Karrierváltás: már egy év után 600 ezer forintra ugorhat a fizetés
További Gazdaság cikkek
- A Toyota engedett a közösségi média nyomásának, lemondanak a woke-ról
- Pénzosztásba kezd az OTP, így lehet nyerni félmillió forintot
- Százmilliárdok a levegőben, hatalmas hitelösszeg keresi a kisvállalkozásokat
- Szijjártó Péter négy területen kötött együttműködést Egyenlítői-Guineával
- Jön az Erőművek Éjszakája, már lehet jelentkezni
Több mint 120, szoftverfejlesztőként, manuális tesztelőként, illetve alkalmazásüzemeltetőként végzett karrierváltó részvételével végzett felmérést a PROGmasters IT képzési központ. A résztvevők 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett a korábbi szakmájában, amikor a karrierváltás mellett döntött. A válaszadók 15,2 százaléka vendéglátósként vagy az idegenforgalomban dolgozott, míg 12,1 százaléka oktatási, kutatási vagy tudományos tevékenységet végzett korábban. 10,1 százalékuk pénzügyi területről váltott az informatikára, de az értékesítési és kereskedelmi szektorból érkezők aránya is eléri a 9,1 százalékot. A kutatásban résztvevők 43,4 százalékának nincs felsőfokú végzettsége, azonban 97 százalékuk beszél legalább középszinten angolul vagy németül.
600 ezer forint a kezdők, millió felett a tapasztaltabbak fizetése
Az informatikai szektorban elérhető jövedelmek az átlagnál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért 560 ezer forint körüli átlagkeresetnél jóval magasabbak, amit a felmérés is visszaigazolt. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése egy év alatt 13,3 százalékkal nőtt, és jelenleg meghaladja a 913 ezer forintot (a tavalyi év utolsó negyedévében elvégzett hasonló kutatás 806 ezer forintos átlagfizetést mért).
Az IT-szektorban gyorsan emelkednek a fizetések: míg az elmúlt 12 hónapban végzett résztvevők átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot keresnek, addig a 2-4 éve végzettek már átlagban bruttó 884 ezer forintot visznek haza havonta.
A 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – résztvevők pedig átlagosan havi bruttó 1,3 milliós fizetésre tesznek szert (ráadásul 84 százalékuknak minimum 60 százalékkal emelkedett a fizetése a karrierváltása óta).
A külföldi munkalehetőség is opció
A karrierváltásra törekvőket a magasabb jövedelem mellett a szakmai fejlődés és az előléptetés is motiválja. A kutatás résztvevőinek több mint fele (50,5 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a munkahelye szervezett számára belső képzést az elmúlt egy évben. A folyamatos szakmai fejlődésnek köszönhetően mostanra az összes válaszadó 48,5 százaléka érte el a medior vagy a senior pozíciót, azonban ez az arány a legalább négy éve végzettek körében már 87,5 százalékos (a legalább négy éve végzettek fele medior, 37,5 százaléka pedig senior pozícióban dolgozik jelenleg).
A kutatás arra is kitért, hogy az elmúlt hét évben végzettek között milyen arányban vannak olyanok, akik jelenleg is külföldön, vagy Magyarországról külföldi IT-projektben dolgoznak. Az összes résztvevő 8,1 százaléka külföldön, míg közel harmada, 31,3 százaléka itthonról dolgozik külföldi projektben. A nemzetközi karrier azonban ennél is szélesebb kör számára lehet opció: az összes válaszadó 86,9 százaléka véli úgy, hogy lenne lehetősége külföldön, vagy külföldön működő cégnek távmunkában dolgozni a jelenlegi szaktudásával és tapasztalatával.
Válságban is van kereslet az informatikusokra
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2020-ban készült munkaerőpiaci elemzése 15 és 26 ezer fő közé tette kétéves időtávon a Magyarországon hiányzó IT-szakemberek számát. A jelentős keresletet a PROGmasters friss kutatása is visszaigazolja: az elmúlt három hónapban a 2017 óta végzettek 57 százaléka kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra, ráadásul a résztvevők 60,6 százaléka szerint a munkáltatója a következő 6-12 hónapban is tervezi új kollégák felvételét IT-területre.
(Borítókép: Victor J. Blue / Bloomberg / Getty Images)