Mindenki a Mol és az OTP jelentését várja

2023.11.09. 18:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,08 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 57 302,85 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön alacsony volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Ez részben annak tulajdonítható, hogy

a befektetők várják a pénteken hajnalban jelentő Mol és OTP harmadik negyedéves teljesítményéről szóló beszámolót.

Kifejtette, a magyar részvénypiacon a BUX-ot a Magyar Telekom húzta felfelé. A Telekom szerdán piaczárás után közzétett gyorsjelentése szerint a vállalat túlteljesítette az erős várakozásokat is, és ez megmutatkozott csütörtökön a részvény árfolyamának jelentős emelkedésében.

A nemzetközi piacon a nyitásban nagy bizonytalanság volt, délutánra javult a piaci hangulat. Európában többnyire emelkedtek az indexek, a tengerentúlon némi elbizonytalanodás látszik, a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének irányadó esti beszédére várnak – tette hozzá az elemző.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2856 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 750 forintra erősödött, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,15 százalékkal 614 forintra nőtt, forgalma 670,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,34 százalékkal 8920 forintra emelkedett, a részvények forgalma 869,7 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4958,63 ponton zárt csütörtökön, ez 9,58 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.