Orbán Viktor: Háborúskodás helyett hasznosabb jóban lenni velünk
További Gazdaság cikkek
-
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
- Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
- Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
- A Mol-csoport újabb lépést tett karbonlábnyomának csökkentése érdekében
- Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni
A kormányfő szerint mindig jó reklám, ha egy vendéglőbe törzsvendégek járnak, és szerinte lassacskán a kormány is törzsvendégnek számít Zalaegerszegen a Rheinmetall gyárában.
Elkészült a gyár, amelynek kapuján magyar földön gyártott német hiúzok lépnek majd ki. Olyan gépek, amelyeken magyar mérnökök, magyar munkások dolgoztak
– fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette, hogy ezt akkor is tartsuk majd észben, amikor az agyonkritizált magyar oktatásra gondolunk, hiszen ezek a mérnökök és munkások a világ legmodernebb technológiájával dolgoznak majd, amelyhez a magyar iskolákban szerezték meg a tudásuk alapjait. Helyénvalónak tartja, hogy ezért a tanáraiknak is köszönetet mondjunk.
A kormányfő szerint az is tanulságos a mai világban, hogy Armin Pappergerrel, a Rheinmetall vezérigazgatójával megkötött megállapodás szerint itt nem csak a gyártás, de a kutatás és a mérnökök és szakmunkások szakképzése is együtt történik
Papperger úr a régi iskolához tartozik: ha valamit ígér, betartja. Lassacskán kimegy a divatból ez az iskola. Örülünk, hogy olyan partnere van a magyar kormánynak, amely minden ígéretét betartja
– mondta Orbán Viktor, utalva a gyártó üzem mellett megtalálható tesztpályára, kísérleti csarnokra és lőalagútra.
Made in Hungary
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy mindez Magyarországon történik, azaz, „ahogy a nagykönyvben megvan írva: Made in Hungary, a szó minden értelmében”. Mint mondta, ha Made in Hungary, akkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a német technológia nélkül ez sem lenne olyan, amilyen.
És persze ez igaz oda-vissza. A német ipar a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, hogy mekkora szerepet játszanak a magyar gyárak, munkások, mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében
– fogalmazott.
A miniszterelnök úgy folytatta, hogy Magyarország, Közép-Európa és Németország szétválaszthatatlanul össze van tapasztva, és a versenyképesség megőrzésében a legtermészetesebb szövetségesek vagyunk és leszünk a jövőben is.
A kormányfő szerint tanulságos a gyárátadó Zalaegerszeg szempontjából. Elmondása szerint azért is érdemes Zala vármegyére figyelni, mert Zalaegerszeg olyan hely, lett, ahonnan jól lehet látni a jövőt, és szerinte kevés ilyen hely van Európában.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a gyárátadón egy olyan megállapodást írtak alá, amelynek része az izraeli UVision cég is.
Vegyesvállalatot hoznak létre Magyarországon, harci drónok gyártására. Ízlések és pofonok különbözőek lehetnek. De ha én azt hallanám egy országról, hogy németekkel és izraeliekkel közösen fejleszt és gyárt haditechnikát, kétszer is meggondolnám, hogy ujjat húzzak-e vele
– jelentette ki a kormányfő.
![Orbán Viktor 2018. július 5-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5047/50479/504791/50479133_56fb5a28de2cd7fd8a63ab37a4b8ebe8_wm.jpg)
Nincs megállás
Úgy fogalmazott, hogy itt azonban nem állunk meg: Várpalotán jövőre működni kezd Európa egyik legmodernebb lőszergyára, szintén a Rheinmetallal közösen. Egy éve adták át az Airbus gyulai gyárát, ahol a legmodernebb harci helikopterekhez gyártanak alkatrészeket.
De nem elégszünk meg azzal, hogy külföldi partnereket hívunk Magyarországra, mi is körülnézünk külföldön. Meg sem álltunk Csehországig, és magyar kézbe vettük a harcászati és kiképző repülőgépeket gyártó Aero Vodochody céget, vagyis van már magyar tulajdonú repülőgépgyárunk is
– mondta.
A legfontosabb tanulság
Orbán Viktor szerint a legfontosabb tanulság azonban az, hogy bár lassan négy éve válságüzemben dolgozunk, a nagy terveinket mégsem adtuk fel. „Nem adtuk fel, hogy önálló magyar védelmi ipart építsünk, és nem tettünk le arról sem, hogy a magyar innováció és technológia a világ élvonalába kerüljön” – tette hozzá.
A háború pedig csak megerősítette az eltökéltségünket. A magyar haderőt márpedig meg kell újítani, idén elérjük a nemzeti össztermék két százalékát kitevő védelmi kiadási szintet, és ha a Pénzügyminisztérium is tartja a 2024-es költségvetést, akkor ezt a szintet jövőre is tartjuk
– mondta.
A kormányfő kijelentette, hogy háborús időket élünk, nem először, és mi, magyarok éppen ezért pontosan tudjuk, hogy hogyan lehet megőrizni a a békét háború idején.
Katonáskodni sem most kell megtanulnunk, a magyar hadi erények régi időkre nyúlnak vissza. Nem a homokra építünk, amikor újra erős magyar hadsereget akarunk létrehozni. Vannak, akik azt gondolják, hogy a béke záloga nem az erő, hanem az erőtlenség. Ezt a sületlenséget itt, Magyarországon aligha veszi be bárki
– tette hozzá.
Ezek kellenek a békéhez
A kormányfő szerint a magyarok pontosan tudják, hogy a békéhez lelki-, gazdasági és katonai erő kell.
Orbán Viktor megfogalmazása szerint lelkierő azért, hogy „ellenálljunk a háborúpártiak nyomásának, amellyel bele akarnak minket préselni a háborúba”. A lehető legnagyobb lelki nyugalommal kell kimondani, hogy a béke az egyetlen elfogadható álláspont – vélekedett.
Gazdasági erő azért kell, hogy túllendüljünk azokon a bajokon, amelyeket a háború és a szankció okozott, amelyek falnak viszik az európai gazdaságot. Katonai erőre azért van szükségünk, hogy mindenki láthassa, háborús időben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát, ezért háborúskodás helyett hasznosabb jóban lenni velünk
– fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszéde végén gratulált Zalaegerszeg városának a fejlődéshez. Azt kívánja, hogy ezek a gyárak álljanak és termeljenek hosszú ideig, bizonyítékául annak, hogy „mi, magyarok nagy dolgokra voltunk, vagyunk és leszünk hivatottak”.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
7 perce
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH
Itt a hatnapos ünnep hatása.
február 6., 08:56
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
11 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
február 6., 16:50
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce