Betette a kaput a „gyilkosság”, újraírják a KRESZ-t

DEBRE20230508017
2023.07.11. 20:49
Megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának előkészítését, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra – mondta Lázár János egy keddi sajtótájékoztatón. A miniszter szerint emellett a magyarok vezetői képessége is hagy némi kívánnivalót maga után, ezért a jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét is újragondolják.

Elavult a KRESZ, vagyis a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, amely bár átesett némi ráncfelvarráson, gyakorlatilag 50 éve változatlan – hívta fel a figyelmet korábban az Index hasábjain a „KRESZ-professzorként” ismert Pető Attila.

Ideje lenne egy sokkal egyszerűbb, sokkal korszerűbb, valamint betarthatóbb KRESZ-t készíteni. Napi tanításaim során számos olyan esettel találkozom, aminek a tanulók számára történő elmagyarázása komoly fejtörést okoz. Ilyen esetben sajnálom, hogy nem tudom megkérdezni a magyar KRESZ alkotóit, pontosan mire gondoltak az adott szabálynál. Van olyan ország, ahol 30 oldalba belesűrítették a közlekedési szabályokat, ugyanez nálunk körülbelül 300 oldal

– fogalmazott.

A közlekedési szabályok ismét a figyelem középpontjába kerültek. 2023. július 1-jén ugyanis egy Árpád hídon történő gyorsulási verseny torkollott horrorisztikus balesetbe. Az egyik autó sofőrje elveszítette uralmát az autója felett, többször megpördülve átszakította a szalagkorlátot, és elgázolt egy biciklist, akinek az életét nem tudták megmenteni.

Gyilkosságnak tartom

– summázta rövid véleményét a történtekről Lázár János közlekedési miniszter egy keddi sajtótájékoztatón. A tárcavezető kifejezte abbéli reményét, hogy a baleset okozói megkapják méltó büntetésüket.

Felülvizsgálják a KRESZ-t

Lázár János újságírói kérdésre elmondta:

az általa vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium a Belügyminisztériummal közösen megkezdte a közlekedési szabályokat tartalmazó Kresz felülvizsgálatát. Az átalakítást ősszel társadalmi egyeztetésre bocsátják.

A miniszter szavai gyakorlatilag egybecsengnek a Pető Attila által elmondottakkal, miszerint a közlekedési jogszabályok nem követték az elmúlt évtizedek változásait. Rámutatott, hogy drasztikusan nőtt a fővárosi utcákat használók száma, megjelentek a rollerek, az autóközlekedésekre kijelölt sávokból elcsípett kerékpárossávok pedig – szerinte – több helyen is életveszélyesek.

Lázár János arra is kitért, hogy időről időre felvetődik annak a lehetősége, hogy növeljék-e a maximális sebességet a hazai autópálya-hálózat egyes, lakott területtől távoli szakaszain, s hogy milyen sebességkorlátozások legyenek érvényben. A politikus megjegyezte: nem feltétlenül jó irány a maximális sebességhatár kitolása, de nem híve az abszolút tiltásnak.

Nem megfelelő a vezetői képesség

A tárcavezető ugyanakkor nem zárta ki a szigorításokat, azt azonban leszögezte, hogy a hivatalos statisztikák szerint a magyarországi közúti balesetek csupán 30 százaléka köthető gyorshajtáshoz, az esetek több mint kétharmada a járművezetők nem megfelelő vezetői képességeinek, illetve rossz döntéseinek tudható be. Ezért a KRESZ felülvizsgálata mellett a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerén is újra kell gombolni a kabátot.

Az elméleti, gyakorlati tudás mellett a pszichológiai alkalmasságot is felül kell vizsgálni. A jogszabályok megváltoztatása mellett a vezető képességen is javítani kell

– vélekedett a miniszter.

(Borítókép: Lázár János. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport