Orbán Viktor beteljesült jóslata a forintot is csúcsra rúgta

INDEX forint 0822 3
2023.11.12. 05:57
A hét nagy részében a 378–380-as zónában mozgott az euró–forint árfolyama, majd a pénteki kereskedésben a 377-es szint alá is került – ahol legutóbb júliusban láttuk. Ebben szerepe volt a péntek reggel érkező, váratlan egy számjegyű inflációs adatnak is. Ezzel idő előtt teljesült a miniszterelnök tavaly októberi vállalása, mely szerint idén év végére tíz százalék alá olvad a pénzromlás. A főbb európai tőzsdék vegyesen, a magyar BUX-index pozitívan teljesített. A gáz és az olaj ára is csökkent. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A 380-as szint alatt kezdte a hetet forint, köszönhetően a múlt pénteki kedvezőtlen USA-béli munkaerőpiaci adatnak, amely eloszlatta a Fed (amerikai jegybank) további kamatemeléseivel kapcsolatos várakozásokat, és így az euró és a forint erősödését váltotta ki. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatdömpingje péntekig nem járt jelentős forintmozgással. Az árfolyam a hét során többször is kismértékben erősödött, azonban minden alkalommal visszakorrigált a 379-es szint fölé. A péntek reggel érkező, váratlan egy számjegyű inflációs adat után viszont meglódult a forint. 

A hét nagy részében a 378–380-as zónában mozgott az euró–forint árfolyama, majd a pénteki kereskedésben a 377-es szint alá is került – ahol legutóbb júliusban láttuk. 

A magyar deviza tehát közel négyhavi csúcsra tört pénteken. Emellett idő előtt teljesült a miniszterelnök tavaly októberi vállalása, mely szerint idén év végére tíz százalék alá olvad az áremelkedési ütem. „A vártnál jóval alacsonyabb infláció elsőként forintgyengülést indított el, a jegyzés tesztelte a 380-as ellenállást, majd gyors forinterősödés következett” – jelezte lapunknak Varga Zoltán. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a hektikus mozgás azzal magyarázható, hogy az infláció gyorsabb ütemű csökkenése teret adhat a jegybanknak az ütemes kamatvágások folytatására, ez önmagában forintgyengítő hatású. Ugyanakkor rövid ideig a korábbinál magasabb reálkamat lehet Magyarországon, mely viszont átmenetileg erősítheti a forintot.

A 9,9 százalékos áremelkedési ütem egyrészről azt jelenti, hogy a dezinfláció a vártnál gyorsabb ütemben halad Magyarországon, amely előrevetíti azt is, hogy a gazdasági kilábalás is gyorsabban végbemehet

– erre már Molnár Dániel mutatott rá az Indexnek. A Makronóm Intézet elemzője szerint ugyan a lassuló infláció további teret nyit a jegybank előtt a kamatcsökkentésekre, amely a kamatkülönbözet mérséklése révén negatív hatást gyakorol a forint árfolyamára, azonban feltehetően a befektetők most inkább az infláció enyhülésének makrogazdasági stabilitásra gyakorolt hatását értékelhették pozitívan. Péntek délután kismértékben visszagyengült a magyar deviza, szombat kora délután 377,2 forintot ért egy euró a tradingview.com kimutatása alapján.

Tovább erősödhet a forint

A forint a héten szemlátomást megragadt a 380-as sávhatár alatt az euróval szemben, azonban ettől a szinttől nem tudott elszakadni egészen az inflációs adat pénteki megjelenéséig.

Az euró–forint árfolyamában 377,20-nál húzódik egy rövid távú támasz, melynek letörése esetén a 373375-ös tartományt célozhatja meg a jegyzés

– jelezte az Indexnek Varga Zoltán. Az Equilor elemzője ismertette, hogy felül továbbra is a 200 napos mozgóátlag képez rendkívül fontos ellenállási szintet, jelenleg 379,90-nél. A dollár–forint esetében 362,20-nál jelent támaszt a 200 napos mozgóátlag, míg 356,40-nél látható egy meghatározó ellenállási szint.

A jövő héten több esemény is mozgathatja a forintot

A hazai oldalról a jövő héten érkező legfontosabb adat a KSH harmadik negyedéves GDP-becslése lesz, amely az MBH Bank várakozásai szerint újra pozitív tartományba kerülhet az előző év azonos időszakához képest.

Ha a hazai GDP-adatok elmaradnak a várakozásoktól, abban az esetben nem kizárt, hogy újra 380 fölé gyengül a forint az euróval szemben

– jelezték lapunknak az MBH Bank elemzői, megjegyezve, hogy amennyiben a pozitív tartományba fordulna az éves alapon mért harmadik negyedéves bruttó hazai termék, az segíthetné a hazai devizát. A bank szakértői szerint nemzetközi oldalon érdemes lesz figyelni a kedden érkező amerikai októberi fogyasztói árindexre, és a szerdán közzétételre kerülő kiskereskedelmi forgalom változására, mert ezek jelentősen befolyásolhatják a dollár árfolyamát. Érintőlegesen szintén hatással lehet a forintra a szerdán közzétételre kerülő lengyel inflációs adatok alakulása, mivel a közép-európai régió devizái közt gyakran együttmozgás fedezhető fel.

