Így is van elég gond, a kontárok azonban tovább tetézik a bajt
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
Sorra gyülekeznek a sötét felhők az építőipar felett. Az ágazat teljesítménye, finoman szólva, hagy némi kívánnivalót maga után, és, ahogy azt az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Indexnek bővebben kifejtette: nem is számítanak egyhamar kilábalásra.
És ha mindez nem lenne elég, meg kell említeni az építőipari munkák egyik rákfenéjét, a kontármunkát. Az építőanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Mapei legfrissebb, augusztusi felmérése szerint
egy év alatt 82 235 forinttal, 820 236 forintra nőtt a kontármunkák átlagos kára.
Ez több mint 10 százalékos emelkedés múlt év augusztusához képest. Kismértékben, de emelkedett a kontármunka-károsultak aránya is, 23 százalék volt idén augusztusban, a tavalyi 21 százalékkal szemben.
A kontármunkák növekedése jelentős részben az áremelkedések hatásaival, valamint a beruházások számának csökkenésével magyarázható – mutatott rá Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. A szakember szerint az emelkedő építési költségek és az általános gazdasági nehézségek hatására az építtetők alacsonyabb minőségű és árú anyagokkal, valamint alacsonyabb áron dolgozó szakemberek választásával igyekeztek csökkenteni költségeiket, ami megágyaz a kontármunkának.
A minőségen spórolni drága! Ne a jó minőségű építőanyagokon és a jó szakembereken spóroljunk, hanem a jó minőséget igyekezzünk jó áron megszerezni. Hosszú távon ez mindig jobban megéri
Regionálisan eltérő a károkozás mértéke
A kontármunkák átlagos kárösszegének regionális megoszlása egyenetlen képet mutat. Idén Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a kontármunkák átlagos kára, 413 ezer forint. Ennek majdnem háromszorosa, 1,2 millió forint lett a Dél-Alföldön. A régióban közel kétszeresére emelkedett a kontármunkák kára az egy évvel korábbi eredményekhez képest, aminek oka, hogy néhány kiemelkedően magas káresemény jelentősen megemelte az átlagot.
Hasonlóan jelentősen emelkedett a kontármunkák kárösszege a nyugat-magyarországi régióban, valamint az Észak-Alföldön. Az előbbinél a kárösszeg 1 millió forint fölé emelkedett, utóbbinál 825 ezer forint volt.
Kismértékben csökkent, de még mindig 1 millió feletti a kárösszeg a Pest vármegyét lefedő közép-magyarországi régióban. Ugyancsak jelentősen, 600 ezer forintra csökkent az átlagos kár a Közép-Dunántúlon. Budapesten alig érezhetően emelkedett a károk mértéke.
Elpárolgott a bizalom
A kétezer fős, reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy jelentősen csökkent az építőipari szakemberek iránti bizalom. Az Építőipari Bizalmi Index (ÉBI) országos átlaga augusztusban 3,35 pont volt az adható 5-ből, az egy évvel ezelőtti 3,6 ponthoz képest. A válaszok elemzése alapján a bizalmat a szakemberhiány, az áremelkedés, a minőségi problémák és az infláció befolyásolta kedvezőtlenül. Az ötcsillagos értékelések aránya nem változott a múlt évhez képest. Azonban jelentősen, 22-ről 35 százalékra emelkedett az 1 és 2 csillagos értékelések száma.
„A bizalom ilyen mértékű csökkenése elsősorban az építőipar helyzetének szól. Nem a szakemberek lettek rosszabbak, hanem az árak emelkedése, a szakemberhiány, az infláció, a magas hitelkamatok miatt büntették a korábbinál több negatív értékeléssel a szakembereket” – hangsúlyozta Markovich Béla.
Minden megyében csökkent az ÉBI. A legnagyobb mértékű változás Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, 3,70-ről 3,16 pontra csökkent! Ugyancsak jelentős csökkenés történt Zala vármegyében, ahol a bizalom 3,76-ról 3,31 pontra esett. A legmagasabb a bizalom Heves, Békés, Tolna és Veszprém vármegyékben. A legalacsonyabb Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Nógrád vármegyékben és Budapesten.
A szakembereken csattant az ostor
A szakmák megítélése hasonlóan alakult. Három szakmát kivéve minden szakmacsoportban csökkent a bizalmi index. A legalacsonyabb az ács szakma bizalmi indexe, mindössze 2,91 pont. Ez a szakma szenvedte el a legjelentősebb bizalomvesztést is. A bizalom alakulására bizonyára kihatott a fa árának jelentős drágulása, ami miatt az építtetők az „ácsokon verik el a port”.
Ugyanaz a három szakma kapta a legjobb értékelést, mint a múlt évben. A legmagasabb, 3,97 pontos, jó értékelést a víz- és gázvezeték-szerelők kapták. Ettől alig marad el a gépészek és a villanyszerelők értékelése, 3,96 ponttal holtversenyben.
A kontármunka területén nem várnak jelentős javulást az építtetők: 79 százalék nem számít fejlődésre az évtized végéig, és csupán 20 százalék gondolja, hogy csökkenni fog a kontármunkák száma.
Az építtetők pesszimistának látszanak az ágazat jövőjét illetően. A megkérdezettek majdnem fele, azaz 49 százalék úgy érzi, hogy az építőipar rossz irányba halad, 27 százalék szerint az ágazat helyzete stagnál. Némi bizakodásra ad okot, hogy a válaszadók 25 százaléka látja pozitívnak az építőipar jövőjét.
(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)