Új vezetője lesz Európa egyik legfontosabb pénzügyi intézményének

GettyImages-1832579879
2023.12.08. 18:41
Spanyolország pénzügyminisztere, Nadia Calvino lesz az Európai Beruházási Bank (EBB) új vezetője.

Calvino január 1-jén lép hivatalba, és az Európai Unió tagállamai döntöttek arról pénteken, hogy ő lehet az EBB következő feje. Rajta kívül a tisztségre a dán Margrethe Vestager pályázott, aki jelenleg az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosa.

Mint a Politico írta, az új vezető kiválasztása egy több hónapos folyamat volt. A szabályozások értelmében az EBB vezetőjét legalább 18 uniós országnak támogatnia kell (amelyeknek egyúttal az EBB alaptőkéjének minimum 68 százalékát is birtokolniuk kell).

De a pénteki pénzügyminiszteri csúcstalálkozón – a Politico szerint – végül szavazni sem kellett, mert annyira egyértelmű volt, hogy minden ország Nadia Calvinót támogatja. A mostani ülésen gyakorlatilag informálisan hagyták jóvá a személyét, és az év végéig várhatóan ezt hivatalosan is megerősítik a tagállamok.  

Hálás vagyok és megtisztelőnek érzem, hogy pénzügyminiszter társaim támogattak abban, hogy az  Európai Beruházási Bank élére kerüljek

– nyilatkozta Calvino Brüsszelben újságíróknak, majd azt is megígérte: vezetése alatt a bank az eddiginél is fontosabb szerepet játszik majd a zöldátmenetben, Ukrajna újjáépítésében, és világszerte növelni fogják Európa jelentőségét.

Az EBB-t mostanáig a német Werner Hoyer vezette. A Politico azt írta, hogy Nadia Calvino személyében – aki pénzügyminisztersége mellett korábban az Európai Bizottság biztosa is volt – egy erős elnökre lehet számítani, akit az Unió két vezető hatalma, Németország és Franciaország egyaránt támogatott (az utóbbi ország ezt nem kürtölte világgá, de nyílt titok volt, hogy ők is mögötte állnak). 

Ellenfelének, Margrethe Vestagernek azért sem lehetett sok esélye a tisztségre, mert az utóbbi hónapokban több lépése is visszatetszést keltett a tagállamok körében. Ezek egyike volt, hogy az uniós biztos nemrég, versenyjogi aggályok miatt, megakadályozta a német Siemens és a francia Alstom nagyvállalatok egyesülését (amit a francia kormány nyíltan kritizált is). 

Ezenkívül nyáron a biztos Fiona Scott-Morton személyében egy amerikai közgazdászt jelölt az EU egyik legfőbb versenyjogi tisztségére, ami szokatlan lépésnek mondható (a jelölése ellenére Scott-Mortont utóbb nem nevezték ki, többek közt azért, mert Vestager egyik riválisa megfúrta ezt). 

(Borítókép: Nadia Calvino 2023. december 8-án. Fotó: Simon Wohlfahrt / Bloomberg / Getty Images Hungary)