Parragh László volt felesége kemény üzenetet küldött a gazdaságpolitikai döntéshozóknak

Horváth Bianka, aki korábban hat évig volt a Monetáris Tanács tagja, és mandátuma tavasszal járt le, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján tette közzé legfrissebb írását, amely a Nem meccs közepén szokták újraírni a szabályokat címet viseli. Írását és történeti háttérrel kezdi:

A világ gazdaságai hosszú idő óta visszatérően szembesülnek a magas infláció és a stagnáló növekedés, azaz a stagfláció jelenségével. Hasonló helyzetet okoztak a 70-es évek olajárrobbanásai, melyek a globális infláció megugrását és a növekedés lassulását eredményezték egészen a 80-as évek elejéig. Volcker Fed-elnök lépései hozták el a fordulatot: 1979 és 1983 között két számjegyű tartományba emelte az irányadó kamatot, jelentős pozitív reálkamatot elérve, ami végül eredményes dezinflációhoz vezetett.

Horváth Bianka szerint a Fed infláció letörését célzó elkötelezettsége kulcsfontosságú volt, ez alapozta meg a jegybanki függetlenség megerősítését, majd az inflációs célkövető rendszerek 1990-től kezdődő bevezetését, először Új-Zélandon, majd egyre több fejlett és feltörekvő országban, köztük a régióban is.

A szerző azt is kiemelte, hogy a feltörekvő gazdaságokban ehhez nagyon közeli, ugyanakkor enyhén magasabb a jellemző inflációs cél, mivel a felzárkózás kismértékű többletinflációval jár együtt, majd hozzáteszi: a régiónkban a Lengyelországban és Romániában 2,5, Magyarországon 3 százalék az inflációs cél – az írás szerkesztett formában megjelent a Világgazdaság hasábjain is.

A változó világ

Parragh László iparkamarai elnök volt felesége, Horváth Bianka úgy vélekedett, hogy az elmúlt évtizedben rugalmasabbá váltak a monetáris politikai keretrendszerek, és ebben az MNB élen járt. A 2008-as válságot követő évtized során a tartósan alacsony, cél alatti inflációs környezetben élénk vita bontakozott ki az inflációs cél optimális szintjével kapcsolatban. Mivel a kamatok további csökkentését a zéró alsó korlát nem tette lehetővé, az egyik tábor szerint az inflációs cél emelése az inflációs várakozások növelésén keresztül élénkítette volna az inflációt. Úgy véli, hogy

Majd hozzátette, hogy a „másik tábor” viszont a változtatást a jegybanki hitelességveszteség miatt kontraproduktívnak tartotta. Kitért arra, hogy a vitát a Fed és az EKB esetében a 2019–2020 során elindított stratégiai felülvizsgálat zárta le. Mindkét jegybank megtartotta 2 százalékos inflációs célját, de annak rugalmasságát növelték: a Fed az 2 százalékos cél átlagos célzásával időbeli rugalmasságot, míg az EKB a 2 százalék körüli szimmetriát vezetett be. 

Majd emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank a fejlett jegybankokat jócskán megelőzve, már 2015-ben rugalmasabbá tette keretrendszerét: bevezette az inflációs cél körüli ±1 százalékos toleranciasávot, ami az infláció céltól való elfogadható mértékű eltérését jelöli. Horváth Bianka szerint a magyar fogyasztói kosárban a rendkívül változó áralakulást mutató üzemanyagok és feldolgozatlan élelmiszerek súlya uniós viszonylatban magas. Ez indokolja a ±1 százalékpontos toleranciasáv alkalmazását.

A volatilitás bár jelentős lehet, de döntően átmenetinek tekinthető, így a monetáris politika jellemzően áttekinthet rajta. A toleranciasáv hatékonyan támogatja, hogy ezek az átmeneti megugrások a jegybanki hitelesség megőrzése mellett ne indukáljanak jelentős volatilitást a monetáris kondíciókban.

Így szerinte a rugalmasabb rendszernek is köszönhetően az MNB 2017-től nagy pontossággal állította be az inflációt a célnak megfelelő, 3 százalékos értékre. Majd aláhúzta, a nemzetközi összehasonlításban is kivételes eredmény volt, hogy 2017 eleje és 2020 vége között az átlagos infláció éppen 3 százalékon alakult, azaz megegyezett a céllal. Sőt, ezen időszakban 48 hónapból 44 alkalommal az infláció a 3 százalékos szint körüli ±1 százalékos toleranciasávban alakult.