Vegyesen teljesítettek a főbb európai tőzsdék

Az európai tőzsdék felemásan teljesítettek a héten:

  • a francia CAC-40 0,047 százalékos gyengüléssel,
  • a frankfurti DAX 0,30 százalékos erősödéssel,
  • a londoni FTSE 100-index 0,79 százalékos csökkenéssel,
  • az euróövezeti EuroStoxx50 0,45 százalékos emelkedéssel zárt.

A BUX-index pozitívan teljesített

A BUX-index 0,30 százalékos pluszban végezte a heti kereskedést a teletrader.com kimutatása alapján.

A magyar blue chipek vegyesen teljesítettek:

  • a Mol 1,93 százalékot gyengült,
  • a Richter 1,07 százalékot emelkedett,
  • a Magyar Telekom 2,89 százalékot szárnyalt,
  • az OTP Bank 1,31 százalékot lépett előre.

Rejtélyes kincset talált a Mol Pusztaföldvár alatt

Az Index jelenlétében fedte fel a Mol, hogy lítiumkitermelési próbaprojektet indít. A helyszín Pusztaföldvár, egy hozzávetőleg 1400 lakost számláló Békés vármegyei falu. A település azért is különleges, mivel vizeiben akkora a lítiumkoncentráció, hogy érdemes megpróbálni leválasztásos technológiával kinyerni belőle az alkálifémet.

A SZÉNHIDROGÉN-KITERMELÉS SORÁN EGYÉBKÉNT IS FELSZÍNRE HOZOTT VIZET HASZNOSÍTJUK MAJD

– mondta lapunknak Schubert Archibald, a Mol kutatás-termelési igazgatója. Hozzátétette, a lítium az energiaátmenet kritikus fontosságú alapanyaga, amelyet számos más felhasználási terület mellett az akkumulátorgyártásban használnak. A szakember az Index kérdésére elmondta, hogy a lítium nemzetstratégiai szempontból is létfontosságú, hiszen a jövő technológiáinak elengedhetetlen összetevője – gondoljunk csak az autó- vagy mobiltelefon-akkumulátorokra. Ráadásul ellátási biztonságot ad, hogy nem kizárólag külföldi forrásokra (például Kína) kell támaszkodnunk az alkálifém beszerzésében.

A vártnál jobban teljesített a Richter

„Remélem, jövőre már nem erről beszélünk, hanem a piaci munkáról, de a rendkívüli adók harmincmilliárd forintot vesznek el a Richtertől az év végéig” – jelezte Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója, ismertetve a tőzsdei cég első három negyedéves eredményét. A vártnál magasabb volt a Richter rendelésállománya a harmadik negyedévben. Ebben is kiemelkedő volt a Vraylar depressziógyógyszer-értékesítése.

Kilenc hónapon keresztül hajtottuk a gépezetet rendesen. Sikerült a pluszigényeket is kielégíteni

– mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Ennek fényében nem meglepő, hogy a tőzsdei cég konszolidált árbevétele 23,2 milliárd forinttal nőtt. Ebben segített a gyógyszergyártási szegmens bázisidőszakot meghaladó árbevétele (74,3 milliárd forinttal nőtt), illetve közrejátszottak a májusban értékesített romániai üzletrészek. Ugyanakkor az extraprofitadó jelentős összegeket harap ki a cég profitjából, az idei év végéig csak ettől a tételtől hozzávetőleg 30 milliárd forintos mínuszt várnak.

A gáz és az olaj ára csökkent

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, decemberi határidőre megawattóránként 48,07 eurón állt múlt péntek délután, ezen a héten péntek délutánra 46,51 euróra csökkent.

A GÁZÁR HÁROM HÓNAPJA 51,21 EURÓN, EGY ÉVE PEDIG MÉG 110,81 EURÓN ZÁRT.

Az északi-tengeri, Brent típusú olaj ára a múlt péntek délutáni hordónkénti 85,44 dollárról a héten péntek délutánra 81,66 dollárra csökkent.

Venezuelára kacsingat a kormány

Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával, vizsgálják a módját a cseppfolyósított földgáz vásárlásának és a hazai kőolaj-kitermelési technológiák exportjának – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a venezuelai kollégájával, Yván Gillel közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Magyarország azt szeretné, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené az emberek életét a világon, az ilyen büntetőintézkedések ugyanis általában jórészt hatástalanok, de sok kárt és szenvedést okoznak, főleg azon hétköznapi emberek számára, akik nem tehetnek semmiről.

Mi a szankciók helyett globális együttműködést és összeköttetéseket akarunk. Ezért is örülünk annak, hogy az Egyesült Államok enyhítette a Venezuelával szemben fennálló szankciókat

– emelte ki. „Most azt szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államok példáját követve az Európai Unió is lazítsa ezeket” – tette hozzá, aláhúzva, hogy ezen szankciók felülvizsgálati idejét sikerült egy évről félre csökkenteni.

A jövő hét főbb gazdasági eseményei:

  • 2023. 11. 14., 08.30 – KSH, GDP-előzetes
  • 2023. 11. 14., 14.30 – USA, fogyasztói árindex
  • 2023. 11. 16., 14.30 – USA, munkanélküliség, segélykérelmek

(Borítókép: Index)