Kötvénykibocsátások menthetik meg a Nitrogénműveket

2023.12.01. 06:18
Eurókötvények segíthetik ki a Nitrogénművek Zrt.-t jelenlegi helyzetéből. Bige László elnök-vezérigazgató novemberben jelentette be, hogy harcba száll a cégért, amelynek jelenleg is az újraindításán dolgoznak.

Ahogy az Index beszámolt róla, Bige László november elején jelentette be, hogy 93 év után befejezi gyártói tevékenységét a Nitrogénművek.

A cég elnök-vezérigazgatója ekkor azzal indokolta a döntést, hogy egy júliusban megjelent rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban. A bejelentés utáni órában már azzal jelentkezett be az RTL Híradó műsorában, hogy harcolni fognak, és nem rúgják ki az embereiket. 

Úgy tűnik, a magyar műtrágyagyártó valóban keresi a cég fenntartásához szükséges lehetőségeket. 

A VÁLLALATNAK 200 MILLIÓ EURÓ ÉRTÉKBEN VANNAK KÖTVÉNYEI a FRANKFURTI TŐZSDÉN, AMELYEK 2025-BEN JÁRNAK LE

– írta meg a Világgazdaság. Hozzátették, hogy ezzel a cég 200 millió dollárnyi kötvényét refinanszírozzák, amelyet még 2013-ban 7,85 százalékos kamattal bocsátottak ki.

A Nitrogénművek termelésének leállítása után az elemzők rövid kötvénypiaci kilengést jósoltak. Az állítást a frankfurti tőzsde adatai is alátámasztják, amelynek oldalán jól látható, hogy a kötvények nagy zuhanása után ismét az emelkedés jelei mutatkoztak az utóbbi napokban. 

Forrás: boerse-frankfurt.de
Forrás: boerse-frankfurt.de

Felidézték, hogy tavaly a leállások mellett is 30 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el a Nitrogénművek. Az elemzők szerint, mivel a műtrágyapiac erősen szezonális, így 3–6 hónap leállás sem okozhat tartós problémát a kötvénypiacon.

Jöhetnek az újabb kötvények 

A Portfolio ezzel összefüggésben a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva írt arról, hogy a Nitrogénművek Zrt. kötvényei újrafinanszírozására keresi a lehetőségeket, miközben a gyártás újraindításán dolgozik 

Mint említettük, a vállalatnak 200 millió euró értékben járnak le kötvényei 2025 májusában. Bige Zoltán stratégiai igazgató (Bige László fia) egy interjúban azt mondta: a refinanszírozással az a cél, hogy ennél jóval korábban egy likviditási puffert hozzon létre a cég. 

Mint mondta, a Nitrogénművek számára a kötvények újbóli kibocsátása lenne a legmegfelelőbb választás, bár más alternatívák, például banki hitelfelvétel is szóba jöhet. A külső finanszírozási forrásaikat ezzel együtt a jelenlegi szint körül tervezik tartani – közölte.

A cég még nem nevezett ki tanácsadókat a közelgő kibocsátáshoz, közlésük szerint a korábbi partnerekkel már folynak a tárgyalások. A 2018-as kibocsátásban a Banca IMI, a BNP Paribas, a JPMorgan Chase és a Raiffeisen Bank International voltak a partnerek a Bloomberg által összeállított adatok szerint.

A Nitrogénműveknél az elmúlt héten aláírtak egy új beruházásról szóló szerződést is, amely lehetővé teszi a termelés újraindítását. A rendszer előreláthatólag júniusra fog elkészülni.