Brutális mértékben javul a hazai külkereskedelmi mérleg, rekordokat látunk

2023.10.09. 08:30
Augusztusban a termékexport euróban számított értéke 1,5 százalékkal, míg az importé 19 százalékkal csökkent. Ezzel az egyenleg 708 millió eurót tett ki, amely kiugróan magas, 2,3 milliárd eurós egyenlegjavulás az egy évvel ezelőtti, rekordmagas deficithez képest – jelezte lapunknak Regős Gábor a KSH legfrissebb külkereskedelmi adataira reflektálva.

708 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 0,5 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,9 százalékkal csökkent – derült ki a KSH legfrissebb külkereskedelmi adataiból.

A termék-külkereskedelmi egyenleg augusztusban még soha nem volt ennyire magas, azaz nemcsak az éves alapú növekedés jelent rekordot az augusztusi adatok között, de az egyenleg javulása sem volt még soha ekkora – és nem csak augusztusban

– jelezte lapunknak küldött elemzésében Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője, hozzátéve, hogy importoldalon a jelentős visszaeséshez hozzájárulhatott az alacsony belső kereslet miatti keresletcsökkenés, ám ennél nagyobb a szerepe az árak alakulásának: a bázisidőszakban szabadult el a gáz világpiaci ára és érte el a MWh-nkénti 340 eurós szintet, amely az importárak 42,5 százalékos emelkedését okozta.

2023. augusztusban az export euróban számított értéke 1,5 százalékkal, az importé 19 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 2,3 milliárd euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 0,5 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,9 százalékkal csökkent. 

Az egy évvel korábbihoz képest az export euróban számított értéke 1,5 százalékkal, az importé 19 százalékkal csökkent

– írja a KSH legfrissebb jelentésében. A kivitel értéke 11,3 milliárd eurót (4362 milliárd forintot), a behozatalé 10,6 milliárd eurót (4089 milliárd forintot) tett ki.

A termék-külkereskedelmi többlet 708 millió euró (273 milliárd forint) volt. A kivitel 77, a behozatal 70 százalékát az EU tagállamaival bonyolítottuk le.

Az ipar besegít

A beruházások tekintetében a korábbi 3,7 százalékos csökkenés helyett már 6,6 százalékos visszaesést vár az MBH bank a továbbra is magas kamatok, az EU-megállapodás elhúzódása, valamint a költségvetési beruházások további zárlata miatt.

A beruházásokat elsősorban új működőtőke-beruházások hajtják, ennek kapcsán a feldolgozóipari fejlesztések teljesítenek jól.

Az építőipar júliusi növekedése egyszeri hatásnak látszik Suppan Gergely szerint, itt még nem értünk el a fordulóponthoz – ezt támasztja alá pl. az építési engedélyek számának visszafogott alakulása. A fordulathoz alacsonyabb kamatok kellenének.

A KÜLKERESKEDELEM – FŐLEG AZ ENERGIAÁRAK MIATT – A VÁRTNÁL JOBBAN TELJESÍT. A TÖBBLET MEGHALADHATJA A 6 MILLIÁRD FORINTOT.

A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 0,4 százalékára rúg majd, de az sem kizárt, hogy a korábbi 6 százalékos mínusz után pozitív lehet az egyenleg. Jövőre biztos eltűnik a folyó fizetési mérleghiány. Suppan Gergely, a bank vezető elemzője szerint a folyó fizetési mérleg alakulása szorosan összefügg a kamatokkal, épp ezért a jövő évi kedvező tendenciák alaposan megtámaszthatják a csökkenő kamatszinteket.

A növekedési fordulat alapja az ipari termelés bővülése lehet, amit alátámaszt az új exportkapacitások kiépülése, illetve az, hogy az olcsóbb energiaárak miatt az energiaintenzív iparágak is levegőt kaphatnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő

Maxon pörög a magyar munkaerőpiac, lehet azonban némi bökkenő

A kormány szerint Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik foglalkoztatottságban.

3 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

2 órája

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

2 órája

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

3 órája

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37