A hazai rugalmas keretrendszer tehát jól vizsgázott. A 2020-as évek inflációs kihívásaira a jegybankok rugalmas monetáris politikai keretrendszere és a változatlan inflációs céljuk mielőbbi elérése jelenti a megoldást.

A 2020-as évtized első éveit fundamentális változásokat hozó válságok jellemzik, amelyek új sérülékenységi pontokon támadják a gazdaságokat. Ezek következménye a magas infláció és a gyenge gazdasági teljesítmény, azaz a stagfláció visszatérése. Szerinte ez új évtized komplex inflációs kihívásaira akkor reagálhat hatékonyan egy jegybank, ha hiteles, ugyanakkor megfelelő rugalmassággal is rendelkezik. Ezúttal már nem a 2010-es évekre jellemző ultraalacsony árdinamika közepette, hanem az 1970-es éveket idéző, tartósan megemelkedő inflációs környezetben került az asztalra az inflációs cél emelésének kérdése.

Majd arra is kitért, a legfontosabb érv ezúttal, hogy a magas infláció hátterében erős strukturális változások dominálnak. Ilyen strukturális változás lehet a degloblalizáció, az idősödő társadalmak problémája vagy az energiaátmenet. Valamennyi tényező inflációs hatását külön-külön rendkívül alaposan fel kell térképezni. A nemzetközi tapasztalatok és az eddigi kutatások is azt mutatják, hogy egyértelmű eredő egyelőre nincs.

A hitelessége a legfontosabb

Szerinte arra a következtetésre lehet jutni, hogy az aktuális, rendkívül bizonytalan, magas inflációs környezetben a jegybankok célja továbbra is az árstabilitás minél gyorsabb elérése, fenntartása.

Aláhúzta, hogy ezt mutatják a világ monetáris irányait meghatározó amerikai Fed és az EKB álláspontjai is. Jerome Powell Fed-elnök szerint a kedvező inflációs adatok ellenére hosszú még az út az inflációs cél eléréséig, és megerősítette, hogy „két százalék jelenleg és az is marad a Fed inflációs célja”. Majd emlékeztetett, hogy Christine Lagarde EKB-elnök hasonlóképpen elutasította a célváltoztatás ötletét: „Egy játszmában vagyunk, amelynek adottak a szabályai. Nem szabad félúton megváltoztatni ezeket a szabályokat”.

Mindaddig, amíg a globálisan meghatározó jegybankok egyértelműen ragaszkodnak a jelenlegi inflációs céljukhoz, a helyzet a feltörekvő országok jegybankjai számára is irányadó – Horváth Bianka szerint, aki ezt követően kiemelte, hogy

A célokat jelentősen meghaladó, két számjegyű infláció mellett az inflációs cél emelésének hatására az inflációs várakozások jelentősen megugranának, tovább gerjesztve az egyébként is fájdalmas inflációt. Ez a kontraproduktív lépés még tehát nagyobb reálgazdasági áldozatokat követelne meg az árstabilitás eléréséhez: az inflációs várakozásokkal együtt emelkedő hosszú hozamok visszafognák a reálgazdasági aktivitást és a beruházásokat, emellett nehezítenék a költségvetés finanszírozását – írta Monetáris Tanács volt tagja.

A jelenlegi környezetben ezért az infláció tartós csökkentése és az árstabilitás helyreállítása kell hogy legyen az elsődleges cél. Az infláció elleni harcot a gazdaságpolitikai ágak összhangjával lehet a legkisebb költséggel megnyerni – összegezte, majd úgy fogalmazott, hogy a hiteles monetáris politika, a pénzpiacok stabilitásának támogatása, a fegyelmezett költségvetés, a határozott, versenyt erősítő szabályozás politika a megoldás képlete.

Középtávon pedig az átfogó versenyképességi fordulat gyorsítása lesz stabilizáló hatású mind az inflációra, mind a hozamokra nézve, emelve a gazdasági növekedés ütemét. A magyar jegybank az árstabilitási célja iránti szilárd elköteleződéssel, rugalmas inflációs célkövető rendszerének fenntartása mellett továbbra is mindent megtesz az infláció csökkentése és az árstabilitás újbóli megteremtése érdekében – zárta értekezését.