Elérhető árú autókat hoz Európába a Tesla

2023.11.06. 18:29
Az amerikai Tesla cég olcsó elektromos autót kíván gyártani Berlin melletti üzemében – számolt be a Reuters hétfőn a témára rálátással bíró forrásra hivatkozva.

A hírügynökség forrása szerint az autó ára körülbelül 25 ezer euró (mintegy 9,5 millió forint) lesz. Arról nem beszélt, hogy mikor indítanák ennek az autónak a gyártását. A Tesla nem kívánta kommentálni az információt.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pénteken látogatott cége Grünheidében működő gyárába, ahol köszönetet mondott a vezetésnek a munkájukért, egyben arról tájékoztatott, hogy egy 25 ezer euróba kerülő autót terveznek gyártani a németországi üzemben.     

A Tesla-gyárban jelenleg a Model Y készül.

A Reuters rámutatott arra, hogy felmérések szerint az elektromos járművek magas ára az egyik olyan tényező, ami korlátozza e technológia elterjedését Európában és az Egyesült Államokban. Így például a JATO Dynamics kutatócég szerint az elektromos autók átlagos kiskereskedelmi ára

EURÓPÁBAN 2023 ELSŐ FELÉBEN TÖBB MINT 65 EZER EURÓ (CSAKNEM 25 MILLIÓ FORINT) VOLT,

míg valamivel több mint 31 ezer euró (körülbelül 12 millió forint) Kínában.

Szeptemberben a Reuters egyik forrása azt mondta, hogy a Tesla közel áll egy olyan újításhoz, amely lehetővé teszi egy elektromos autó szinte teljes alsó részének fröccsöntését. Ez a technológia felgyorsíthatja az autógyártást, és csökkentheti a költségeket.

Július végén napvilágot látott értesülések szerint a Tesla üzemet építene Indiában egy új, 24 ezer dolláros árkategóriás modell gyártására.