Már évi 453 millió forintba kerül a Puskás Aréna gyepének gondozása
További Gazdaság cikkek
-
Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
- Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
A 68 ezer férőhelyes Puskás Aréna átadására 2019 novemberében került sor. Akkor 190 milliárd forintból épült meg. De nemcsak a stadion építése, hanem a karbantartása is drága.
A gyep karbantartásának ára a kezdetekben 180 millió forint volt éves szinten, de most az Átlátszó megírta, hogy a közbeszerzési eljárás, amit a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. írt ki idén márciusban, már 453 millió forintot szán a gyepre.
A stadion játékfelülete kiemelkedő érték, a nemzeti stadion jellegéből adódóan jelkép, presztízsértékeket hordoz. Ezt szem előtt tartva mindenkor a rangjához illő állapotban kell tartani. A mérkőzések alkalmával minden esetben biztosítani kell az esztétikus megjelenését, vizuálisan is kiemelkedő állapotban kell lennie. A játékot kiemelkedő minőségével kell támogatnia, azaz az UEFA kockázatértékelési minősítés rendszerében nem lehet rosszabb, mint 4-es kategóriájú
– olvasható a közbeszerzési eljárásban.
2021-hez hasonlóan idén is csak egyetlen cég jelentkezett a pályázatra, a solymári székhelyű Garden Group Kft. A vállalat akkor 180 millió forintért vállalta a feladatokat, de most 453 millióért. A szerződés egy évre szól, de lehetőség van 12 hónappal meghosszabbítani.
Mint írják, a cég vállalja a fűnyírást, az öntözést, a pályaápolást, a tápanyag-utánpótlást, a nyári hőterhelés elleni védelem és a fotovoltaikus lámpák használatát is.
Emellett adatokat kell szolgáltatnia a műszaki ügyelet részére a pályafűtés beállításaihoz, elő kell készítenie a pályát a labdarúgó-mérkőzésekhez (például kapuk, háló, szögletzászlók kihelyezése, kispad-ülések előkészítése stb.), majd a mérkőzés után gondoskodniuk kell a gyep megtisztításáról, a felület károsodásának felméréséről, és a felületi hiányok eltüntetéséről is.
Továbbá az egyéb rendezvények előkészítése és a helyreállítás (pályaborítás) is az ő feladata lesz. Ugyan a keretmegállapodás összege 453 millió forint, de a kiíró ezt nem köteles kimeríteni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)