Az ukránok szerint nekik lesz köszönhető, ha télen nem fagynak meg a magyarok

2023.09.28. 13:24
Naponta még mindig több tízmillió köbméter földgáz áramlik Oroszországból Európába az Ukrajnán átívelő vezetékeken keresztül. Az ukránok azt állítják, hogy azért nem folyamodnak drasztikus lépéshez, mert nem akarják, hogy más európai országok megszenvedjék azt.

Ukrajna nem örül a dolgok jelenlegi állásának, mondta Olekszij Csernyiszov, az ukrán állami tulajdonú energetikai óriásvállalat (Naftohaz) vezérigazgatója.

„Ezt a tranzitot kizárólag az európai partnereink miatt működtetjük és tartjuk fenn. Különösen a tengerparttal nem rendelkező országoknak, így Csehországnak, Magyarországnak és Szlovákiának van szüksége az energiahordozóra” – mondta Csernyiszov a Newsweeknek adott exkluzív interjúban.

„Folyamatosan megkapom, hogy együttműködünk az ellenséggel. Mi csak azért tesszük ezt, hogy az imént említett országok lakói ne fagyjanak meg, amikor beköszöntenek a hidegebb hónapok” – tette hozzá a Naftohaz első embere.

Nincs esély arra, hogy megegyezzenek az oroszokkal

Az ukrán államkincstár évente mintegy 1,2 milliárd dollárral gazdagodott az orosz gáz tranzitdíjaiból, mielőtt a Kreml 2022 februárjában teljes körű inváziót indított az ország ellen. Az útvonalon Európa teljes gázimportjának mintegy 5 százaléka halad keresztül, írja a Newsweek.

A Naftohaz és az orosz állami tulajdonú Gazprom energetikai óriáscég között 2019-ben aláírt tranzitszerződés jövőre jár le. Úgy tűnik, nincs esély arra, hogy meghosszabbítsák a kontraktust.

„Ilyen körülmények között lehetetlen bármiféle kereskedelmi, gyakorlati vagy szerződéses kapcsolat a felek között” – szögezte le Csernyiszov.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit csütörtökön is percről percre követjük.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint

Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.

1 órája

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

1 órája

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26