- Gazdaság
- ingatlan
- ingatlanpiac
- lakás
- lakáspiac
- rövidtávú lakásbérlés
- rövidtávú lakáskiadás
- airbnb
- bérlői piac
- turizmus
- szállás
- szálláshely
Megélhetési mentőövet nyújt, ezért aki tudja, csinálja
További Gazdaság cikkek
Az Airbnb-házigazdák (hostok) 42 százaléka nevezte kiemelkedő jelentőségűnek az ebből származó jövedelmet, míg 11 százalék számára ez az elsődleges bevételi forrás – derül ki az Airbnb anyacégének felméréséből, ahogy az is, hogy a kiadásból származó többletjövedelmet az emelkedő megélhetési költségek fedezésére fordítják.
„Számos ember számára nyújt megélhetési mentőövet ingatlanuk Airbnb-ztetése (hosting)” – vázolta az Indexnek az amerikai háttérű vállalat.
Az Európai Unión belüli Airbnb-hostok több mint 40 százaléka állítja, hogy
a lakáskiadás segített fedezni a növekvő élelmiszerárak jelentette terheket, illetve egyéb költségeket is tudtak fedezni belőle, valamint több mint egyharmaduk mondta azt, hogy a többletjövedelem segít a megélhetésben.
A vállalat a szolgáltatás folyamatos javításán dolgozik, a változtatások pedig a teljes turizmusra hatással vannak. A frissítések hatására ugyanis Európa legforgalmasabb turisztikai gócpontjai mellett az eddig kevésbé frekventált területek is figyelmet kaptak – derül ki az Airbnb 2022-es jelentéséből. Ez főként a főváros–vidék viszonylatban mutatkozik meg, az ajánlások útján történő forgalomterelés hatására ugyanis a koronavírus-járványt követően 55 százalékkal nőttek a vidéki desztinációk 2022 első háromnegyed évében 2019 azonos időszakához képest.
Kérdőjelek a szabályozás körül
Ahogy az Index egy korábbi, szintén az Airbnb-piacot boncolgató cikkében írta: a rövid távú lakáskiadás engedélyhez kötött, vagyis nem hirdheti kénye-kedve szerint otthonát az Airbnb oldalán, vagy egyéb platformon.
Előfordul, hogy olyan ingatlanokat tüntetnek fel az Airbnb listájában kivehető szállásként, amelyek nem rendelkeznek a megfelelő engedéllyel. Terézváros (Budapest VI. kerület) önkormányzata két hete adott tájékoztatást arról, hogy „beindult a kerület Airbnb-kommandója”. Az ellenőrző csapat nyolc, szálláskiadó portálon hirdetett lakást ellenőrzött, ezekből öt üzemelt illegálisan, úgynevezett NTAK-szám (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ-szám) nélkül.
Megkérdeztük a vállalatot, hogy miként veszi fel a harcot a szabálytalanságokkal szemben. „Az Airbnb valamennyi kormánnyal készségesen dolgozik együtt egy olyan észszerű és arányos szabályozáson, ami az előírásokat betartó lakástulajdonosokat védi, az engedély nélküli airbnb-ztetés visszaszorítása mellett. Magyarországon együttműködünk a Nemzeti Turisztikai Adatközponttal. Létrehoztunk egy felületet, amin keresztül a bérbeadók megadhatják az üzemeltetési engedélyhez szükséges NTAK regisztrációs számot, és kizárólag ennek birtokában hirdethetik meg lakásukat az Airbnb platformját” – közölték.
A rövid távú lakáskiadásra területenként eltérő szabályozások vannak érvényben.
Budapesten például kerületenként változhatnak az előírások, ami jól jelzi egy egységes szabályozás létrejöttének szükségességét a nyomonkövethetőség, illetve a számonkérhetőség érdekében.
Egyes kerületekben – Terézvárosban például – társasházi hozzájárulás szükséges a rövid távú lakáskiadáshoz. „Arra biztatjuk az Airbnb-n lakásukat hirdetőket, hogy minden esetben tartsák be a helyi előírásokat” – közölte a vállalat.
Áll a bál New Yorkban
Jól mutatják az Airbnb platformáján kiadásra hirdetett lakások körüli szabályozás hiányosságait a New York-i történések. Az amerikai metropolisz illetékes hivatala létrehozott egy Airbnb-törvényt, aminek értelmében az úgynevezett 18-as számú helyi törvényhez kötik a rövid távú lakáskiadások engedélyét.
A jogszabály eredetileg júliusban indult volna, az Airbnb fellebbezett. A manhattani állami bíróság azonban elutasította a keresetet, így szeptember 5-től életbe lép a törvény, ami többek között előírja, hogy
- a lakáskiadóknak hivatalos engedéllyel kell rendelkezniük, illetve
- 145 dollár regisztrációs díjat kell fizetniük
– számolt be még augusztus elején a Reuters.
A törvény hatása pedig már látszik, a New York-i illetékes hivatal ugyanis az Airbnb-listán szereplő 43 566 lakásból mindössze 257 regisztrációját hagyta jóvá, ami az eddigi kínálat alig több mint fél százaléka (0,59 százalék) – írja egy turizmussal foglalkozó hazai blog.
„Az új szabályozással New York város turizmusára, illetve több ezer turizmusból élő New York-i kisvállalkozóra mérnek csapást” – értékelte a törvényt Theo Yedinsky, az Airbnb globális igazgatója. A vállalat adatai szerint több mint 80 ezer szállásfoglalást regisztráltak a törvény hatályba lépésétől, vagyis a szeptember 5-tól kezdőd időszakra, ezek sorsa egyelőre kérdéses.
Az Airbnb keresetét elutasító bíró megjegyezte: 2017 és 2021 között közel 12 ezer panasz érkezett a rövid távú lakáskiadásokkal kapcsolatban.
(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)