Varga Mihály terítette a lapokat: ekkor jöhet az euró
További Gazdaság cikkek
-
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
- Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
- Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
- Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A magyar kormány célja, hogy ismét növekedési pályára állítsa a gazdaságot, ahonnan az euró bevezetéséhez szükséges feltételek elérése is reális cél – jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály rámutatott:
az euró bevezetése egy gazdaságpolitikai dilemmákkal övezett kérdés, és megfelelően alátámasztott, jól időzített politikai döntés szükséges hozzá.

Mint mondta: az első lépés a hiány és az államadósság további csökkentése, aminek érdekében a kormány a veszélyes nemzetközi környezetben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását. Hozzátette: az árstabilitás érdekében ádáz harcot vívtunk az inflációval, aminek eredményeként el fogjuk érni, hogy év végéig egy számjegyű legyen a pénzromlás mértéke.
Nem célszerű abban reménykedni, hogy az euró bevezetése valamennyi gazdasági problémát megoldja. Az euró bevezetéséhez szükséges feltételek folyamatos teljesítésére eddig az eurózóna vezető tagállamainak szinte mindegyike képtelennek bizonyult. Egyúttal látunk példákat arra is, hogy egyes országok nem készültek fel megfelelően az euróövezethez történő csatlakozásra, így náluk az euró komoly sérülékenységi problémákat okozott
– fejtette ki a miniszter, majd hozzátette: fontos tehát szem előtt tartanunk, hogy nem az euró teremti meg az erős gazdaságot, hanem az erős gazdaság teremti meg az euró lehetőségét.
Csütörtökön a Balaton partján, Tihanyban kezdődött a politikai évadnyitó Tranzit Fesztivál. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vitájáról itt számoltunk be. Összecsapott Dömötör Csaba államtitkár és Mesterházy Attila, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje, ahogy Hidvéghi Balázs kormánypárti EP-képviselő és a momentumos Tompos Márton is. A közönség péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és a megafontos Bohár Dániel beszélgetését hallgathatta. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt is elárulta, hogy mit mondott neki Orbán Viktor, amikor felkérte tárcavezetőnek. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a növekedési célokról beszélt.
Nagy Márton: A lakosságnak éreznie kell, hogy fogyaszthat
A gazdaságfejlesztési miniszter három csapdát is megnevezett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
3 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája