Kiválik a Vatera az eMAG-ból, új vezetők kerültek az online piactér élére

2023.07.05. 11:55
Kiválik a Vatera az eMAG-ból, az online piactér vezetését Várkonyi Balázs, illetve Kelemen Gyula, az Extreme Digital alapítói veszik át – jelentette be a cégcsoport közleményben.

Továbbra is a magyarországi bővülésre és növekedésre fókuszál az eMAG: fókuszban maradnak az új vásárlók és új Marketplace-partnerek, akik kiaknázhatják azokat az előnyöket, amelyeket az Extreme Digitallal 2019-ben megkezdett egyesülése óta a szolgáltatások, technológia és infrastruktúra fejlesztésében elért a vállalat.

Ezzel összhangban az eMAG bejelentette, hogy a Vatera online piactér kiválik a cégcsoportból, és azt Várkonyi Balázs, valamint Kelemen Gyula, az Extreme Digital alapítói veszik át. A két szakember az Extreme Digital – eMAG Kft.-beli üzletrészeik értékesítését követően a Vatera többségi tulajdonosaiként vezetik majd a céget, és koordinálják a jövőbeli fejlesztéseket. A tranzakció várhatóan 2023 augusztusában zárul majd le.

Szeretnénk köszönetet mondani Balázsnak és Gyulának támogatásukért és partnerségükért, amellyel erős magyarországi e-kereskedelmi ökoszisztémát hoztunk létre, lehetővé téve számunkra, hogy vásárlóinknak szélesebb termékválasztékot és jobb szolgáltatásokat kínáljunk. Úgy gondolom, hogy készen állunk arra, hogy nagyobb sebességi fokozatba kapcsoljunk, és folytassuk küldetésünket: zökkenőmentes szolgáltatásokkal segítsük az ügyfeleinket hatékonyabban és olcsóbban vásárolni, illetve támogassuk a helyi vállalkozókat az online kereskedelem területén

– mondta Tudor Manea, az eMAG Group vezérigazgatója.

Várkonyi Balázs a közleményben arra emlékeztetett: az elmúlt néhány év izgalmasan telt, az eMAG-nál egy olyan komplex ökoszisztémát építettek ki, amely számos, az online kereskedelemmel most ismerkedő magyar kkv-t vezethet sikerhez.

Azáltal, hogy az elektronikai kiskereskedelemben jelentős tapasztalattal rendelkező Extreme Digitalt sikeresen integráltuk az eMAG-ba, a munkánkat elvégeztük. A jövőben is keresni fogjuk a hasonló kihívásokat: jelenleg a Vaterában, a C2C üzleti modellben látunk erős növekedési potenciált, és az Extreme Digitalhoz hasonló sikertörténetet szeretnénk létrehozni a használt áruk adásvételében erős online piactéren

– kommentálta a bejelentést.

Beruházási terveinek részeként az eMAG 100 millió eurós beruházással építi Dunaharasztiban első saját magyarországi raktárát, amelynek alapterülete 117 ezer négyzetméter. E beruházást a vállalat egy olyan fontos platformnak tekinti, amellyel hatékonyan támogathatja a helyi e-kereskedelem fejlődését, illetve segíthet mintegy hatezer magyarországi vállalkozót a belföldi és régióbeli értékesítésben.

Mint ismer, a GKID eTOPLISTA-rangsora szerint az eMAG már a negyedik egymás követő évben volt Magyarország legnagyobb online kereskedője.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?

Minden fiatal erre a hitelre csap majd le 2025-ben?

Már van elérhető munkáshitel-ajánlat, de érdemes akciókra várni.

január 2., 14:39

  • Gazdaság
A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz

A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz

Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.

január 2., 09:19

  • Gazdaság
Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben

Új év, régi szelek: beindult a fizetésemelési verseny a kiskereskedelemben

A SPAR és az ALDI is jelezte, mennyit lehet keresni náluk. Mutatjuk a számokat.

január 2., 12:57

  • Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség

Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség

Már népegészségügyi gondot jelent.

2 órája

  • Gazdaság
Jelentős különbségek, így alakult a bérek helyzete Magyarország-szerte 2023-ban

Jelentős különbségek, így alakult a bérek helyzete Magyarország-szerte 2023-ban

A GKI kimutatása szerint kiábrándító változás zajlott a reálkereseteknél.

8 perce

  • Gazdaság
Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás

Erre kell készülni: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás

Hullámvasutazást és elbocsátásokat hozhat 2025 – már nem várnak mindenkit tárt karokkal.

január 2., 12:45

  • Gazdaság
Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon

Orbán Viktor új csúcsminisztere megjelent a Facebookon

A miniszterelnök szerint kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt.

január 2., 11:07

  • Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

Részletek a leköszönő amerikai nagykövet hamarosan kezdődő sajtótájékoztatóján.

23 perce

  • Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

10 órája

  • Gazdaság
2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója

2024 is bebizonyította: a Suzuki a magyarok autója

Ismét piacvezető a Suzuki a hazai személyautóknál.

január 2., 13:50

  • Címlapon
Börtönt kért az ügyész a zuglói parkolási ügy vádlottjaira

Börtönt kért az ügyész a zuglói parkolási ügy vádlottjaira

Horváth Csaba és társai tagadták, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna.

6 perce

  • Gazdaság
Már az Ersténél is elérhető a munkáshitel

Már az Ersténél is elérhető a munkáshitel

A hitel 18 éves kortól igényelhető.

január 2., 06:32

  • Címlapon
Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa

Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa

Az egykori étterem-tulajdonost január 10-én temetik el Budapesten.

1 órája

  • Címlapon
Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője

Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője

Arne Slot együttese szerda este a Ligakupa elődöntőjében lesz érdekelt.

3 órája

  • Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.

4 órája

  • Gazdaság
Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára

Öveket becsatolni: egekben a gáz és az olaj ára

Ezt nem csak a benzinkutakon fizetjük majd meg.

január 2., 19:04

  • Gazdaság
Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem

Leállt az orosz földgáz ukrajnai tranzitja – van, aki örül, van, aki nem

Magyarország ellátása zavartalan.

január 1., 19:06

  • Címlapon
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona

Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona

Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump barátsága adhat szerepet Orbán Viktornak az USA és az EU közti viták elsimításában

Donald Trump barátsága adhat szerepet Orbán Viktornak az USA és az EU közti viták elsimításában

A külső források beérkezése határozhatja meg 2025 politikai küzdelmeit és a jövő évi választás esélyeit. Fodor Gábor írása.

1 órája

  • Címlapon
Kegyetlenül megtoroltuk a magyar póló egyik legfájóbb vereségét

Kegyetlenül megtoroltuk a magyar póló egyik legfájóbb vereségét

Vigvári Vendel számolatlanul szórta a gólokat.

1 órája

  • Címlapon
Bodrogi Gyula rossz hírt közölt a visszatérésről a balesete után

Bodrogi Gyula rossz hírt közölt a visszatérésről a balesete után

Egy jó ideig biztos, hogy nem láthatjuk a színpadon a Nemzet Színészét.

4 órája

  • Címlapon
Sztárparádét hoz az új év a magyar fővárosban

Sztárparádét hoz az új év a magyar fővárosban

Robbie Williams, az Imagine Dragons és Katy Perry is fellép Budapesten.

2 órája

  • Címlapon
Újabb kulthellyel lett szegényebb Budapest – Bezárt a MOST Kortárs Bisztró

Újabb kulthellyel lett szegényebb Budapest – Bezárt a MOST Kortárs Bisztró

16 éven át volt az egyik kedvenc helyünk, most bezárt.

1 órája

  • Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Emelkedni viszont egyelőre nem fog.

január 1., 11:42

  • Gazdaság
A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

A munkavállalók nagy része alacsony mentális állóképességgel rendelkezik

Mekkora a reziliencia jelentősége a munkában?

január 1., 13:22

  • Címlapon
„Sáros, rozsdás, koszos” – rengetegen panaszkodnak az ivóvízre Budapest környékén

„Sáros, rozsdás, koszos” – rengetegen panaszkodnak az ivóvízre Budapest környékén

Az egyik polgármester már soron kívüli vizsgálatot kezdeményezett.

2 órája