Van egy betegség, amely percenként 20 ember halálát okozza

DSC4321
2023.09.11. 17:40
A mesterséges intelligencia (AI) egyre nagyobb szerepet játszik az egészségügyben, különösen a daganatos betegségek diagnosztizálásában és kezelésében – jelezte Peták István, az Indamedia csoport által szervezett AI Summit konferencián. Az Oncompass Medicine alapítója és tudományos igazgatója rávilágított, hogy a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek messze túlmutatnak a rákos megbetegedések elleni küzdelemnél.

„A daganatos megbetegedések egyre inkább átveszik a vezető halálokok szerepét a fejlett országokban. A szív- és érrendszeri betegségek után most a rák jelenti az egyik legnagyobb veszélyt” – jelezte Peták István az ECNMXAI Summit konferencián.

Az Oncompass Medicine egy hazai orvosi vállalkozás, amely daganatos betegek személyre szabott kezeléséhez szükséges diagnosztikai és döntéstámogató orvosi eszközök fejlesztésével foglalkozik. Ennek a cégnek az alapítója és tudományos igazgatója Peták István, aki maga is orvos.

Percenként 20 ember hal meg a világon daganatos betegségekben

– jelezte a szakember, aki szerint az orvosokat az ilyen sokkoló és elszomorító adatok pumpálják fel adrenalinnal, késztetik cselekvésre, a betegségek elleni harcra. Ebben a cégalapító szerint egy óriási lehetőség a mesterséges intelligencia, amely meghaladja az emberek kognitív képességeit, így teljesen megváltoztathatja a betegséggel folytatott harc állását.

Az AI a győzelem felé tereli a rák elleni küzdelmet

Peták István jelezte, hogy Amerikában külön program foglalkozik a rák elleni küzdelemmel, amely a Cancer Moonshot névre hallgat. Ennek a programnak van egy olyan alprogramja, amely kifejezetten a digitális technológiákat és a mesterséges intelligenciát állítja a rákellenes küzdelem első sorába, mind a megelőzésben, tájékoztatásban, szűrésben és a gyógyításban.

Az AI már most is segíti a daganatok diagnosztizálását és a gyógyszerkutatást. Az FDA által jóváhagyott szoftverek segítenek a radiológusoknak és a gasztroenterológusoknak is

– világított rá Peták István. Korábban már az Indexen is részletesen beszámoltunk arról, hogy az AI miként segít a betegségek korai felismerésében.

Génjeinkben a hiba és a megoldás

Peták István és csapata egy olyan modellt fejlesztettek ki, amely 34 ezer algoritmust tartalmaz, és egyszerre több génhiba kombinációjára több gyógyszer hatásosságát tudja megmondani.

ugyanis, ahogyan az orvos szakember ismertette, A daganatos megbetegedések genetikai eredetűek.

Azonban a daganatot okozó génhiba esetében már személyre szabott onkológiai kezelés adható. A molekuláris diagnosztika a daganatos betegség okát tárja fel, az azonosított génhibák alapján egy speciális onkológiai szoftver segítségével meghatározzák a daganat támadáspontját (molekuláris célpont), és a célponttal összefüggésbe hozható, személyre szabott gyógyszereket. 

A rendszer élesben is bizonyított, sőt, az orvos elmondása szerint a történelemben az első tudományos bizonyítékot hozta arról, hogy a mesterséges intelligencia segíteni tudja a személyre szabott gyógyszerek közötti döntés hatásfokát, annak az esélyét, hogy a beteg hatásos kezelést kapjon. Az AI tehát nem csupán egy eszköz, hanem egy forradalmi változás, amely képes megváltoztatni az egészségügyi ellátás minőségét és hatékonyságát.

(Borítókép: Peták István, az Indamedia csoport által szervezett AI Summit konferencián 2023. szeptember 11-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)