekedési pálya. Eszerint Nagy Mártonnak és Varga Mihály pénzügyminiszternek is emellett kellene érvelnie.

A jegybankok számára is fontosak ezek a tényezők, de ott más az eszközrendszer, és az első és legfontosabb a pénzügyi stabilitás. „Valóban elképzelhető olyan eset, a kormány úgy érzi, hogy a magas jegybanki alapkamat már visszafogja a gazdaságot, míg a jegybank azzal érvel, hogy az árstabilitáshoz igenis a magasabb mutató szükséges” – emelte ki Pásztor Szabolcs.

Az alapvető kérdés az lesz, a fiskális és a monetáris oldal mennyire gondolja tartósnak a magasabb árszínvonal tényét. A közgazdaságtan ismeri azt a jelenségét, alapvetően nem az új modellek, elméletek és trendek megértése, megismerése a nehéz, hanem a korábbiaktól való megszabadulás. Utóbbi meghatározó lehet abban, hogy a gazdaság túlhűtése és változó inflációs célkitűzések polémiája milyen utat jár be.

Égetőbb lesz ez a kérdés

Országos szinten elemzői konszenzus van arról, hogy az év végére egy számjegyű lesz az infláció. Ám arról is, hogy ezt követően nehezebb lesz majd tovább csökkenteni, és ez nem csak idehaza okozhat gondot, hanem más nemzetgazdaságokban is.

A pandémia és az európai háború, illetve annak gazdasági következményei még azt is megmutatták, sok esetben egyszerre szűkülhet a kínálat és a növekedhet a kereslet. Ám az okok közé demográfiai kérdéseket is be lehet emelni, hiszen ha csökken a munkaerőállomány, óhatatlanul növekedésnek indulnak a munkaerőköltségek minden más változatlansága mellett. Pásztor Szabolcs azt is hozzátette:

mindezek tükrében valóban elképzelhető olyan forgatókönyv, mely szerint bizonyos szintig látványosan csökkenhet az inflációs ráta, az alatt azonban már komolyabb erőfeszítésekre lehet szükség. Magyarországon 4–5 százalék körüli pénzromlás lehet, amely tartósnak bizonyulhat, de erre mások úgy reagálhatnak, hogy ez lehet az új normalitás.

Így egyáltalán nem mindegy, meddig hűtjük a gazdaságot. Alapvetően az lehet a gond, hogy még markánsabb erőfeszítésekre lesz szükség a további csökkentésére, és beépül majd a várakozásokba, mely lassíthatja a gazdasági növekedést. „Ez számos gazdaságban jelentkezhet, ezért elképzelhető, hogy más-más terápiára lesz szükség. Kialakulhat olyan forgatókönyv, hogy bizonyos szint alá már nem vihető be az árszínvonalak emelkedése rövid, illetve középtávon” – fogalmazott.

Végezetül fontos azt is leszögezni: alapvetően kiváló, ha különböző vélemények és nézőpontok jelennek meg a gazdaságpolitikában, hiszen ezek ütköztetése mindig fejleszti a gondolkodásunkat és árnyaltabbá teszi a döntéshozatalt.

(Borítókép: Matolcsy György 2023. január 19-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)