Orbán Viktor lecsapott századunk egyik legnagyobb kérdésére

A Föld lakossága 1987-ben érte el az 5 milliárdot, két évvel később az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) népesedési világnappá nyilvánította július 11-ét azért, hogy felhívja a figyelmet a népességnövekedés mértékére és az ezzel járó problémákra. Földünkön napjainkban 8 milliárdnyian élünk – ezzel a felütéssel kezdi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a napokban kiadott demográfiai tanulmányát, amely részletesen rávilágít nemcsak a világszintű, hanem a Magyarországot is érintő demográfiai kérdésekre. A magyar adat azért is izgalmas, mert az Orbán-kormányok legfontosabb és esszenciális kérdése a demográfia.

Világszintű kérdések

Adam Smith a XVIII. század derekán úgy vélte, „valamely ország jólétének leghatározottabb jele a lakosság számának a növekedése”. Ám napjainkra a demográfia problémái jóval árnyaltabbak, és kardinális kérdésekké terebélyesedtek. Az 1950-es 2,5 milliárdos lélekszám megkétszereződéséhez 37 év kellett. Majd az 1987-es 5 milliárd fős népesség várhatóan több mint 70 év elteltével 2058-ra duplázódik meg.

– összegezte a KSH, majd hozzátette: a világ népességének mintegy 60 százaléka, több mint 4,7 milliárd ember Ázsiában él. Ezt követi a sorrendben Afrika (18 százalék, 1,4 milliárd fő), Európa (9,3 százalék, 743,6 millió fő), Latin-Amerika és a Karib-szigetek (8,3 százalék, 660,3 millió fő), Észak-Amerika (4,7 százalék, 376,9 millió fő), végül a legkisebb létszámú Ausztrália és Óceánia (0,6 százalék, 45 millió fő). Az elején fontos megjegyezni: a vizsgált időszak történelmi kontextusok átalakulásán is átível, ezt fontos az adatok értelmezésénél figyelembe venni.

Adam Smith álláspontjához képest az igazi fordulat, hogy napjainkban leginkább a kevésbé fejlett régiók népessége növekszik: a jelenlegi 1,2 milliárdról a század közepére 1,7-szeresére, 2100-ra pedig 2,6-szeresére. „E térségek lakóinak nemcsak a száma, hanem a világ össznépességén belüli aránya is folyamatosan emelkedik, a század végére feltehetően megközelíti a 30 százalékot” – áll az elemzésben. A fejlettebb régiókban a századunk végére 1,2 milliárd lesz az itt élők száma (jelenleg 1,3 milliárd fő). A legszegényebb térségek népessége jelenleg a leggazdagabb régiókénak a 90 százaléka, ez az arány gyorsan emelkedik.

A KSH felhívta figyelmet, hogy a népesség kor szerinti összetételének változását jól szemlélteti az időskori függőségi ráta, amely kifejezi, hogy száz aktív korúra (15–64 éves népességre) hány 65 éves és annál idősebb ember jut. Az időskori függőségi ráta az 1950-es években még alacsony (8,5–8,7 százalék közötti) volt, az ezt követő évtizedekben csak kismértékben változott. Az elmúlt évtizedben körülbelül 12 százalékos szintről indulva a ráta értékének emelkedése felgyorsult, napjainkban megközelíti a 16 százalékot. A következő évtizedekben nagyobb lesz a 65 év felettiek 15–64 éves népességhez viszonyított aránya.

Orbán Viktor érzi a problémát

„Mindezek alapján elmondható, hogy míg a fejlett országok kormányainak az alacsony termékenységgel, az aktív munkaképes korú lakosság arányának csökkenésével, a népesség gyorsuló öregedésével, a különböző ellátórendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos gondokkal kell szembenézniük, addig a világ kevésbé fejlett térségében az élelmiszerhiány, a szegénység, az oktatás alacsony színvonala, a tinédzserkori terhesség, a munkanélküliség, az alapvető egészségügyi és szociális ellátások biztosítása jelent komoly kihívást” – összegezte a KSH.

Ennek oka, hogy a termékenység csökkenésével párhuzamosan a korábbi magas létszámú nemzedék megöregszik. Az utóbbi néhány évben csökkent a születések száma, idén azonban már kismértékű növekedés várható, de ez a 2040-es évek első felében valószínűleg megáll.

Így már talán jobban érthető, hogy Orbán Viktor az előző, illetve a mostani évtizedben miért akart hatást gyakorolni a folyamatokra. Két éve a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson úgy fogalmazott:

Egy ilyen konferencia önmagában is elkötelezettséget, értékelkötelezettséget jelent. Nem mindenki gondolja, hogy a demográfiai folyamatok alakításáról egyáltalán gondolkodni kellene. Vannak olyanok, akik a fejlett világ demográfiai folyamatait eleve elrendelésként kezelik. Mi azonban azért vagyunk itt, mert nem elszenvedni, hanem alakítani akarjuk a népesedési folyamatokat.

A miniszterelnök azt is hozzátette: „vajon baj-e a népességfogyás? A Nyugat, amely sok szempontból, főként anyagi jólétben előrébb jár, egyszerűen nem akarja fenntartani önmagát. Ne kerteljünk, mondjuk ki nyíltan: bizonyos civilizációk képesek reprodukálni magukat, a nyugati civilizáció viszont nem. Sőt, még azt sem tudják eldönteni, hogy mindez egyáltalán probléma-e. Vannak, akik szerint ez nem az”.

