Az egyik legnagyobb hitelminősítő is két számjegyű magyar inflációval számol, de már látni a fényt az alagút végén

2023.10.07. 07:58
17,9 százalékos lehet az infláció az év egészére vetítve Magyarországon a Fitch Ratings amerikai hitelminősítő intézet szerint, amely elemzésében a magyar hiánycél alakulására is kitért.

Hosszabb elemzést közölt pénteken Magyarország gazdasági kilátásaival kapcsolatban a Fitch Ratings. A három nagy hitelminősítő egyike publikációjában azt írja, hogy a magyar kormány 3,9 százalékról 5,2 százalékra emelte az idei hiánycélt, ami kihívást jelent a kabinetnek a jövő évi 2,9 százalék elérésében.

Mint írják, a hiánycél megemelése meghaladta a várakozásaikat, a kormány ráadásul mindeddig nem számolt be hiánycsökkentő lépésekről. A Fitch Ratings azt is megemlíti, hogy jövőre nem tűnik elérhetőnek az Európai Unió által várt 3 százalékos deficit, ez csak 2025-ben teljesíthető. A hitelminősítő 2024-re 3,7 százalékos hiányt prognosztizál.

A hitelminősítő az elemzésében arra is kitért, hogy mi állhat a hiánycél emelése mögött, ez pedig nem más, mint a korábban a várttól elmaradó költségvetési bevételek (köztük az áfabevétel kiesése) és a magasabb kiadási szint együttese. Az elérhető adatok ráadásul arra utalnak, hogy a háztartások költése a harmadik negyedévben sem javul.

Emiatt a Fitch Ratings 0,9 százalékos visszaesésre módosította az eddigi 0 százalékos növekedési prognózisát,

míg a következő évekre átlagosan 3 százalékos növekedéssel kalkulál. Ugyanakkor ennek mértékét negatívan befolyásolhatja, ha Magyarország továbbra sem kapja meg az európai uniós forrásokat – a  hitelminősítő megállapodásra számít Magyarország és az EU között a kérdésben –, és az is, ha nem várt negatív következményeket okoznak a kormány hiánycsökkentésre vonatkozó lépései.

Az elemzés szerint a magyar gazdaságban szükség van az államadósság további csökkentésére is. Megjegyezte, hogy a hazai szint megmarad az azonos, BBB-s hitelbesorolású országok mediánja felett. A Fitch Ratings a magyar infláció esetleges alakulására is kitért, amely az év egészére 17,9 százalékos értéket jósol, 2024-re viszont már 5,3 százalékra, míg 2025-re 3,1 százalékra módosulhat a drágulás üteme.

Befektetésre ajánlott

A Fitch Ratings legutóbb júniusban adott ki jelentést Magyarország államadósság-besorolásáról (IDR), amelyben megerősítette annak befektetésre ajánlott besorolását „BBB” szinten, negatív kilátással.

A hitelminősítő akkor leszögezte:  a „BBB” kategóriájú társaihoz képest erős strukturális mutatók, a beruházások által táplált gazdasági növekedés és a szilárd nettó FDI-beáramlás támasztja alá Magyarország besorolását.

Ezeket ellensúlyozza a hasonló országokhoz képest magas államadósság, az unortodox költségvetési és monetáris politikai lépések sora, valamint a kormányzási mutatók romlása az elmúlt években.

Elmaradt bevételek

A kormány nemrég 3,9-ről 5,2 százalékra módosította az idei évi GDP-arányos hiánycélt.

Varga Mihály pénzügyminiszter az Indexnek ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: elmaradt bevételeink vannak, amelyek kisebbik része az alacsonyabb fogyasztásból, az emiatt kieső adóbevételekből, a nagyobbik azokból a tételekből áll, amelyeket az Európai Uniónak kellene átutalnia Magyarországnak.

A tárcavezető kiemelte: a hiánycél módosításában az is szerepet vállalt, hogy az államadósság finanszírozása a jelenlegi magas kamatszint mellett jóval nagyobb terhet jelent.