Matolcsy Györgyék döntését lélegzet-visszafojtva figyeli mindenki

D  HR20230621008
2023.08.27. 10:30
A héten nem volt olyan esemény, ami megrengette volna a forintot, pénteken már a 382-es szint alá ért az euróval szemben. A jövő héten több esemény is mozgathatja a magyar deviza árfolyamát, ezek közül is a lapunknak nyilatkozó szakértők kiemelték a magyar jegybank kamatdöntését. A piac újabb száz bázispontos kamatvágást vár, viszont jelentős kérdés, hogy szeptember után – amikor összeérhet az alapkamat az irányadó kamattal – mit lép majd a központi bank, és ezt előzetesen mikor és hogyan kommunikálja. A héten vegyesen teljesítettek az európai tőzsdék, a magyar BUX-index viszont szárnyalt. A gáz és az olaj ára is csökkent. Heti tőzsdei összefoglalónk.

Hétfőn a forint kisebb gyengüléssel zárta a kereskedést az euróval szemben, míg a régióban gyengült a zloty is, azonban stagnált a cseh korona, amiből jól látszik, hogy hiányzik a határozott irány a piacokon – jelezte lapunknak Horváth András. Az MBH Bank vezető elemzője szerint az új jegybanki kommunikációra, makroadatokra, eseményekre vártak összességében egész héten a befektetők. 

A hét közepén sem látszott határozott irány a régiós piacokon, az euró erősödése miatt kissé erősödött a forint, míg vegyesen mozogtak a régiós devizák. Alapvetően nem segíti a nemzetközi környezet a feltörekvőnek elkönyvelt devizákat, miután az utóbbi napokban sokat emelkedtek a hosszabb fejlett piaci hozamok, 

a 10 éves amerikai hozam újra elérte a 16 éves csúcsot 

– állapította meg Horváth András, hozzátéve, hogy a piacok elkezdték árazni, hogy a kamatok tartósan magasak maradhatnak, miután az amerikai gazdaságról érkező adatok továbbra is erős számokat mutatnak, így az inflációs trend is a vártnál élénkebb maradhat középtávon. 

Péntek délelőttre aztán 382 alatt tartózkodott a forint az euróval szemben, és a várakozásoknak megfelelően szigorú hangnemet ütött meg az amerikai jegybank elnöke a kamatpályával kapcsolatban.

Nem volt olyan esemény, ami megrengette volna a forintot

– erre már Regős Gábor mutatott rá az Indexnek. A Makronóm Intézet vezető elemzője hozzátette, hogy a forint a héten 381,3 és 384,6 között ingadozott, ami egy százalék alatti ingadozás, tehát nem számít jelentősnek. Szombat délben 381,89 forintot ért egy euró. 

EURHUF 2023-08-26 12-00-25.png

Az álom- és rémálomszintek között mozoghat a forint

Regős Gábor szerint az látszik, hogy a forint egyik pillanatról a másikra képes jelentősen erősödni vagy gyengülni. 

A forint tág határok között mozoghat, akár 370 és 400 között is az euróval szemben a következő hetekben

– világított rá az Indexnek a szakértő, megjegyezve, hogy a 370 lenne az infláció letörése szempontjából a kívánatos szint, a 400 pedig a rémálom, a realitást pedig valahol a kettő között kell keresni. A leginkább elképzelhető sávnak a 380–390 közötti értéket gondolja, viszont ha rosszul veszi a piac a kamatcsökkentést, vagy valamilyen negatív információ érkezik, akkor a 385390-es szint lehet reálisabb.

Az euróval szemben a 377–380-as tartomány továbbra is erős támaszt képez, melynek letörése igencsak nehéz lehet, így egyelőre nem is számítanék rá, hogy tartósan sikerül alámenni

– erre már Varga Zoltán jelezte lapunknak. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a 384-es szint felett látható a 200 napos mozgóátlag, felette pedig 389-ig nincs érdemleges akadály.

Megmozgathatja a forintot Matolcsy Györgyék döntése

Jövő kedden jön a magyar jegybank augusztusi kamatdöntő ülése, melyen a szakértők szerint minden bizonnyal folytatódik a kamatnormalizációs periódus, újabb 100 pontos vágással az egynapos betéti rátán, amely így 14 százalékra érhet. 

Ugyanakkor meghatározó lehet, hogy milyen indikációt ad az MNB a szeptembert követő világra: azaz hasonló vagy esetleg lassabb ütemben folytatódhatnak a kamatcsökkentések.

Fontos lenne az előre tekintő iránymutatás, mert a kamatpálya körüli bizonytalanságok a forintot gyengítő tényezők lehetnek

– jelezte lapunknak Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője, hozzátéve, hogy emellett inflációs adatok jönnek tengeren innen és túl is, melyek szintén megmozgathatják a hazai piacot az euró-dollár kurzuson keresztül.

