Csak édes legyen, attól válik függővé – itt az Index nagy kávéitaltesztje

20230712- MG 9254
2023.07.16. 15:23
Hiába szökik a hőmérő higanyszála 30 Celsius-fok fölé, az Index lelkes kóstolói nyáron sem mentek szabadságra. A jégkrémteszt után ismét hidegre tettük ízlelőbimbóinkat, így a poharainkat jegeskávékkal töltöttük meg.

Meghívott szakértőnk, Gávris Iván szerint a kóstolt termékek valahol a kávék és az üdítők között vannak, kiszerelését tekintve is utóbbival lehet inkább hasonlóságot felfedezni. A szakértő javasolja, hogy ha valaki elálmosodik vezetés közben, akkor inkább egy presszó mellett döntsön. Habár a termékeknek ugyan van élénkítő hatásuk, azonban koffeintartalmuk nem túl magas, inkább kávéízesítésű tejes italoknak tudhatók be. 

Érdemes megemlíteni, hogy általában tartalmaznak tejet és kiegészítő aromákat, a legnépszerűbb a vanília és a karamell, de a gyártók újabban nyitnak egyéb ízek felé, például a kókusz vagy a mogyoró irányába. 

A kóstolón részt vevő kiskereskedelmi jegeskávék, a ready to drink (fogyasztásra kész) piaca a Nielsen piackutató adatai szerint 2022. június és 2023. május között 17 milliárd forintot tett ki. A piac értékben 17 százalékkal emelkedett, volumenben 8 százalékkal csökkent – ismertette Gávris Iván, a Coca-Cola HBC Magyarország kávészakértője, aki elfogulatlanul tudott részt venni a kóstolónkon, mivel az anyacége hazánkban nem versenyez ebben a szegmensben. 

Poharakat elő! 

A szokásokhoz híven most is öten kóstoltunk, amihez a termékmintákat a Hell Energy Magyarország Kft., a Kifli.hu, a Sole-Mizo Zrt., a FrieslandCampina Hungária Zrt. biztosította számunkra. A termékeket 1-től 5-ig pontoztuk látvány, illat és íz alapján.

Elsőként a Cafe Frei és a Cserpes kollaborációjának eredménye került poharainkba, a két és fél decinyi ital összesen egyeszpresszónyi koffeint tartalmazott. Mielőtt kiveséztük volna az ízét, megállapítottuk, hogy 

ha feltesszük azt a kérdést, hogy Frei Tamásnak sikerült-e eltalálnia a mogyorós kávét, akkor a válasz az, hogy TELITALÁLAT. Becsukott szemmel is árad belőle a mogyoróaroma.

Az ital illata hűen hozta, amit ígért, a színe pedig a tejeskávé jegyeit. A Cafe Frei by Cserpes guatemalai mogyoró ízű tejeskávé címkéje habár azt ígérte, hogy A maja világ ősi ízei ihlették, az azonban más kérdés, hogy kinek mennyire jön be a mogyoró. A termék nagyon megosztó volt kóstolóink körében, volt, akinek ízlett, más kifejezetten kérte, hogy ha meghívom vacsorázni, akkor még véletlenül se ezzel kínáljam meg. Más nagyon édesnek nevezte a terméket, és szerinte a receptúrának nem ártana egy kis finomhangolás, mert feleennyi cukrot is elbírna. 

Közönségkedvenc még a Cafe Frei by Cserpes Costa Rica-i kókuszízű tejeskávé is, amelynek illata az előzőhöz hasonlóan nem tereli tévútra a fogyasztót. Az ismert kókuszos csokiban se dominál ennyire intenzíven a kókusz, mint ebben az italban. A mogyorós változathoz képest valamivel sötétebb. A lajhár aranyos a címkén, viszont a termék, ahogy az előző is, eléggé megosztotta a kóstolóinkat. Akadt olyan, aki komoly merényletnek tartotta az emberiség ellen, más szerint teljesen rendben volt. 

Ha kávéról van szó, az egyik legismertebb márka kész nyári italai nem hiányozhattak a tesztünkről sem. Eredeti Starbucks arabica kávéból készült a Starbucks Frappuccino zsírszegény vaníliaízesítésű kávés tejital, aminél

olyan érzésünk volt, mintha vaníliás tejet innánk, és nem pedig kávét, egyedül a színe utalt arra, hogy van valami köze a kávéhoz. 

A kávé karaktere teljesen hiányzott a termékből. A kutya egyébként nem kicsit van elásva, mivel a címke szerint magas koffeintartalmú italról van szó, amelynek fogyasztását gyermekeknek és terhes vagy szoptató nőknek nem ajánlják. 

Folytattuk a sort a Starbucks Frappuccino kávés tejitalával, amely az előző termékhez képest valamivel sötétebb árnyalatban pompázott, és dominánsabban is hozta a tipikus kávéjegyeket, azonban az előzőekhez hasonlóan ez is rettentően édes volt.

JELLEMZŐEN HŰTVE KERÜLNEK KISKERESKEDELMI FORGALOMBA, SZOBAHŐMÉRSÉKLETEN FOGYASZTVA SOKKAL ÉDESEBBNEK tűnnek, AMI NEM IS MEGLEPŐ, HISZEN AZ ÖSSZETEVŐK ALAPJÁN TARTALMAZNAK CUKROT VAGY ÉDESÍTŐSZERT, AMIRE NAGYON KÖNNYEN RÁ LEHET FÜGGNI, ÉS LOJÁLIS FOGYASZTÓVÁ VÁLNI. 

Ezért is népszerű a fiatalok körében, akiket pont az édességgel lehet leginkább megszólítani. A szakértő elmondta, hogy a kor előrehaladtával változik az ízpreferencia: minden FMCG-cégnek elképesztően fontos a belépő fogyasztó, azaz sokszor a fiatalok, akik az édesebb dolgokat kedvelik, szemben az idősebbekkel, akik a fanyarabb, keserűbb ízek felé fordulnak. 

A továbbiakban vigyáztunk a vonalainkra, így a Skinny Latte került a poharainkba, mégpedig a Starbucks eszpresszó és a laktózmentes tej hűtött keveréke hozzáadott cukor nélkül.

Uhhh, ez kááááávéééééé. 

Illatra és ízre is egymásra találtunk a kávéval. Ez a termék akár jó is lehetne, viszont az előző üveges megoldások után kissé furának találtuk a papír szívószálas megoldást. Vajon mi vezérelhette a gyártót abban, hogy az előző kettőt üvegben értékesíti, míg ezt zárt csomagolásban, amiben szerintünk általában azt szokták kínálni, ami nem olyan szép. 

Sűrű és nagyon barna színű folyadékként terült el poharunkban a Starbucks cappuccinója. A kávéhoz nem sok köze van, viszont kellemesen selymes, és még egy kis kakaóval is meg van édesítve, így olyan, mintha kakaós tejet ittunk volna az összetevők alapján magas koffeintartalommal. 

Megkóstoltuk a Starbucks Caramel Macchiatóját is, ami habár illatra nagyon vad volt, de az íze meglepően szolidra sikerült. Nem ordít róla a karamell, kis decens. A kóstolóinkat nagyon megosztotta a termék: volt, aki szerint pont azt kapta, mint amit ebben a konstrukcióban elvárt a nemzetközi kávézólánctól. Mondjuk, azt nem tudjuk, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e, hiszen a Starbucksról a lakosság véleménye is abszolút megoszlik. 

Full allergénmentes, vegán és fenntartható, és 30 százalékkal alacsonyabb cukortartalommal rendelkezett a svéd sárgaborsó-alapú Sproud original latte, ami a kóstoló legfurább terméke volt.

Lehet bármennyire is nagyszerű proteinforrás, de ez a borsófehérje-alapú ital minden volt, csak nem a mi ízvilágunk.
Fuuuuujjjj, ez nagyon rossz, 
I H A T A T L A N,   b ü d ö S!

