Fordulat a Booking-botrányban: fejszével megy az áraknak a GVH

GettyImages-142641995
2023.10.20. 09:46
Lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon a Gazdasági Versenyhivatal. A Booking-botránnyal összefüggésben készült jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg a hatóság, amely megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat, illetve javítana a szállásadók helyzetén a nyárihoz hasonló, tömeges problémák hatékony kezelésében. Az érintett piaci szereplőknek 30 napjuk van a tervezet véleményezésére.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztus végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. Annak megindítását számtalan piaci panasz előzte meg a legmeghatározóbb nemzetközi szálláshely-közvetítő, a Booking.com hazai szállásadó partnereitől. A vizsgálat a szállásadók által jelzett probléma alapos – mások mellett rajtaütésekkel történő – feltérképezésén túl kitért többek között az érintett piacok koronavírus-járványt követő versenyfolyamatainak, illetve a szállásközvetítők azon szerződési feltételeinek és gyakorlatának részletes elemzésére is, amelyek hatással lehetnek a szálláshelyek közötti versenyre.

Kapcsolódó
Jön a dorgálás: már nincs hová bújnia a Bookingnak

Jön a dorgálás: már nincs hová bújnia a Bookingnak

Sérülhetett a szabad piaci verseny a szállásadók között, ebbe keményen beleáll a hatóság.

A Booking-botrány valódi súlyát magyar szemüvegen át az adja, hogy a turisztikai szektor a magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazata: a hazai GDP több mint egytizedét produkálja, és mintegy 400 ezer embernek ad munkát. A kiemelt gazdasági jelentőségű ágazat versenyének, illetve a hazai szereplők versenyképességének fenntartása és élénkítése érdekében a hatóság több jogalkotási javaslatot fogalmazott meg jelentéstervezetében.

Kapcsolódó
Pont került a nagy balatoni vita végére, befutottak a mindent eldöntő számok

Pont került a nagy balatoni vita végére, befutottak a mindent eldöntő számok

A magyar turizmus meghatározó képviselői terítették a lapokat.

Élénkítenék az árversenyt

Nemzetközi példákat követve a GVH azt javasolja a jogalkotónak, hogy az online szálláshely-közvetítés szereplői számára tiltsa meg az úgynevezett árparitás-rendelkezések alkalmazását. Ezen kikötések lényege, hogy a szállásadóknak – ha szeretnének megjelenni egy szállásközvetítő platformon – vállalniuk kell az oldal üzemeltetője felé, hogy az online felületen megadott áraiknál olcsóbban a saját honlapjukon vagy más szállásközvetítő felületeken sem értékesítik a szobáikat.

Ez ugyanakkor a versenyhivatal elemzése alapján gátolja a különböző értékesítési csatornák hatékonysági versenyét, illetve a szállásközvetítők közötti jutalékversenyt, vagyis végső soron magasabb szállásárakat eredményezhet a fogyasztók számára. A versenyhatóság ezért – hasonlóan több uniós tagállamhoz, így

  • Franciaországhoz,
  • Ausztriához,
  • Olaszországhoz
  • és Belgiumhoz

ezen (eddigi joggyakorlat szerint bizonyos részben megengedett) megállapodások teljes jogszabályi tiltását javasolja.

Ne a jutalékon múljon a találatok listázása

A hatóság emellett azt javasolja a szállásközvetítőknek, hogy tegyék átláthatóvá a platformjaikon a keresési találatok rangsorolásának szempontjait. A szolgáltatók ugyanis gyakran előbbre sorolják azokat a szállásadókat, amelyek magasabb jutalékot fizetnek részükre – ezt azonban nem mindig adják érthető, észlelhető módon a fogyasztók tudomására. Emiatt éppen azok a szálláshelyek kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe (a találati lista végére), amelyek az alacsonyabb jutalékszint miatt alacsonyabb árakat ajánlanának a fogyasztóknak.

A rangsorolással kapcsolatos információk érthető, egyértelmű, átlátható megjelenítése tudatosabb fogyasztói döntéseket eredményezhet, amely serkenti a szálláshelyek közötti versenyt.

Végezetül a GVH javaslattal élt a nyári, nagyszámú hazai szálláshelyet érintő fizetési probléma ügyében is annak érdekében, hogy a szállásadók a jövőben hatékony panaszrendezési és panaszkezelési megoldásokat találhassanak hasonló helyzetekben. A vizsgálat alapján ugyanis a felek közötti tárgyalási és szerződéses viszonyok egyenlőtlenek, így a köztük létrejövő megállapodások rendszerint ugyan részletes szabályokat tartalmaznak a szállásadók szerződésszegéseinek kompenzációra, jogkövetkezményeire – azonban nélkülözik mindezeket a platform oldalán történő esetleges mulasztásokkal kapcsolatban. A versenyhatóság ezért megfontolásra javasolja a nagyobb szálláshely-közvetítők általános szerződési feltételei (és az azokhoz kapcsolódó üzleti gyakorlatok) kereteinek szabályozását a szállásadók számára nyitva álló panaszkezelési mechanizmus, valamint a hibás teljesítések kölcsönös jogkövetkezményeinek tekintetében.

Harminc napjuk van reagálni

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta. A piaci szereplők 30 napig tehetnek észrevételeket a jelentéstervezet tartalmára, illetve javaslataira. A határidőt követően a nemzeti versenyhatóság a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az észrevételeket teljes terjedelmében is közzéteszi a honlapján. 

Magyar szakember a versenyhatóságok világválogatottjában

A Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) idei éves, barcelonai konferenciáján bejelentették, hogy a szervezet irányító testületének (Steering Group) tagjává választották Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét. Ez az első alkalom, hogy a kelet-közép-európai régióból választott tagja lett a magas szintű versenyjogi testületnek.

(Borítókép: Patrick Fallon / Bloomberg / Getty Images) 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Gazdaság
111 millió forintos bírságot kapott a Digi

111 millió forintos bírságot kapott a Digi

Elismerték a jogsértést.

február 7., 14:32