Zöld jelzést kapott a kormánytól egy fontos földgáz-interkonnektor
Szijjártó Péter kiemelte azt is, hogy Szlovénia Magyarország egyetlen olyan szomszédja, amellyel nincs összekötve az ország gázvezetékrendszere, most ezt a hiányt orvosolják. A miniszter hozzátette: az interkonnektor kapacitása 440 millió köbméter lesz évente, amivel megnyílik a szállítás lehetősége az olasz–szlovén–magyar földgázfolyosón.
„Ez egy újabb fontos lépés Magyarország energiaellátásának biztonsága terén. A megállapodást október elején Budapesten írják alá” – tette hozzá a tárcavezető.
Továbbá megerősítették az együttműködést a nukleáris energia terén is. Mint fogalmaztak, kiállnak a nukleáris energia használata mellett, az ugyanis fenntartható, olcsó és biztonságos módja a villamos energia előállításának.
Magyarországhoz hasonlóan Szlovénia is meghosszabbítja atomerőművének élettartamát és nukleáris kapacitásainak növelését tervezi
– fogalmazott Szijjártó Péter.
A tárcavezető azt is ismertette, hogy a regionális áramtőzsde létrehozásának terén is nagy lépéseket tettek előre: „a lényegi kérdésekben közös állásponton vagyunk, így a magyar–szerb–szlovén regionális áramtőzsde a jövő év elején megkezdheti működését” – tette hozzá Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.