A kormány bemondta: 2026-ra gyökeres fordulatot vesz az életünk
További Gazdaság cikkek
- Teljesen visszaszorulhat a hagyományos dohányzás, elfoglalja a helyét egy új dollármilliárdos biznisz
- Megállíthatatlanul drágulnak az albérletek, így emésztik fel a fizetéseket
- Nagy Márton hatalmas változásokat jelentett be, ez a SZÉP-kártyákat is érinti
- A kormány és a területi képviselő folyamatosan nyomon követi a Dunaferr-ügyet
- A kormánynak lépnie kell, óriási kihívást kapott Magyarország
Elektronikus fizetés, digitális postaláda, ügyintézés és aláírás – többek között ezekre leszünk képesek a mobilunkon keresztül a Digitális állampolgárság programnak (DÁP) és a hozzá kapcsolódó DÁP-appnak köszönhetően. Az új digitális személyazonosítást szolgáló DÁP-alkalmazás az Európai Unió eIDas rendeletének megfelelően kerül kialakításra, amely november nyolcadikán frissült, ekkor fogadták el a 2-es verziót, amit Magyarország alkalmazhat először. A tervek szerint
ÁTLÁTHATÓ MÓDON HASZNÁLHATÓ MOBILalkalmazás SEGÍTSÉGÉVEL BEJELENTKEZHETÜNK A DIGITÁLIS ÁLLAMPOLGÁRSÁG PLATFORMRA, ELKÉSZÍTHETJÜK AZ ADÓBEVALLÁSUNKAT, TÁMOGATÁSOKAT IGÉNYELHETÜNK, VAGY ÉPPEN KEZELHETJÜK AZ E-POSTA-FELÜLETÜNKET.
Az európai uniós követelményeknek megfelelően az alkalmazás képes lesz felhasználói adatokat fogadni, tárolni, megfelelő szintű titkosítás mellett. A fentieket egyszerű, felhasználóbarát felületen szolgáltatja az alkalmazás. Rogán Antal az alkalmazás nyújtotta előnyöket gyakorlati példákkal is szemléltette:
- A telefonunkkal igazolhatjuk a személyazonosságunkat a rendőrnek, a dohányboltosnak pedig csak annyit, hogy elmúltunk 18 évesek.
- Nem kell észben tartani az ügyeinket, az állam proaktív résztvevő. Minden fontosabb határidőről értesítést kapunk.
- Nem kell többet szkennelgetnünk a papírjainkat vagy e-mailben, messengeren küldözgetni, minden hivatalos dokumentumot elérhetünk majd a mobilalkalmazásból.
- Egy gombnyomással rendezhetjük a fizetnivalókat az állam felé.
A miniszter bejelentette, hogy már péntek este közzéteszik társadalmi egyeztetésre a digitális állampolgárságról szóló törvényt a kormány.hu-n, ami a jövő héten az Országgyűlés elé kerül. Egy DÁP-kódexet állítanak össze, amelyhez viszont hozzá kell nyúlniuk az alaptörvényhez és az egyes szaktörvényekhez is – bocsátotta előre Rogán Antal. Az alaptörvény magában foglalja majd, hogy Magyarországon az ügyek digitális intézése elsőbbséget élvez, melyhez az állam meghatározott körben kezeli az adatainkat.
Mobilra költöznek az igazolványok
„Egy mozdulattal bármilyen dokumentumot hitelesíteni lehet. Egy gombnyomással megadhatom az adataimat, és kész is a banki hitelkérelem vagy a munkaszerződés, elektronikus aláírással együtt” – világított rá Rogán Antal, miként egyszerűsíti az ügyeink intézését, így életünket a DÁP-alkalmazás. Hozzátette, hogy könnyen megtalálhatunk majd mindent a digitális, állami felületen, közérthető utasításokkal, így nem kell hozzá további utánajárás.
Mobilra költözik az igazolvány, az aláírás és az ügyintézés
– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy 2026-ra már igazolványokra sem lesz szükségünk, erről gondoskodik majd az elektronikus tárca, amely egy külön fejlesztés, de összekötik a DÁP-alkalmazással. Kivételt képez azonban, amikor az unión kívülre utazunk, ebben az esetben továbbra is szükségünk lesz útlevélre. Az alkalmazás használatáról elmondta, hogy az nem kötelező, mindenki önként döntheti el, hogy kiaknázza-e az előnyeit. Ugyanakkor rámutatott, hogy számos kényelmi szolgáltatástól marad el, aki nem veszi igénybe.
Az idősekre is gondoltak, helyettük vagy mellettük is lehet majd ügyeket intézni az alkalmazásban a megfelelő engedélyekkel
– árulta el a miniszter. Az alkalmazás melletti érvként hozzáfűzte, hogy a kutatások szerint az uniós élmezőnyben vagyunk mobiltelefon-használatban, meggyőződése, hogy a következő évtizedben az emberek mobilon keresztül akarnak hozzáférni mindenhez. Mivel ilyen sokan rendelkeznek okostelefonnal hazánkban, a kormány nem tervez telefonvásárlási akciókat indítani.
2024-ben jön a tesztüzem
A program 2024 szeptemberétől kezdődően tesztüzemben lesz, ekkor már a leggyakoribb ügyeket tudjuk intézni vele, például kormányablakokban kérhetünk időpontot, de a rendőri igazoltatás adatellenőrzésére is képes lesz. Ezen a ponton a digitális azonosítással is megbirkózik majd a rendszer és aláírni is tudunk vele.
2025-re teljes mértékben működni fog, 2026-ban pedig csatlakozik az e-posta-rendszer is.
Az állami szerveknek biztosítani kell a DÁP-ügyintézést, illetve a bankoknak és a többi intézménynek is, viszont ez nekik is előnyös, mivel könnyebben tudják azonosítani az ügyfeleket – mutatott rá Rogán Antal. Ezt az állam garantálja a DÁP-on keresztül. Az államigazgatási szervek pedig kötelesek az e-postaládában válaszolni.
A fejlesztések előtt megkérdezték a magyarokat, hogy mit szeretnének, mert egy ügyélközpontú rendszert akartak fejleszteni
– jelezte a miniszter. A kiberbiztonsági aggályokkal kapcsolatban elmondta, hogy az alkalmazás használata teljesen biztonságos, de ez nem is lehetne másképp, hiszen vonatkoznak rá a GDPR szabályai. Jövőre csak néhány százezer, az alkalmazást letöltő „ügyféllel” számol a kormányzat, de a tervek szerint 2025-ben már szintet lépnek, akár 2-3 millió fő is használhatja már.
Összességében a Digitális állampolgárság program modernizálja és egyszerűsíti az állampolgárok ügyintézését Magyarországon, lehetővé téve számukra, hogy mobiltelefonjukon keresztül intézzék hivatalos ügyeiket. A program bevezetése jelentős lépés a digitális transzformáció felé az országban. Az biztosnak tűnik, hogy mindazok számára, akik már ma is igénybe veszik az Ügyfélkaput vagy bármely más közigazgatási internetes szolgáltatást, sokkal könnyebb és hatékonyabb lesz a digitális állampolgárként elérhető szolgáltatások használata.
(Borítókép: Moment RF / Getty Images)