Egy korty után kivétel nélkül mindenki szaladt kiönteni a lefolyóba. 

A leírhatatlan élmény után elérkeztünk a nagy szisszenésekhez, azaz az alumíniumdobozos Hell Ice Coffee-khoz. Mindenek előtt megállapítottunk, hogy az összes ital közül a csomagolásnak köszönhetően ezek a termékek tartják leginkább a hőmérsékletüket. Ezért hatalmas piros pont a szikszói gyártónak, hiszen a nagy melegben már az hűsítően hat, ha valami nagyon hideget fogdoshat az ember. Csokis tejként is el lehetne adni a Hell Choco Lattéját, ami az előzőekhez képest vizesebb állagú volt. Mintha americanóhoz kis kakaóport adtunk volna. 

Szívesen vásárolják a hétköznapokban kóstolóink a Hell Lattéját, amelyet kiváló frissítőnek tartanak két kávézás között. Pont a nagy forróságban ideális választás. 

Olyan, mint egy lefóliázott könyv a Libriben. 

Izgalmas, kellőképp kávés, semmi tolakodás nincs benne. Egészen kellemes élmény. 

Ismét egy vaníliás termék simogatta ízlelőbimbóinkat, amelyet szintén előszeretettel kapnak ki a boltok hűtőiből a tesztelők. Ez nem más volt, mint a Hell Slim Vanillája. Sokak nagy kedvence, elfogultság a tetőfokára hágott. 

Újabb karamellás csoda következett, mégpedig a Hell Salted Caramel. Akadt, aki kíváncsisággal telve várta, más a terméknek nagy rajongója. A termék betartja az ígéretét, nem spórolták ki belőle a karamellát azzal, hogy míg a Starbucks elnyomja a kávét, addig ennél a terméknél tökéletes összhangban van az ízesítéssel. Élő példa, hogy lehet szépen egymás mellett élni. 

20 százalékkal több koffeint tartalmaz a Hell Double Espressója. Ezen a ponton szóba került a koffeinmérgezés is, amelynek elszenvedője a kávészakértő szerint úgy érzi magát, mintha gumiasztalon lépkedne, akaratlan izommozgás, émelygés, hányinger kíséri a túlzott kávéfogyasztást.

Mostanra már kezdtek a könyökünkön kijönni a kávéitalok, de a Mizo és a Milli termékei még várattak magukra. A Mizo kókusz-mandula ízű lattéja nyitotta a sort, ami nagyon más volt, mint amit eddig ittunk, a Bounty csokira hajaz. A termék nagyon vegyes fogadtatásban részesült. 

Igazi műíz, inkább kérek egy fröccsöt!

Továbbevickéltünk a Mizo laktózmentes cappuccinójára, amire az első reakció az volt, hogy „na, pont ettől féltem”. A terméken hatalmas betűkkel jelzik, hogy arabica kávét tartalmaz. A szakértő megjegyezte, hogy korosztályfüggő, hogy ki melyiket szereti jobban: az arabicát vagy a robustát. A boomerek a magas koffeintartalmú robusta kávékon szocializálódtak. Magyarországon a rendszerváltás idején két cég terített kávét: a Compack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat Brazíliában vásárolt arabicát, a Csemege Kereskedelmi Vállalat csak Vietnámból tudott robustát szerezni. Pont úgy jött ide a kávé, ahogy a vietnámi papucs is.  

Mizo Flat White. A nagy meglepetés, mivel ennek volt a legkávésabb íze, szép árnyalat és selymes állag. Köszönjük szépen! Gávris Iván megosztotta, hogy a flat white Ausztráliából és Új-Zélandról ered, az európai köztudatba pedig a Costa Coffee vezette be. A kávéspecialitás alapját két ristretto adja, amelyhez felgőzölt tejet adnak. 

Elvitte a cica a Mizo laktózmentes espresso illatát – állapította meg egyik kóstolónk, hozzátéve, hogy  

Döglött-tehén-illata van (lefordítva aludtejnek mondható).

