Vigyázzon, mert gyásznap lehet a Black Fridayből

További Gazdaság cikkek
-
Kutatás-fejlesztési rekordberuházás érkezik Magyarországra
- Lesújtott a Gazdasági Versenyhivatal, kiderült, hogy a Lidl megtévesztette a vásárlókat, nagy büntetést fizetnek érte
- Donald Trump Moszkvába telefonált, aztán csatába indult a forint
- Nagy Márton szerint a főváros szolidaritásból és pénzügyekből is megbukott
- Kijöttek a részletek, ezért fájhat a kormány feje
Bár a csalók módszerei egyre kifinomultabbak, a pénzintézetek is egyre felkészültebbek: az Erste Banknál például csak a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg a belső monitoringrendszer – mondta Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint
az Erste immár a csalások közel 90 százalékát ki tudja szűrni.
A megvédett ügyfélpénz összeget a bank annak fényében számolta ki, mekkora is volt az ügyfelek által a támadáskori egyenleg összege.
A visszaélések száma ugrott
A banknál az idei első negyedévben ugrott nagyot a károk összege: a 2022. negyedik negyedévi 180 millió forintról 500 millióra emelkedett, ám azóta sikerült a növekedési ütemet visszafogni. A bankkártya- és pénzforgalmi területen az Erste 11-12 százalékos piaci részesedéshez képest a visszaélésekben érintett károk arányában a bank alacsonyabb, 7-8 százalékos részesedéssel bír.
A megelőzött visszaélések száma a második negyedévben 11 803, a harmadik negyedévben 10 193 volt, ugyanakkor a visszaélések számának növekedése miatt hiába emelkedett az első negyedévi 1,8 milliárd forintról a már említett 4,4 milliárd forintra a megvédett összeg értéke, a csalásokban eltulajdonított összegben ez nem annyira látszik. Az első negyedévben 87 millió forintos kár keletkezett bankkártyás visszaélésben, és 421 millió forint volt az átutalásos károk összege. A második negyedévben 100 milliós volt a bankkártyás és 498 milliós az átutalásos csalások kárértéke. A harmadik negyedévben nagyot zuhant a bankkártyás károk értéke: mindössze 53 millió forint volt ebben a szegmensben a kár, míg az átutalásos csalások összege 451 millió forintot tett ki.
Önkritikusan el kell ismerni – mondta dr. Kósa Anna, az Erste Bank compliance vezetője –, hogy
a bank által „megfogott” visszaélések döntő részben bankkártyás csalások voltak, az átutalások esetében jóval szerényebb a visszaélések kiszűrésének lehetősége.
Ennek oka legtöbbször az, hogy az áldozattá váló ügyfél maga adja meg a számlához való hozzáféréshez szükséges adatokat, sőt több esetben a megtévesztés miatt – például mert épp arra kérik, hogy a megtámadott számlájáról utalja „biztonságos” számlára a pénzét – maga utalja át az összegeket.
A nők vásárolnak, a férfiak „befektetnek” a csalóknál
Döntően középkorú, fővárosi vagy a budapesti agglomerációban élők a legjobban kitettek a csalásoknak, darabszámra közülük a hölgyek esnek többször áldozatul, a férfiak kisebb esetszámot, de nagyobb csalási értékkel kerülnek be a visszaélési statisztikákba.
Az Erste felmérése szerint a hölgyeket inkább online shopokban történő vásárlások során csalják lépre, a férfiak pedig a túlzottan kecsegtető befektetési ajánlatokra ugorva vesztik el pénzük jelentős részét.
Jeleznek a belső rendszerek
A bank belső rendszerei azonnal jelzik, ha az ügyfélfiókot (netbankot vagy a George applikációt) egy másik eszközön regisztrálják. Külön jelzi a rendszer, ha az adott készülék nyelvbeállítása eltér az addig használttól. Kósa Anna szerint ilyenkor azonnal tiltják az ügyfélfiókot, és keresik az ügyfelet, hogy erősítse meg, tényleg ő volt-e. Az esetek döntő részében ekkor derül ki, hogy a tranzakcióhoz nem volt köze az ügyfélnek.
Black Friday-védelem
A Black Friday kiemelt fontosságú a csalóknak. Ezekben a napokban rengeteg olyan hamis oldal van a weben, amely az eredeti webshopokhoz nagymértékben hasonló. De vannak lehetőségek arra, hogy kiszűrjük őket. Érdemes az oldal címét megnézni – sokszor már itt gyanút foghatunk:
- A vásárlás előtt javasolt az interneten utánanézni az adott webshopról szóló véleményeknek. Érdemes megnézni, az oldalon megtalálható-e az adott webshop üzletszabályzata. A csaló oldalakon vagy nincs ilyen, vagy nagyon kezdetleges.
- Ugyancsak utána lehet nézni a webshop ügyfélszolgálatának. A csaló oldalakon ez maximum egy e-mail-üzenetíró panelt jelent, de normális kapcsolati adatokat, illetve alternatív kapcsolattartó megoldást nem kínálnak fel.
- Gyanús lehet a fizetési módok választása is. A csalók a legtöbb esetben csak a bankkártyás vásárlás lehetőségét kínálják fel, nincs mód például utánvételes vásárlásra.
- A vételár nem 10 forintra, hanem – mondjuk – 3-4 forintra végződik.
Harmati László szerint a bank szűri a problémás webshopokat, és letiltja a vásárlást, ha az a listán szereplő áruházban történik. Sőt, mivel a bankkártyaadatok kikerülhettek, ezért a bank azonnal tiltja a kártyát, és ingyenesen biztosít új kártyát az ügyfélnek.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)