A miniszterelnök a Tusnádfürdőn tartott idei beszédében is kitért a demográfiai kérdésekre. Úgy fogalmazott, korábban Magyarországon a termékenységi ráta 1,2-n állt, „ezt felemeltük 1,5-re, de ahhoz, hogy a népességünk ne csökkenjen, 2,1 kellene”.

Ebből látszik, továbbra is nagy bajban vagyunk. Minden erőt, energiát és költségvetési erőforrást továbbra is a családpolitika irányába kell mozgósítanunk.

Orbán Viktor ezzel megerősítette – ahogy azt Tusnádfürdőn évről évre megteszi –, hogy a kormány elkötelezett a magyar nemzetet érintő demográfiai kérdésekben. 

A magyarországi kérdések

Bár a magyar kormány az elmúlt hetekben jelentősen átalakította a családtámogatási rendszert, ez továbbra is kulcspontja a politikájának. Ráadásul a demográfiai kérdés a politikatudomány szerves része lett az elmúlt évtizedekben. Ahogy Löffler Tibor a Politikai demográfia: vázlatok a politikai tudományok egy új ágának megértéséhez tanulmányában 2018-ban megfogalmazta: a könyvtárnyi szakirodalommal korábban nem rendelkező politikai demográfia

rendkívül alulreprezentált a politikatudományban.

Később arra is kitért, a politikai tudományok között is értelmezhető politikai demográfia arra alapozódik, hogy a demográfiai kérdések és változások politikai problémaként vetődnek fel, diskurzusok és viták, valamint kormányzati döntések tárgyai lesznek. „Magyarországon a politikai demográfia létjogosultságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az elmúlt bő kétszáz évben demográfiai kérdések rendszeresen és olykor tragikusan determinálták politikailag Magyarország sorsát” – írta a tanulmányában.

A kontextust vizsgálva leszögezhető, az unió tagországainak népessége tavaly év elején 446,7 millió volt. A 2020 előtti évtizedekben a növekedés volt a meghatározó. Ám a friss elemzések szerint az unió népessége az elkövetkező néhány évben még gyarapodni fog, majd csökkenésbe fordul át: így 2100-ig 419,5 millió főre mérséklődik.

A reprodukciós szint alatt stagnáló termékenység és a járványt követően várhatóan ismét javuló életkilátások hosszú távú következményeként az unió egészét tekintve természetes fogyás és a népesség öregedése prognosztizálható. Mindez előrevetíti a kontinens előtt álló demográfiai kihívásokat

– vélekedett erről a KSH. Ám fontos hozzátenni: az uniós országok népességszám-változásában eltérő tényezők húzódnak meg.

A KSH szerint az ország népessége az elmúlt évtizedek során egy kiegyensúlyozott korösszetételű és létszámában alapvetően gyarapodó népességből fokozatosan elöregedő és lélekszámában fogyó népességé alakult. Leszögezik, 1981 óta folyamatosan csökken a népességszám, idén január 1-jén 9 millió 597 ezer főt tett ki – a tavalyi népszámlálásból továbbvezetett adatok alapján.

„Az 1980-as években elsősorban a kedvezőtlen halandósági viszonyok, az 1990-es évektől a termékenység és a születésszám erős visszaesése, majd tartósan alacsony szintje, illetve a rendszerváltás utáni első években megfigyelhető magas halálozás játszott meghatározó szerepet a népesség számának fogyásában.” Így kijelenthető, a KSH népesség-előrejelzésének mindhárom prognózisa szerint tovább csökken a népesség a jövőben.

A közepes forgatókönyv 7,7, az alacsony változat 7,5 milliós népességszámot valószínűsít 2070-re. A következő évtizedek korfái a létszámcsökkenéssel együtt öregedő népesség korösszetételét mutatják. Az idei év elején száz aktív korúra (15–64 éves népességre) mindössze huszonhárom nulla és 14 év közötti jutott. Az időskorúak eltartottsági rátája a 2030-as évek második felétől egyre inkább emelkedésnek indul.

A bevándorlási és kivándorlási fordulópont

Az Európai Bizottság idei évi elemzésében úgy fogalmaz, Magyarországon a csatlakozást követő évtizedben erősödött a kivándorlás. Azonban „az utóbbi években a növekedés megtorpant, majd megfordult” – írják. Míg a csúcspontot jelentő 2015-ben 32 852 magyar állampolgár távozott külföldre, addig a külföldről visszavándorló magyarok száma 2015-ben 14 810, 2020-ban pedig már 23 104 fő volt.

„A 2015-ös 32 852-höz képest 2020-ban a kivándorlók száma 19 322 fő volt, így megállapítható, 2020-ban kevesebben mentek el, mint ahányan visszatértek. 2021-ben 22 583 visszatérő, 21 730 kivándorló állampolgár volt, így a 2021-es évben is a 2020-as tendencia érvényesült” – fogalmaz az Európai Bizottság.

	2015	2016	2017	2018	2019	2020	2021
Bevándorlás	25787	23803	36453	49312	55297	43785	49069
Kivándorlás	32852	29425	26957	23808	21900	19322	21730

A külföldi állampolgárok bevándorlása és a magyar állampolgárok kivándorlása

A jogszerűen és huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 2019-ben 180 773, 2020-ban 199 957, 2021-ben 194 491 fő volt. Az itt élő külföldiek 63,97 százaléka Európából, döntően a környező országokból, főképp Ukrajnából, Romániából, Németországból, valamint Szlovákiából érkezett 2021-ben. 28 százalékuk Ázsiából, 3,9 százalékuk Afrikából, 3,56 százalékuk az amerikai kontinensről származik.

(Borítókép:  Ludovic Marin / AFP)