Se cukrot, se édesítőszert nem látott. Míg kóstolóinknak nem tetszett a termék, addig a kávészakértő nem talált benne semmi kivetnivalót. Elmondása szerint egy jó eszpresszó száraz, lekapja a nyelvről a folyadékot, ez pedig nagyon megy ennek a terméknek. Talán pont erre mondják, ízlések és pofonok! 

Ismét a kókusz került a porondra, csak most a Milli lattéja, ami a bécsi pörkölés mellett azt állítja magáról, hogy egy eszpresszó erejével van felvértezve.

Miért erőltetik ezt a kókuszt?

Tettük fel kórusban ezt a kérdést. Sajnos ennél hosszabb kommentárra senkitől se futotta. 

Bármikor fogyasztható a 9-es busz megállójában a Milli jegeskávé 0%, de csak nagyon hidegen, mert máskülönben földbe döngölhet az édes ízvilága. 

Mogyival indult a kóstolónk, ezért stílusosan a Milli mogyorós lattéval zárjuk a ringet. Megállapítottuk, hogy ezeknek az ízesített sztoriknak biztosan nem mi vagyunk a célközönsége, mert számunkra már-már émelyítően édesek. (Bár az is előfordulhat, hogy a végére kicsit sok lett nekünk ezekből az italokból.) Egy biztos, az épp alkoholra nem vágyó fiataloknak bátran ajánljuk a Balaton-parti naplementés piknikhez, egyik kóstolónk szerint „inkább ezt igyák, mint az energiaitalt”.

Sosem volt még ennyire kemény a ring

Talán még egyik terméktesztünk esetén sem volt annyira szoros a mezőny, mint most, mármint a nyerteseket illetően, hiszen a kóstoló legkevésbé kedvelt itala a Sproud borsófehérje-alapú terméke volt. 

A dobogó felső fokán kisebb csoportosulás alakult ki, merthogy egyértelmű nyertes nem volt a 20 induló között. Starbucks Skinny Latte, Starbucks Cappuccino, Hell Ice Coffee Salted Caramel, Hell Ice Coffee Latte, Mizo Flat White – ezek voltak azok az italok, amelyek közül lehetetlen volt győztest hirdetni, ugyanakkor megfelelően lehűtve, fogyasztás előtt felrázva mindegyik garantálja a felfrissülést.

Hiába drága, nem bírunk magunkkal

Magyarországon a kávé átlagosan 40-50 százalékkal drágult tavaly 2021-hez képest. Míg a kiskereskedelmi kávéeladás értéke növekedett, addig a volumene 11 százalékkal esett vissza. 

A Nielsen adatai szerint a magyar kiskereskedelmi kávépiac 2022. június – 2023. május között 82,8 milliárd forintot tett ki, egy évvel korábban közel 69 milliárd forint volt. A piac értékben 20 százalékkal nőtt, de az értékesített kávé mennyisége volumenben 11 százalékkal 18,2 ezer tonnára csökkent – osztotta meg egy korábbi sajtótájékoztatón Árok Gábor, a Coca-Cola HBC Magyarország kávéüzletágának vezetője.

A kávépiacra ható egyik legjelentősebb tényező a zöld kávébab árának emelkedése: 2021-ről 2022-re 100 százalékos növekedés volt tapasztalható. A kávé beszerzésiár-növekedése tavaly szeptemberben érte el a csúcspontját, az év végén kisebb csökkenést tapasztalt a piac, az idei évben pedig ez idáig lényegében nem változott a zöld kávébab ára. 

Korábban az Index már több terméket is kóstolt, térképünkre felkerültek a csokimikulások, a szaloncukrok, a chipsek, a májkrém, a kalács és a tormakrém, valamint kísérleteztünk sáskákkal, lisztkukacokkal és tücskökkel is, terítékre kerültek a túrórudik, túródesszertek, legutóbb pedig jégkrémek csaltak mosolyt az arcunkra. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)