Varga Zoltán az MNB kommunikációjában nem vár érdemi változást, szerinte így nagy valószínűséggel a következő, szeptemberi ülésen érhet össze az alapkamat és az egynapos betéti kamat 13 százalékon. Szerdán délután az Egyesült Államokból érkeznek GDP-adatok, majd péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal közli az előző negyedéves hazai GDP felülvizsgálatát. 

Péntek délután érkeznek továbbá az Egyesült Államokból az átfogó munkaerőpiaci adatok, melyek hagyományosan nagy hatással lehetnek a devizapiaci mozgásokra, mely közvetetten a forintot is érintheti – jelezte az Indexnek Varga Zoltán. 

Szintén fontos az árfolyam szempontjából a Moody’s pénteki hitelminősítői döntése, amelyből kiderül, hogy változik-e hazánk kilátása, esetleg hitelminősítése. Jelenleg a Baa2 szinten vagyunk, azaz kettővel a bóvli szint felett, stabil kilátással

– ismertette Regős Gábor. A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint sem a kilátásban, sem a minősítésben nem lesz változás, ám némi valószínűsége van a negatív kilátásnak. A szakértő szerint ez befolyásolná a forint árfolyamát – bár leginkább már csak a következő heti kereskedésben.

Izgalmas harcot vív a forint a dollárral

A dollárral szemben a 354-es szint körül járt szombaton a forint, de a héten benézett már 350 alá is.

A dollárral szembeni mozgás jóval izgalmasabb, az árfolyam tesztelte a 200 napos mozgóátlagot 355,93-nál, de áttörésre egyelőre nem került sor

– mutatott rá Varga Zoltán. Az Equilor szakértője szerint erre a szintre érdemes figyelni a jövő héten, mivel áttörése esetén nagyobb tér nyílna felfelé.

USDHUF 2023-08-26 12-01-12.png

Vegyesen teljesítettek a főbb európai tőzsdék

Az európai tőzsdék stagnálásközeli állapotban teljesítettek a héten:

  • a francia CAC-40 0,27 százalékos erősödéssel,
  • a frankfurti Dax 0,031 százalékos mínuszban,
  • a londoni FTSE 100 index 1,13 százalékos emelkedéssel,
  • az euróövezeti EuroStoxx50 0,012 százalékos visszalépéssel zárt.
Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance
Fotó: Balázs

Szárnyalt a BUX-index

A BUX-index a főbb európai tőzsdékkel szemben jelentősebb, 1,21 százalékos erősödéssel végezte a heti kereskedést a teletrader.com kimutatása alapján.

A magyar blue chipek vegyesen teljesítettek:

  • a Mol 3,54 százalékot erősödött,
  • a Richter 0,70 százalékot lépett vissza,
  • a Magyar Telekom 2,84 százalékot emelkedett, 
  • az OTP Bank 1,45 százalékot javított. 

A gáz és az olaj ára csökkent

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, szeptemberi határidőre megawattóránként 39,98 eurón állt hétfő délután 18 óra körül. A gáz ára 35 euróra csökkent péntek délutánra. 

A GÁZÁR HÁROM HÓNAPJA 29,03 EURÓN, EGY ÉVE 300,09 EURÓN ZÁRT.

Az északi-tengeri brent olaj ára a hétfő reggeli, hordónkénti 85,36 dollárról péntek délutánra 83,99 dollárra csökkent.

Ukrajna nem ad orosz földgázt

„Minden feltétel adott, hogy Európa orosz gáz nélkül boldoguljon, ezért már biztos: Ukrajna nem tárgyal Moszkvával a jövő év végén lejáró orosz–ukrán gáztranzitszerződés megújításáról” – mondta German Galuscsenko ukrán energiaügyi miniszter, ezzel egyértelmű lett:

KIJEV HAJLANDÓ LEMONDANI A TRANZITDÍJBEVÉTELEIRŐL.

Korábban megírtuk, hogy a döntés a magyar, szlovák, cseh és osztrák piacokat hozza nehéz helyzetbe, hiszen jelenleg naponta 42 millió köbméter földgáz érkezik az Ukrajnát érintő útvonalakon. Magyarország esetén évi 4,5 milliárd köbméter orosz gázbeszerzésről beszélhetünk, amit így – tekintettel arra, hogy az Északi Áramlat vezetékeit a még mindig ismeretlen szereplők felrobbantották – leginkább a Török Áramlaton keresztül lehet leszállítani.

A jövő hét főbb hazai gazdasági eseményei:

  • 2023. 08. 28., 00:00 – Fogyasztói bizalmi index
  • 2023. 08. 29., 14:00  MNB, kamatdöntés
  • 2023. 09. 01., 08:30  KSH, GDP, végleges

(Borítókép: Matolcsy György 2023. június 21-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)